Azonnal elbocsátották állásából Petry Zsoltot, a Hertha BSC futballklub alkalmazottját homofób és bevándorlásellenes kijelentései miatt. A berlini klub döntése egy világos jelzés a kozmopolita Európának és egyben zéró tolerancia felmutatása a rasszizmus felé.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Tizennégy évvel ezelőtt, első prágai munkahelyemen találkoztam először hasonló jelenséggel. Gustavo keresztnévre hallgató, brazil származású, de magyar útlevéllel is rendelkező főnököm azonnali hatállyal rúgta ki német kollégámat. Az ebédszünet utáni csendes percekben az internetről leszedett fotóra, amely két férfit ábrázolt szexuális aktus közben, egy holland, egyébként homoszexuális, kollégám fotóját photoshoppolta. Az alkotást jó poénnak gondolta és többbeknek továbbküldte. De a német pechjére egyik honfitársa az esetet jelezte a managementnél. Amikor az eset kiderült, azonnali stand up meetinget hívtak össze és bejelentették a kirúgást. A döntésről percekkel korábban egy one to one meetingen tájékoztatta managerünk a volt kollégát. A döntés indoka nemi rasszizmus volt. Emlékszem, néhányan a döntés után azonnal cigiszünetre mentek és a cég „intoleráns környezetéről” és a „nevetséges döntésről kezdtek” dünnyögni, de a többség őszintén tisztában volt a helyzettel és elítélte kollégánkat.

A 2007-es prágai sztori annak kapcsán jutott eszembe, hogy április 6-án a Hertha BSC német labdarúgó klub azonnali hatállyal kirúgta Petry Zsolt volt magyar válogatott labdarúgót, a berlini klub kapusedzőjét, Dárdai Pál segítőjét. Az eset Európa legtöbb országában világos és egyértelmű helyzet, azonban a kelet-európai régió országaiban elképzelhető, hogy vitákat gerjeszt. Akit érdekelnek a történet előzményei és egyéb körülményei, a Telex.hu kitűnően összefoglalta.

Az esetről nemcsak azért szeretnék megemlékezni, mert Petry Zsolthoz hasonlóan, több mint tíz éve bevándorlóként élek egy EU-s országban. Már csak ebből a pozícióból is, és mint futballrajongó is, folyamatosan követtem a kint játszó magyar játékosok, többek között a berlini különítmény, Dárdai és Petry, karrierjét. A berlini stadion old school jellege kicsit emlékeztetett a Népstadionra. Két honfitársam remek meccseiről rendszeresen beszámoltam skóciai futballőrült haveromnak egy alacsonyabb osztályú cseh bajnoki meccs megtekintése alatt. A futball őshazájából érkező, Prágában élő ismerősöm magyar szemüveggel nézve is elképesztő élmény. Ha azzal kezdem, hogy heti szinten öt-hét helyi mérkőzést meglátogat, még semmit nem meséltem el róla. Iain azonban a cseh harmad, negyed és ötödosztály csapatainak összeállításaival is tisztában van, ismeri az alacsonyabb osztályú klubok legfrissebb játékos és edző igazolásait is.

Valójában nem a cseh futball mindennapok, hanem skót ismerősöm és később az ő baráti köre mutatta meg és értette meg velem azt a közeget, amit, Petry egy nyilatkozat erejéig, figyelmen kívül hagyott. Az egyszeri eltévedést már csak azért is érdemes hangsúlyozni, mert a volt válogatott kapus az eset eszkalálódása után, bocsánatot kért és nem habosította tovább a számára kétségkívül rosszul végződő közéleti kalandot. Amikor a Prágában élő brit ismerőseim között felmerült egy magyarországi körút lebonyolítása, visszatérő panasz volt a magyarországi szurkolók rasszizmusa. Először próbáltam bagatellizálni a dolog jelentőségét és bevallom, bántott is egy kicsit, hogy “csak” ezért nem túl lelkesek egy budapesti turnéval kapcsolatban. De ekkor szembesültem az élménnyel, hogy lehetnek bármekkora csibészek az élet bármely területén, drukkolhatnak különböző kluboknak, ezek az ismerőseim valóban hittek olyan közös értékekben, mint a humanizmus és a szolidaritás. És abban is, hogy vannak olyan értékek, amelyek rosszak. Számukra a rasszizmus nem egy vélemény volt. A jó értékek pedig nem képezhették vita tárgyát. A mindenhol létező szélsőséges megnyilvánulásokon kívül, a meccsre látogatók részéről ez a társadalmi megrendelés Európában.

Mivel Magyarországon nőttem fel, nagyon jól tudom, hogy Petry kapus gondolatait többen osztják. Éppen ezért is foglalkoztat a jelenség társadalmi háttere és a jelen, amiben élünk. A rasszizmus felé megfogalmazott zéró tolerancia ugyanis nem valamiféle választási időszakra megfogalmazott pártprogram vagy hóbortos ideológia, ahogy azt sokan gondolják Magyarországon. De még csak nem is a futballipar által kikényszerített és felülről a szurkolókra erőltetett idológia, hanem a mindennapi élet természetessé vált része. Számomra és prágai brit ismerőseim számára is természetes, hogy a helyi emberek nem sértegetnek származás, vallás, bőrszín, nemzetiség miatt. Ha esetleg rasszista okból bántalmaznak, az bűncselekmény. Minél változatosabb egy adott város, ország lakossága, annál inkább mindennapi élménnyé válik a másik elfogadása is. És ugyanezt elvárják mások is, más helyeken is. Európa ugyanis nem keresztény, hanem szekuláris kontinens, ahol több vallás képviselője elfér egymás mellett.

Csakhogy az európai nemzetállamok sorvadásával egy idegen számára már nem az asszimiláció az egyetlen út a beilleszkedéshez. A magyar kormánypropaganda állításával ellentétben Európában szabadon meg tudom élni magyar identitásomat. De így tesznek mások is, az emberek nem hajlandók már asszimilálódni. A nemzetállami asszimilációt felváltotta a sokszínű társadalom és annak kötőanyaga, az általános tolerancia. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy sokan először érzik úgy, hogy kénytelenek másokkal – idegenekkel – együtt élni. Különböző kultúrákból származó gyerekeink már egy együtt járnak óvodába, iskolába.

Petry Zsolt személyes motivációt nem ismerem, hogy mi vezette el a nyilatkozatig, de Berlint igen, néhány órás útra található, tőlünk nyugatra. Egészen meglepő, hogy egy olyan közegben, amelyben Petry élt, sikerült így megnyilvánulni. Munkaadója, a berlini Hertha második németországi klubként írta alá a Sokszínűség Chartát, amelynek célja a tolerancia és a sokszínűség támogatása volt különböző munkahelyeken, vállalatokban, intézményekben. Meglepő, hogy a kozmopolitizmusára régóta büszke város klubjában dolgozó ember, hogyan tudott ekkorát hibázni munkahelyén. A futball világáról most ne is beszéljünk, amely a társadalmakat megelőzve különösen nyitott a világra és az új játékosokra. Petry Zsolt már a klub alkalmazottja volt, amikor a Hertha játékosai 2017-ben letérdeltek Donald Trump amerikai elnök afroamerikai játékosokat sértegető szavai miatt. De említhetném a magyar válogatottat is, amely szintén egyre sokszínűbb.

A Petry-gate egyik legnagyobb tanulsága, hogy a fontosabb pozícióban lévő emberek nemcsak azért vannak, hogy kifejtsék saját véleményüket, hanem azért is, hogy alakítsák a társadalmat. Amikor Theodor Adorno német filozófus és munkatársai az 1940-es évek második felében megírták a Tekintélyelvű személyiség című nagyszabású szociológiai kutatásukat, egy olyan pszichológiai profilt akartak létrehozni, amelyben a német nácizmus alapfeltételeit keresték. A vizsgált személyek demokratikus országokban éltek. Kutatásokat végeztek emberekkel vallási felekezet hovatartozás alapján, kutatták a tekintélyelvűség kritika nélküli elfogadását, vagy a hatalom, az alávetettség fogalmak cinikus értelmezését is.

A vizsgálatok nyilvánvalóan sokkal átfogóbbak voltak, amelyekből végül kiderült, hogy a különböző szempont-skálák mindannyiunkban kisebb-nagyobb értékeket kimutathat. Amikor egy társadalomban elkövetett erőszakra vagy gyűlöletre gondolunk, hajlamosak vagyunk ugyanolyan optikai csalódás áldozatai lenni, amely alapon Adorno és munkatársai a jelenséget vizsgálták. A rossz, az intolerancia, a fasizmus – ezek ott valahol rajtunk kívül léteznek, minket nem érint. Csakhogy az előítéletek éppen azért annyira erősek, mert sokak által elismert személyek mondják, és olyanok terjesztik, akik valamennyi hatalommal rendelkeznek a társadalomban. Ne legyen kétségünk, hogy Petry, a berlini multikulti-kirakatcsapat alkalmazottja ilyen társadalmi autoriásnak számított.

A vezető képen antirasszista üzeneteket ábrázoló matricákat láthattok a berlini Hertha BSC futballklubjának ajándékboltjában. Fotó: Bőtös Botond

Írta: Bőtös Botond

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!