Alaposan megrogyott a magyar kormánypárt kommunikációja amióta az Európa Parlament megszavazta az úgynevezett 7. cikkelyes eljárás megkezdését Magyarországgal szemben, a magyar polgárok védelme érdekében, illetve az Átlátszó bemutatta a modern Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb korrupciógyanús ügyét.

A hétvégén a Fidesz frakcióvezetője Magyarország ellen indított “brutális támadásokról” beszélt, az Európai Uniót “a legszörnyűbb diktatúrákhoz” hasonlította. A Fidesz-kormány szóvivője “politikai bosszút, boszorkányüldözést” emlegetett, és a liberális “aszimetrikus médiateret” kettős mércével vádolta. A lebukott miniszterelnök első nyilvános megszólalásában megfenyegette az Átlátszót.

Élőben követhettük azt is, hogyan reagált a kormányzati propagandagépezet Orbán Viktor luxusutas magánrepülőútjairól a fenyegetőzésen és EU-ellenes retorikán kívül. Érdemi reakciók helyet csak sorosozás, bevándorláspártiság, migránsozás érkezett. Azt is írhatnám: felakadt a tű a lemezen, ezek csak a szokásos reakciók, amelyeket évek óta hallhatunk kormányzati helyekről. Mindez nem véletlen: a Sargentini-jelentés és Erdélyi Katalin kolléganőnk cikke is olyan szintű, a rendszerváltás utáni magyar történelemben is ritka korrupciós fertőzöttségre utal, amely roppant kínos a magyar kormányra nézve és azt mindenáron el akar rejteni. 

A mai magyar politikai elit globálisan inkompetens. Orbán Viktor és háziellenzéke ma úgy politizál, hogy Brüsszelt egy mindent elnyelő fekete lyuknak nézik. 

Cikkemben azt járom körbe, hogy ez a kormányzati kettős beszéd, illetve a teljes magyar politikai elit felelőtlensége miért tarthatatlan.

Hogyan lehet olyan olcsó hazugságokat bárkinek is elhinni, hogy az Átlátszó és más független felületek “politikai eszközként a bosszút és a lejáratást szolgálják?” A mindenkori kormányzattól független sajtó legfontosabb szerepe ez: tájékoztatni az aktuális hatalom viselt dolgairól a polgárokat, akik a rendelkezésükre álló információk alapján, meghatározott időnként, tisztességes feltételek alapján megszervezett választásokon mondhatnak véleményt az általuk korábban megbízott politikai képviselet teljesítményéről. A Sargentini-jelentés ennek hiányára mutat rá: Magyarországon alapvetően sérülnek az állampolgári tájékozódás és a szabad sajtó működésének lehetőségei, ami végső soron magát a demokratikus berendezkedést kezdi ki.

Hogyan lehet ilyen olcsó hazugságokat bárkinek is elhinni, hogy Brüsszel akaratunk ellenére dönt bármilyen témában a magyar nemzet sorsáról? Ha a magyar miniszterelnök elutasít egy európai tervet, akkor ő Brüsszelben mindent blokkolhat. Nem az Európai Bizottság, hanem a nemzetállamok kormányfőiből álló Európa Tanács dönt az ügyekben. Orbán Viktornak elég ennyit mondani: amit ez a bizottság tervez, számunkra nem megfelelő, mert fenyegeti Magyarország alapvető nemzeti érdekeit, és a blokkoló döntést tudomásul veszik Brüsszelben. Érdekes, a sok brüsszelezés ellenére, a magyar kormány soha nem dönt úgy, hogy elég, elhagyjuk az EU-t, mert az alapvető nemzeti érdekeket veszélyeztet.

Mit jelent ma az EU?

Az Európai Unió egy olyan intézmény, amely az emberiség történetében először, független, szuverenitásukat önként megosztó államok között jött létre. Ez a fejlemény részben a 20. századi második világháború utáni világpolitikai helyzetnek köszönhető, részben a 21. századi új, globális világpolitikai berendezkedésnek. Meg kell érteni: teljesen más helyzetben vagyunk ma, amikor hét milliárd ember lakik a Földön, mint akár hetven évvel ezelőtt, amikor két milliárdnyian voltunk. Nagy hatalmi központok jelentek meg, de a fő felelősséget a helyi politikai képviseleteknek kell vállalni, és ez természetesen nem csak Magyarországra vonatkozik.

Amikor a Fidesz frakcióvezetője az EU-t “brutális diktatúrákhoz”, a populista-nacionalista értelmiségi holdudvara, esetleg Kövér László az egykori Szovjetunióhoz hasonlítja, akkor láthatjuk a kormányzat teljes fogalmatlanságát, milyen időket élünk. Ha ugyanis ez az összehasonlítás megállna, akkor Brüsszel már régen tankokat küldött volna Londonba, ahogy ezt egykor Moszkva tette Kelet-Berlinben (1953), Budapesten (1956), Prágában (1968). London teljesen szabadon kiléphet az EU-ból, és viselni fogja döntése következményeit.

Ha egy magyar kormányzati politikust hallunk, úgy tűnhet, mintha rákényszerítenék a magyarokat az EU tagságra. Mintha Orbán Viktort egy láthatatlan kéz ragadta volna meg és a háttérből irányítva kényszeríti őt tárgyalóasztalhoz, miközben ezt a magyar lakosság nem is akarja.

Csakhogy ez egész egyszerűen nem igaz, egyik ország sincs akarata ellenére az EU-ban.

Ha holnap az Orbán-kormány ki akarná léptetni Magyarországot az EU-ból, megtehetné. Ha holnap Magyarország újra teljes szuverenitása felett akar rendelkezni, az 50-es cikkely értelmében bejelenthetjük kilépési szándékuk az Európa Tanácsnak. Természetesen ez az aktus együtt járna bizonyos hátrányokkal is. Nem férnénk a közös piachoz, nem kapnánk regionális támogatásokat a strukturális alapokból. Ez lenne az ára az úgynevezett teljes függetlenségnek. De senki nem fog Brüsszelből elzarándokolni a Kossuth-térre sirdogálni és könyörögni, hogy Magyarország maradjon, ugyanis egyetlen államot vagy nemzetet sem lehet arra kényszeríteni, hogy a helyi politikai közösség akarata ellenére egy nagyobb egység tagja legyen.

Miért nem érti a magyar politikai elit Európát?

Magyarország jelenlegi EU-ellenes politikája már csak ezért is őrültség, mert ha létezik még egy állam, amely Európához ilyen szorosan tartozik, az Magyarország. Éppen ezért nagyon veszélyes a magyar kormány szempontjából az a tényfeltáró, újságírói munka, amit az Átlátszó, a G7 vagy a Direkt36 végez, mert be tudják mutatni a választópolgároknak, hogy a kormányzat valójában csak saját korrupciógyanús ügyeit próbálja takargatni az állandó brüsszelezéssel, illetve képtelen olyan politikát vinni, amely a korszak jelenleg aktuális kihívásaira adna válaszokat. Tegyük fel a kérdést: képes lehet-e a 7 milliárd ember által lakott Földön egy 9,9 millió lakosú ország hatékony érdekképviseletre?

Erre már nem képesek sokkal nagyobb európai országok sem, mivel egyszerűen nem tudjuk tartani a lépést Kínával és az USA-val. Hogy mindenki értse, nézzük például a GDPR-t, a személyes adatok védelméről szóló szabályozást, amely nemrég lépett életbe és 500 millió európai felhasználó adatait védelmezi a Facebook, a Google vagy az Amazon óriáscégekkel szemben. Gondoljunk bele, ha Magyarország nemzeti szinten hozna egy ilyen döntést, ezek a cégek azonnal kilépnének az adott nemzeti piacról, de egy 500 milliós piac elvesztését már ők sem akarják megkockáztatni. Az európai országok sokkal inkább egymásra vannak utalva, mint korábban. A helyi politikai eliteknek – a magyar kormánynak és az ellenzéknek – pedig el kellene tudni magyarázni az embereknek, hogy az ő érdekük is, hogy közösen védjük értékeinket és határainkat.

A Sargentini-jelentésért és a jelenlegi helyzet kialakulásáért nemcsak a magyarországi kormány, de a teljes politikai elit a felelős. Sem Orbán Viktor, sem az ellenzéki pártok Magyarországon nem vállalnak ugyanis felelősséget azért, amit Brüsszelben képviselnek.

Egyszerűen nem lehet azt a végtelenségig csinálni, hogy Brüsszelben részt vesz a kormányzat szakpolitikai ügyekben, tárgyalnak és megállapodnak, ugyanakkor odahaza, nemzetállami szinten állandóan a közös klubot és klubtársaikat szapulják. Az Átlátszó nagyon fontos, hatalomellenőrző cikke azért is mérföldkő, mert azt üzeni a választópolgároknak, hogy ez a kettős kormányzati kommunikáció nem fog tudni működni a jövőben.

Milyen Európát szeretnénk?

Szintén nem lenne hátrány, ha az állampolgárok felnőttként kezelése mellett a felelős magyar politikus el tudná mondani, milyen Európáról álmodik. Az új helyzet megértéséhez fontos adalék lenne, ha a magyarországi politikus megértené: nemcsak hazájáért, de a Európai Unió sorsáért is felelős. A magyar kormányzat részéről csak azt hallani, hogy bizonyos elképzelések miért nem működőképesek, miközben semmit nem javasolnak. Ám nemcsak Európa jövőjét, és a magyar történelmet is tagadják, amikor azt halljuk, hogy a muszlim vallás nem kompatibilis európai civilizációnkkal.

Bocsánat, de az 1930-as években azt hallottuk, hogy a zsidó vallás nem kompatibilis a keresztény civilizációval. Ez pont ugyanaz a diskurzus.

Magyarországon és több más kelet-európai országban is a náci ideológia győzedelmeskedett.

Itt most természetesen nem a gázkamrákra és a hullahegyekre gondolok, hanem azokra a gondolatmenetekre, kampányszlogenekre, amelyek szerint itt most a sajátjaink között vagyunk, ugyanolyan nyelvet beszélünk, mindannyian fehérek vagyunk, ugyanolyan vallásunk van és minden mást elutasítunk.

Emlékeztetném az olvasót, hogy a 16-17. századi Hungária egy része török hódoltság alatt volt százötven évig és a Kárpát-medencében több generáció közvetlen élménye a Török Birodalom. A muszlim világ nyomai a mai napig köztünk élnek, gondoljunk csak a budapesti török fürdőkre. Európa másik végén, az Ibériai-félszigeten szintén több száz évig jelen voltak a muszlimok, és kulturális impaktjuk is a mai napig velünk együtt él tovább. A muszlim világ ugyanolyan fontos a nyugati civilizáció számára, mint például a zsidó.

A helyi kultúrák keveredése alakította és formálta a közép-európai térséget is. Elfelejtettük volna, hogy a náci etnikai tisztogatások és a kommunista osztályharc előtt Bulgáriában nyolc-kilenc nyelven beszéltek? Vagy Pozsonyban, Budapesten és Kolozsvárott, a magyar kultúra nagyszerű városaiban is teljesen természetes volt a többnyelvűség és az emberek többes identitása? Emlékszünk még arra, hogy Lengyelországban élt öt millió zsidó? Miért akarjuk elfelejteni, hogy Közép-Európa az együttélés, a multikulturalizmus és a többnyelvűség modellje volt, amely kulturálisa gazdagította a térség országait? Vajon mikor és miért következett be Közép-Európa kulturális kiüresedése?

Hogyan mentsük meg az Európa-projektet?

Az Európai Unió alapgondolata a második világháború utáni politikai krízishelyzetben született meg. Két világháborút kellett őseinknek végigharcolni, hogy létrejöjjön a francia-német megbékélés 1950-ben, amely a mai szövetségi rendszer kiindulópontja volt. E projektben részt vevő országok mindegyike önként adja fel szuverenitásuk egy részét, amely fájdalmas és elkerülhetetlen, ha a szövetséget nemcsak szélesebb alapokra akarjuk helyezni, de mélyíteni is akarjuk.

A magyar politikai elitnek nem szabad elfelejteni, hogy amikor 2004-ben csatlakoztak az EU-hoz, a magyar szuverenitás egy részének feladásával érték el, hogy Magyarország most a 28 állam egyik egyenjogú tagja lehet.

Ha ma az Orbán Viktor által előnyben részesített nemzetállami logika mentén működne a kontinens, nem lenne esélyünk hatékony érdekképviseletre és az ellentmondás vagy a blokkolás jogára sem.

Azonban az is elképzelhető, hogy az EU jelenlegi válsága felhajtóerőként szolgál, hogyan lehet hatékonyabban a kontinenst az Amerikai Egyesült Államok mintájára megváltoztatni. A bipoláris világrendszer megmutatta: ha nem a Nyugathoz tartozunk, akkor a Kelet érdekszférájába kerül hazánk. Nincs harmadik út. A jelenlegi kormányzat folyamatosan keres valamit a nemzeti történelemben, amely fölött megsiratja szavazótáborát, tudatosan élezi a helyzetet, áldozatnak mutatják magukat és ezt a helyzetet viktimológiával tartják fenn. A kelet-közép-európai térségben is meg kell tanulni, hogy nem lehet a történelem elől elfutni, és eljön Magyarországon is a pillanat, amikor fordítani kell egyet a lapon.

Ha a magyar kormányzat kommunikációját nézzük, azt érezhetjük, az Európai Uniónak nincs semmilyen értéke nemzetállami szinten. De az “ezeréves” magyar történelem megmutatta, hogy ez a nép képes túlélni egy korrupt rezsimet. Viszont az Európa-projekt fiatal és törékeny. Az EU jelenleg még egzisztenciális küzdelmet vív, mert rengeteg erő és törekvés létezik, amely e projekt elpusztítására tör.

Amikor 2004-ben Magyarország az Európai Unió tagja lett, naív európaiként őszintén hittem abban, hogy a kontinens országai között eltűnnek a határok, együtt fognak keveredni a kultúrák úgy, hogy közben megismerjük a másikat, illetve elsősorban európainak érezzük magunkat aztán csak egy bizonyos ország polgárának. Ugyanakkor belátom, hogy nem lehet kényszeríteni az embereket valamire, amit nem akarnak, mint ahogy a történelmet sem lehet megerőszakolni, és az európai föderáció kialakulása hosszabb folyamat lesz.

A vezető képen a svájci Nebelspalter és a német Eulenspiegel szatirikus havi magazinoknál dolgozó, Bécsben élő szlovák-svájci Marian Kamensky karikaturista rajzát látják. Kép forrása: Kamensky-twitter.

Írta: Bőtös Botond