Mesut Özil lemondta a német válogatottságot, szólt a hír néhány napja, majd jött a menetrendszerű orbánista megfejtés: Özil jó török. Ez az etnicista értelmezés képmutatás. Ha valaki török származását is számon tartja, attól még nem kötelező diktátorokkal pózolni.

Mindenki ismeri a történetet: a már Németországban, török bevándorlók gyermekeként született Mesut Özil német labdarúgó válogatott karrierje csúfos véget ért. Történt, hogy az Arsenal török származású, német sztárja május közepén besegített a korlátlan elnöki hatalomra törő Erdoğan kampányába. Törökország brit nagykövetségen a futballista és kollégája együtt pózolt a kamerák előtt a török diktátorral. Először a német fociszövetség, majd a németországi közvélemény is kiakadt, és alaposan nekiestek a két válogatott játékosnak, akik meglehetősen nehezen viselték a kritikát. Erdoğan pedig köszönte szépen a lehetőséget, és beépítette kampányába a fényképeket.

Az orbánista kommentárok azonnal lecsaptak az esetre, és úgy értelmezték, mintha Németországban általában a bevándorló emberek integrációja mondott volna csődöt. Sőt, itt nem álltak meg az etnicista véleményvezérek: a Mandiner.hu és az Echo Tv Sajtóklub műsorában is a német játékos hirtelen gyökereit felfedező és arra büszke játékossá vált. Igen ám, de ha ez így volna, akkor a Németországban született játékos miért nem a török válogatottban játszott eddig? Szalma és Bencsik urak vajon hallottak Dárdai Palkóról, a magyar bevándorlók gyermekeként Németországban született, német korosztályos válogatott futballistáról? Mert arra gondolni sem merek, hogy nem ismerik az asszimiláció fogalmát.

Ráadásul, a török származású futballista sem értene egyet az orbánista kommentátorokkal. A focista elmondása szerint neki két szíve van, egy német és egy török. De, hogy közelebb hozzam a kettős identitás egyáltalán nem ismeretlen és ritka fogalmát, hasonlóan beszélt a már említett Dárdai Palkó apja, a Hertha BSC edzője, Dárdai Pál is gyermeke identitásáról: “apjához hasonlóan a szíve neki is magyar, de az esze német”. De vannak példák Magyarországról vagy a határon túli magyar közösségek soraiból is. Egy budapesti zsidónak természetes, hogy rendelkezik magyar identitással is, hiszen Magyarország a hazája, éppúgy, ahogy egy szlovákiai magyar is többes kötődéssel rendelkezik szülőföldjéhez és a magyar kultúrához.

De a jelek szerint a kettős-, többes identitás nem fér bele az orbánista ideológiába, és talán ezért sem lehet véletlen, hogy az etnikai kizárólagosságban gondolkodó emberek nem képesek értelmezni a nyílt társadalom eszméjét vagy a multikulturalizmus fogalmát sem. Özil esete ugyanis nem a multikulti vagy a más kultúrájú emberek integrációjának kudarcát jelzi, hanem a focista bugyutaságát. Özil labdarúgó a feléje irányuló kritikákat ugyanis rasszista vádként élte meg. Szerinte a vádak török származása miatt fogalmazódtak meg ellene. Nem szeretett volna tiszteletlen lenni török ősei felé, és nem akart választani török származása és Németország között. De Özil téved.

Ráadásul, egy olyan embertől, aki Németországban született, egész eddigi életét egy nyugati, demokratikus, befogadó országban élte le, ez a vélemény szánalmas. Özilnek részben ott van csak igazsága, hogy Németországban is vannak olyan Szalma-, és Bencsik-szerű emberek, akik szerint egy német csak szőke hajú, kék szemű ember lehet, és egy török származás ezt a státust már kizárja. Ők most éppen azt csinálják, amit megnyilvánulásaikban láttunk: Özil helyzetét bagatelizálják, és személyét védelmükbe veszik. A nyugati demokráciában szocializálódott Özilnek viszont tudnia kellene, hogy az Erdoğan-típusú diktátorokkal való fotózkodás kritikája nem származása ellen irányult.

A szekuláris, nyílt társadalom elvét valló Európában egy diktátor, illetve politikájának kritizálása semmi esetben nem egyenlő egy nemzet, vagy nemzeti önazonosság kritikájával. Egy diktátor vagy önkényuralmi rendszer elutasítása nincs összefüggésben az adott ember származásával, identitásával. Nem is kell Törökországba menni egy közelebbi példáért. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és politikája szintén előszeretettel azonosítja magát a magyar nemzettel, illetve ő és sajtója is gyakran úgy érvel, hogy aki politikáját vagy személyét kritizálja az egyben a magyar nemzetet támadja, kritizálja a magyar nemzeti önazonosságot. De Orbán vagy maffiaállama kritizálása nem egyenlő a magyarság elleni támadással, ahogy azt szeretnék elhitetni.

A mai Európában már nem a származás, az etnikai háttér az egyetlen és mindent felülíró közösségszervező elv. Hiába közös a nyelvem Bencsikkel vagy Szalmával, hozzám közelebb áll egy plurális, demokrata gondolkodású németországi vagy svédországi ember. Tisztességes, demokrata gondolkodású ember nem fotózkodik diktátorokkal, illetve nem segít be a diktátor etnicista, populista narratívájába akaratán kívül, csak azért, mert közös származásúak. És ha már mégis – legyünk jóhiszeműek – naivitásából megtörtént az eset, akkor el kell tudni fogadni a kritikákat. Özilnek egyszerűen észre kellett volna venni: Erdoğan több annál napjainkban, mint minden törökök elnöke: egyeduralmat épített ki Törökországban, és a szekuláris állam helyett újra a muszlim vallás dominanciáját erőlteti rá a török társadalomra. 

Ha Özil nem tanult az esetből, ez az ő problémája marad, vádjai a porba hullottak. Másrészt, szintén így jártak azok az orbánista kommentátorok, és szavazóik, akik úgy gondolják, egyetlen érdemük az, hogy őseik már több száz éve itt éltek, és ma az állítólagos “keresztény Európa és keresztény értékek” védelmében építenek kerítést, és támadják a más-, és többes identitású európaiakat.

A vezető képen Steinmeier német elnök beszélget a rosszul sikerült fotózás után Mesut Özil és Ilkay Gundogan német válogatott labdarúgókkal. A kép forrása: Facebook/Frank-Walter Steinmeier

Írta: Bőtös Botond