Kegyeletsértő nacionalista konfliktus történt a romániai Úzvölgye mellett található katonai temetőben néhány napja. Az esemény szereplői és az arra adott reakciók akaratlanul is megmutatják a jelenben, miért nem sikerült a magyar-román együttélés Erdélyben a múltban, valamint, hogy milyen is lenne “a nemzetek Európája” egy elképzelt jövőben. 

Az úzvölgyi katonatemető körül kialakult konfliktus egy nehéz és rendkívül bonyolult, nemzeti hovatartozástól függően több értelmezési lehetőséget is megengedő ügy. De mit tehet az, aki nem akarja elfogadni a pogromot kiáltók és bosszú után lihegők zsigeri gyűlöletből fakadó hőzöngéseit vagy a mindig mindent a másik nacionalizmusával magyarázók relativizálását? Először is utcára vonulni a magyar-román barátságért.

Másrészt a többféle nemzetiségű és vallású embereket évszázadokon át magában foglaló kozmopolita erdélyi kultúra és régió öröksége kiköveteli, hogy magyar nyelven is megfogalmazzuk az eset kritikai értelmezését. Ezt viszont csak akkor tudjuk elvégezni, ha kilépünk a román és magyar nacionalista értelmezési keretekből és egyenlő távolságot tartunk a szereplőktől.

Ezt az önkritikus vizsgálatot az indokolja, hogy nem kizárólag az egyik vagy másik nacionalista narratíva alapján akarjuk átélni a történetet, mivel egy ilyen pozíció a drukker szerepébe kényszerít bele és így csak az egyik rajongó tábor nézőpontjából élhetjük át az eseményeket. A tárgyilagos elemzéshez viszont érdemes több szemszögből is megvizsgálni miért történt meg a konfliktus, amely majdnem nagyobb tragédiába torkollott.

Miért vált ki ekkora indulatokat egy temető?

A 19. század második felétől Közép- és Kelet-Európában a különböző nemzetiségek politikai elitje sorra kialakították különböző modern nemzeti reprezentációkat. Ez hétköznapi nyelven azt jelenti, hogy az adott nemzeti értelmiség a széles néptömegek számára is átélhető, látható szimbólumrendszert alakított ki, amely segítségével az egyén könnyedén azonosíthatja magát egy nagyobb közösséggel.

Így tett a magyar Kossuth Lajos, a szlovák Ľudovít Štúr és a román Avram Iancu generációja és az őket követő generációk is: “megszülettek” a nemzetek. Lett hivatalos nemzeti himnuszunk, nemzeti zászlónk és nemzeti viseletük és nemzeti ételeink is, hogy csak a legkézenfekvőbb jelenségeket említsem, amit eleink kitaláltak és kodifikáltak, hogy minél könnyebben azonosíthassuk ki a magyar, a szlovák és a román. A 19. században a nacionalizmus még pozitív, jogkiterjesztő ideológiának számított, hiszen a jogfosztottságtól megszabadított jobbágyság névleg egyenrangúvá vált a hazában a többi honfiúval és honleánnyal.

De a nacionalizmus kétarcúsága hamar megmutatkozott és annak másokkal türelmetlen arca világháborúkba torkollott. A 20. századig a háborúban meggyilkolt embereket jeltelen tömegsírokba dobálták. Az első világháború brutális méretű embervesztesége hozta el az ismeretlen katona kultuszát és a katonasírok létrehozását. Ez a fejlemény később a nacionalizmus kizárólagosságra törő értelmezésben azt is jelentette, hogy nemcsak egy földterület, egy város, egy zászló, egy imádság vagy az Isten, de egy katonatemető is reprezentálhat egy nemzeti narratívát.

Az úzvölgyi katonatemetőben a Románia és a Monarchia között 1916-ban kitört háború áldozatainak egy része fekszik. A korabeli temetkezési szokások szerint a frontvonal két oldalán elesett katonákat külön temetőben helyezték nyugalomra. A romániai hadseregben román katonák harcoltak, viszont a Monarchia Úzvölgye mellett harcoló egysége soknemzetiségű – cipszer, bajor, cseh, szlovák, galíciai lengyel – volt, tehát már csak ezért is értelmetlen román-magyar konfliktusról beszélni.

A konfliktus helyszínéül szolgáló temetőben magyar katonákon kívül bajor és osztrák katonák is nyugszanak. A temetőt egy évvel később 1917-ben hozták létre rendezett formában, amikor nyírfával körbekerítették. A román fennhatóság idején nem gondozták a sírkertet. A temetőt kétszer, 1944-ben és 1994-ben újították fel, bejáratát a temető magyar jellegét hangsúlyozandó, egy székelykapura cserélték.

A temetőben egyetlen román halottról tudnak, aki öngyilkos lett, és bajtársai nem cipelték el holttestét a legközelebbi román temetőbe.

Román nacionalista térfoglalás

Az eddig ismert hírek alapján úgy tűnik, hogy a román nacionalista térfoglalást helyi szinten alaposan megtervezték. A romániai Szabad Európa Rádió szerint részt vett az előkészületi munkálatokban Kovászna megye volt prefektusa, aki ma a romániai Hadügyminisztérium elöljárója, aki korábban többször hangoztatta, hogy személyesen fogja „elintézni” ennek a temetőnek a sorsát.

A romániai kormánypárti hírtévék és a dormánfalvi polgármester is különböző összeírásokat tartalmazó, 1926-28-ból származó, nem hitelesített dokumentumokra hivatkoznak. Konkrét jegyzőkönyvet a mai napig nem tudtak bemutatni, amely bizonyítaná, hogy román katonákat is eltemettek a temetőben.

A román nacionalista indíttatású cselekmény okai körül nagy a ködösítés. Vannak, akik a román párt csökkenő népszerűségét látják az ügy mögött, mások orosz szálat fedeztek fel a történetet román oldalon alakító főszereplők hátterében.

Nem segíti a helyzet tisztázását az sem, hogy a román politikát nem hozta lázba a finoman fogalmazva is törvénytelen eljárás. Sőt, a román kormánypárthoz közeli hírtelevízió az eset román történelmi reprezentációját sulykolja a romániai hallgatóság felé.

Hatékony nacionalista narratívák

Az elnéptelenedett Úzvölgye falu mellett történt eset első ránézésre egy helyi szintű konfliktusnak látszik. De az elmúlt napokban mind a román mind a magyar nacionalista narratíva átkeretezte a katonatemető történetét és egy általános román-magyar konfliktust vizionálva illesztette be a nagy elbeszélésbe. De miért működik mindez ilyen hatékonyan román és magyar kontextusban?

Itt muszáj tenni egy rövid kitérőt. A magyar nacionalista narratíva egyik legnagyobb önbecsapása, hogy a szélesebb magyar közönség szemében az egykori Hungáriát (vö: “történelmi Magyarország”) homogén magyar etnikai államként mesélik el. Más nem-magyar etnikumok akkor jelennek meg a magyar elbeszélésekben, ha asszimilálódtak vagy ha lojálisak voltak a magyarokhoz. A magyar közgondolkodásban viszont a sokkal népesebb és valóságosan létező szlovákok vagy a románok viszont csak a 19. században bukkannak fel a semmiből és máris konfliktusba kerülnek a magyarokkal.

A Horthy-korszakban általános volt a vélekedés, hogy a nem magyar népek Hungáriában békésen éltek és egyáltalán nem is akartak elszakadni. E gondolkodás maradványa a mai napig létezik nemcsak a jelenlegi etnikai nacionalista elit fejében, de a széles magyar közvéleményben is, amikor a politikában a határokon átívelő együttműködéséről beszélnek.

Az Antall József-i” “lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke vagyok” típusú kijelentésektől egészen a tervezett központi “trianoni”, valójában a magyarosításnak emlékművet állító építményt és a kettős állampolgárságot jegyző Orbán Viktorig minden ilyen aktus a trianoni traumára vezethető vissza a magyarok esetében.

Holott a magyar nemzet már 1918 előtt sem volt egységes, az azóta eltelt száz évben pedig még hangsúlyosabban külön utakról beszélhetünk. Ennek ellenére a mai napig a nacionalista magyar kormányok kifejezett célja a magyar dominancia biztosítása a Kárpát-medencében, nemcsak a magyarok, de a többi “megtévedt nemzet” számára is. Ez nemcsak kivitelezhetetlen elképzelés, de óriási politikai hiba is.

De a román fél viselkedése semmivel sem jobb a magyarnál. A román nacionalista erők egyszerűen képtelenek felfogni, hogy a saját identitás, nemzeti reprezentáció építése és ezzel szorosan összefüggő viselkedésük a romániai magyar kisebbségek felé semmivel sem különbözik attól a magatartástól, amit számon kértek az egykori magyar nemzetiségi politikán a román kisebbség felé.

A Ceausescu-korszakban és az 1989 után következő időszakban is érzékelni lehetett a magyar nyelvű iskolahálózat ellehetetlenítésére irányuló szándékot és a Tisza István-i értelemben vett állandó tyúkszemre lépés politikáját.

Szintén folyamatosan létező szándék a román nacionalisták részéről, hogy rákényszerítsék a magyar kisebbségre közös történelmünk egyetlen igaz, tehát román nacionalista szemszögből értelmezett narratíváját vagy a Románia területén található magyar kulturális emlékek elrománosítását.

A mai napig rendre olvashatunk olyan híreket, hogy a többségi nemzetnek milyen nagyszerű tervei vannak a kisebbségi nemzettel és annak tárgyi, kulturális emlékeivel, ami természetesen csakis a román nemzetállam követelményeinek felelhet meg. Ezeket a híreket éppúgy elolvashattuk száz évvel ezelőtt gróf Apponyi Albert Vallás- és közoktatásügyi miniszter hivatali idejéből.

A román narratíva szerint az úzvölgyi temetőben igenis nyugszanak román katonák. Újra: nem azt állítjuk, hogy valóban vannak a temetőben román katonák eltemetve, hanem azt, hogy a román nacionalisták úgy gondolják. Természetesen a románok ezt az elképzelést építik be nemzeti elbeszélésükbe.

A magyar érdekképviselet lenullázása

De az úzvölgyi katonai temetőben nyugvó halottak végső nyugalmát, a katonai temető státuszát számos nemzetközi megállapodás és békeszerződés is világosan rögzíti. Magyarországnak jogában áll tudni, hogy milyen alapon háborgatja az egykori Monarchia katonáinak örök nyugalmát egy fasiszta csőcselék Romániában.

Egy európai uniós kormány jogosan vetheti fel a román kormány felelősségét a temetőbotránnyal kapcsolatban. A magyarországi Orbán-kormánynak a jogi megfontolásokon túl kulturális és erkölcsi indokai is lehetnének a helyzet kivizsgálásához.

Csakhogy a gyakorlatban teljesen másképp alakultak az események. A szavakban a határon túli magyar kisebbség védelmezőjeként fellépő budapesti kormány és propagandagépezete nem javította, de rontotta első megnyilatkozásaiban az elmérgesedő konfliktus megoldási lehetőségeit.

Tipikus példája volt ennek a legvisszataszítóbb tisza istváni időszakot felidéző, kisebbségeket vegzáló stílusnak, ahogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nyúlt hozzá az ügyhöz. A román kormány nagykövetének berendelése csak olajat öntött a tűzre. Vajon a magyar külügyminiszter miért gondolta azt, hogy a helyzet megoldását segíti, ha keménykedik a román féllel, miközben megfeledkezik arról, hogy Romániában több százezer magyar él a mai napig?

Itt érkezünk el végül a romániai magyar érdekképviselet kritikájához.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a romániai magyarok néppártja, amelyben korábban többféle ideológiai irányzat is elfért. A Fidesz magyarországi hatalomra kerülésével a szomszédos országok magyar kisebbségi pártjaiban is fokozatosan a budapesti hivatalos kormányzat politikája vált irányadóvá. Így történt ez az RMDSZ esetében is.

A párt szerepe azért is különös, mert az elmúlt évtizedekben minden releváns romániai politikai erővel szövetségben volt már kormányzati pozícióban. A helyi magyarok pártjával a mindenkori többségi román politika számolt, nagyjából mindig lehetett sejteni, mit kérnek a magyarok a kormányzati pozíciókért cserébe.

Az RMDSZ két éve támogatja a jelenlegi szociáldemokrata-liberális román kormányt, amely ellen országszerte óriási korrupció-ellenes tömegdemonstrációkat tartottak. A tüntetéseket tavaly augusztusban erőszakkal fojtották el. Az RMDSZ-nek is bőven jutott a negatív kritikákból. Több, a romániai korrupt politikusokat megmentő törvényt is megszavaztak.

A magyar párt nem kedvező előjelekkel fordult a május 26-i EP-választásokra. Hihetetlen ellenszenv fogadta a párt politikusainak megszólalását Erdélyben is. Kétségbeesésükben végül felmondták a PSD-ALDE kormány támogatását. Az RMDSZ totális morális és politikai zsákutcába került.

Miközben az RMDSZ elvesztette különleges, de politikailag megbecsült helyzetét a román politikában, elvesztette hitelét a romániai magyar választók előtt a helyi korrupt kormánykoalíció támogatása miatt is, a párt vezetése az elmúlt években teljesen lefeküdt a Budapestről diktált politikának.

Csakhogy a május 26-i EP-választás után az RMDSZ magyarországi patrónusa, az Orbán-párt,
nemcsak nemzetközi szinten, Európában mondott csődöt, hanem szűkebb régiónkban is. Az RMDSZ-hez hasonló budapesti vazallusi státusban lévő szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem küldhet képviselőt már az Európai Parlamentbe.

A magyar kisebbségi pártnak most egy nemzetközi jog alapján védhető ügyben úgy kellene a romániai magyar érdekek mellett kiállni, hogy közben népszerűtlenné vált Románia-szerte, népszerűtlenné vált a helyi magyarok körében és budapesti támogatóik nemzetközi befolyása is megcsappant.

“Nemzetek Európája” helyett egyesült Európa

Az úz-völgyi eset számtalan rossz következménye és baljós előjele mellett egy fontos tanulsággal mégis szolgál. Ez a konfliktus mikroszinten bemutatja azt a “Nemzetek Európáját”, amihez az európai nacionalisták, Salvini, Le Pen, Orbán, vissza szeretnének térni. A két világháború és a több millió halott megmutatta, ez a kísérlet kudarc volt az európai kontinens történelmében.

Romániában, Úzvölgye mellett mikroszinten, nagyon erős történelmi díszletek között, újra átélhettük az első világháborús konfliktus örökségét: láthatjuk, megoldás nincs és az elképzelés működési alapelve kirekeszt, kizárólagosságra tör és konfliktusokat szül.

Ez az értelmetlen agressziót kiváltó és sokak szerint most bosszúért kiáltó ügy egy pillanatra felvillantja azt a széttagolt és egymás ellen forduló nemzetekkel teli Európát, ahol csak azokat a nemzetközi törvényeket kell betartani, amelyeket az adott nemzetállam vezetése kedve és aktuálpolitikája szerint éppen jónak tart.

A különböző nacionalizmusok által irányított állami politika ezért bukott meg a 20. század közepén Európában, mert végleg bebizonyosodott, hogy egy másik nemzet kulturális, morális vagy politikai lenézése, vagy egy nemzeti igazság totális érvényre juttatása lehetetlen. Az Európai Unió megalapítói úgy fejtették meg ezt a kudarcot, hogy az egymás mellett élő népek együttműködésre és kompromisszumokra vannak ítélve.

Az Európai Unió a nemzetek számára olyan keretet biztosít, hogy mindenki vérontás és konfliktus nélkül emlékezhessen meg őseiről. Ez a béke úgy jött létre és úgy tartható fent a jövőben is, ha a nemzeti öncélúság helyett románokra és magyarokra egyaránt vonatkozó jogállami keretek között élünk.

Mert csak egy ilyen egységes európai jogrendszer képes biztosítani a romániai katonasírok háborítatlanságát, a budapesti Közép-Európai Egyetem működését vagy a kontinensre érkező menekültek emberi körülményeinek biztosítását. Ha nem állunk ki az egyesült Európa mellett, láthatjuk, mit veszíthetünk.

A szakemberek feladata helyi szinten most egy közös román-magyar történelmi emlékezet és kölcsönös bizalom kialakítása kellene, hogy legyen, ahogy az már francia-német vagy szlovák-magyar kontextusban is létezik. A nemzeti történelmek kizárólagosságának bealkonyult, eljött a közös európai történelem és visszaemlékezés ideje. Ha pedig mindenkori magyar kormány érdemben akarja támogatni a határon túli magyarokat, akkor nem magyar nacionalizmussal, hanem több európai szolidaritással válaszol.

A vezető képen az 1917-ben kialakított uzvölgyi katonasírt látják. Fotó: Dr. Sándor Istvánné magánarchívuma, Erdélyi Napló.

Írta: Bőtös Botond