Bezárás
Meritokrácia

Fareed Zakaria: támadás alatt a teljesítményelvű társadalom

Egy társadalomban mindig lesz valamilyen elit. A kérdés az, hogy valaki tehetségének vagy valami másnak köszönhetően válik az elit tagjává.

Az elmúlt hetekben talán hallottak két, látszólag össze nem függő témáról, amelyek valójában mégis összefüggnek. Bill de Blasio, New York polgármestere jelezte, szívesen eltörölné a város állami tulajdonú középiskoláiban – beleértve a jó hírű Stuyvesant Gimnáziumot is – a felvételit, hogy ezzel is megkönnyítse a város fekete és hispán származású tanulóinak az oktatási rendszerbe való belépést. A másik hír egy bostoni bírósági tárgyalásról szólt, ahol a Harvard Egyetemen zajló felvételik során rendszerszerűen diszkriminált ázsiai származású amerikaiakról szóló adatokat hoztak nyilvánosságra. A két hír között első olvasásra nincs különbség, mégis, mindkettő a modern társadalom egyik alapja elleni támadásról – ti. a meritokráciáról – szól.

Először kapcsolatok, aztán képességek

A meritokrácia eszméje ma koncentrált támadás alatt áll. Az amerikai jobboldalon, Trump elnök követői közül sokan olyan titkos projektnek gondolják, amelyet saját érdekei szerint használ a valóságtól teljesen elszakadt és a keményen dolgozó amerikai kisembert lenéző establishment. Nagy-Britanniában Theresa May miniszterelnök szeretne  teljesítményelvűbb társadalmat, ezért őt balról támadják, mivel szerintük ez a koncepció az elitizmus és az egyenlőtlenség táptalaja.

Elevenítsük fel, hogyan és mikor vált szervező erővé egy modern társadalomban a meritokrácia. A meritokrácia általános elfogadása előtt csak az olyan emberek  juthattak feljebb egy zárt és informális társadalomban, akiknél adott volt a megfelelő társadalmi státus, családi kapcsolatok és jólét. Nicholas Lemann mutatta be “A Nagy Teszt” című lebilincselő könyvében, hogy egészen az 1950-es évekig az Egyesült Államokban minden hatalmat a fehér, angolszász protestánsok birtokoltak. E társadalmi rétegből, a WASP-ból, került ki az összes cégigazgató, egyetemi elnök és szenátor. Ez a “WASP-arisztokrácia” aztán lassan, de biztosan kikerült a reflektorfényből, amikor a társadalom önszerveződése, különösen az oktatás területén, a képességek alapján kezdett szerveződni. Az intézmények minden tehetséges ember számára megnyitották kapuikat, függetlenül az illető bőrszínétől.

Nem lehet mindenki elit

A meritokrácia new yorki megkérdőjelezése a modern középoktatási rendszer egyik vívmányára, a felvételi tesztet írató amerikai középiskolákra is vonatkozik. A felvételi egyetlen teszten alapul, és nem segíthet érdemben valakin az, ha gazdag vagy jó kapcsolatokkal rendelkezik, miképp az sem, hogy milyen a bőre színe vagy korábban milyen sporteredményeket ért el. Így lehetséges, hogy Stuyvesant Gimnázium, amely a legrangosabb helyi középiskolai intézménynek számít New Yorkban, kevesebb jelentkezőt vesznek fel, mint a Stanford vagy a Harvard Egyetemekre. Mégis, a legfontosabb tényező, hogy ezek az intézmények a szegénysorba született okos gyerekek középosztályba történő felemelésében kiváló eredményeket érnek el.

De Blasio azt állítja, hogy az iskolák New Yorkban “a sokféleség problémájával” küzdenek. Amíg a fekete és hispán származású tanulók a fenti oktatási intézmények  hallgatóinak tíz százalékát teszi ki, addig a városi diákság összlétszámán belül ez az arány 68 százalékos. A polgármester szerint a tesztek az ázsiai származású diákoknak kedveznek, akik az amerikai elitiskolák diákjainak 62 százalékát teszik ki. De Blasio véleménye rossz és téves. Először is, a fenti iskolák hihetetlenül sokszínűek. Másodszor, az általa ázsiaiaknak mondott emberek ősei Kínából, Dél-Koreából, Vietnamból, Indiából, Bangladesből, Indonéziából, vagy a Fülöp-Szigetekről származnak. Teljesen eltérő kultúrájú, társadalmi-gazdasági hátterű emberekről beszélünk, akik más nyelven beszélnek és mást isteneket imádnak.

De talán még fontosabb, hogy a tehetséges gyerekek felkutatásán alapuló tesztrendszer nem konkrét kisebbségek társadalmi felemelkedését szolgálja, amelyen egyébként a teljes iskolahálózat New Yorkban keményen dolgozik. A polgármesteri ötletelés mögött a tehetségek rangsorba állításától való idegenkedés áll a baloldalon. Ahogy a The New York Times felületén, a társadalomtudós Minh-Ha T. Pham írta: “Minden iskolánknak elitiskolának kellene lenni”. Ez természetesen oxymoron. Nem az a lényeg, hogyan szerveződik egy társadalom, elitek mindig lesznek. A kérdés az, hogyan jön létre – tehetség vagy más, például politikai meggyőződés vagy anyagi háttér alapján?

A bostoni eset más, ott a meritokrácia valódi hiánya merülhet fel. A perben úgy érveltek, hogy az elit egyetemek csak színlelik a meritokráciát, de valójában nem alkalmazzák a gyakorlatban. Bizonyítékhegyek állnak rendelkezésünkre, hogy a felvételiztető iskolák sokasága rendszerszerűen előítéletes az ázsiai diákokkal. A bemutatott dokumentumokból kiderült, hogy a Harvard Egyetem a felvételi során olyan puha szabályokat alkalmaz – mint például iskolán kívüli tevékenység vagy a “személyiség” figyelembevétele – amellyekkel csökkentheti a kiváló teszteredményt elért diákok pontszámát. E módszerek emlékeztetnek az 1920-as években használt metódusokra, amelyek a képzett zsidó származású felvételizők elutasítására használtak.

Nincs jobb ötlet

Lássunk tisztán: a tesztírás nem tökéletes, és figyelembe kell venni egyéb tényezőket is, de a new yorki polgármester törekvéseivel szemben óvatosnak kell lenni. Ezek ugyanis oda vezethetnek, hogy visszatérünk a régi módszerekhez, amikor a diákok kiválasztása szubjektív értékelés alapján történt. A múltban ez egy előítéletekkel és nepotizmussal terhelt folyamat volt, amely az osztályhoz tartozás, politikai nézet és faji-, vallási-, vagyoni helyzet alapján alapult. A rendszer nem a tehetségek felkutatásáról és támogatásáról szólt, hanem hasonló emberek előnybe részesítéséről.

A meritokrácia ma össztűz alatt van, de azok, akik támadják, feltehetnék a kérdést maguknak: mégis, mivel akarják helyettesíteni? Churchillt parafrazálva: a meritokrácia a társadalmi elitek kiválasztásának legrosszabb módja – nem számítva az összes többit.

Fordította: Bőtös Botond

A cikk szerzője amerikai elemző. Az eredeti cikk elolvasható a Washington Postban.

Ha észrevétele van vagy hibát talált a cikkben, írjon a szerkesztőnek: botos.botond@gmail.com

Köszönjük a segítségét!

A vezető képen a  Stuyvesant Gimnázium bejáratát látják, New Yoorkban. Kép forrása: Orangenews.hk

Akarsz róla beszélni? Kövesd olvasóink fórumát az Átlátszó-klub Facebook-oldalát!

Az Átlátszó ingyenes, de nem ingyen készül. Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!
Támogatom

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom