Do toho

Bőtös Botond Visegrád (V4) blogja

Egyéb

Nyílt társadalommal a terror ellen

Megnövelheti a terrortámadások esélyét a Bush-adminisztráció új külpolitikai doktrínája – figyelmeztetett tizenöt évvel korábban Soros György. A magyar származású, amerikai üzletembert megerősíti a 2016-ban nyilvánosságra hozott brit titkosszolgálati jelentés is. Eközben a Fidesz megpróbálja összemosni az Európa felé eddig is létező migrációt a Nyugat-Európában sűrűsödő terror-támadásokkal és Soros Györggyel.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]
Alaposan kiverte a biztosítékot legutóbbi posztunk a magyar jobboldalon, amelyben arról írtam, hogy állítsuk meg a muszlim-ellenes őrületetEmlékeztetőül: a cikkben arra hívtam fel az olvasó figyelmét, hogy az euroatlanti világ háborúban áll az ISIS-szel, amely során elkerülhetetlennek látszanak, a frontvonalakon túl, a hátországban is bekövetkező véres támadások. A hétfői Sajtóklubban Bayer Zsolt kávémester már London muszlim polgármester és az újonnan megválasztott francia elnök kijelentéseihez hasonlította a számukra eretneknek számító gondolatot, míg Huth Gergely kormánypropagandista arra lett volna lenne kíváncsi, vajon Soros Györgyöt (!) illetve alapítványát megkérdezte-e valaki, miért támogatják olyan bőkezűen a számomra is felületet biztosító Átlátszó.hu-t és miért nem rúgtak ki a cikk megjelenése után azonnal?

Lépjünk most túl a felvetés pitiáner emberi oldalán, és ragadjunk le egy cikk erejéig a kísérletnél, amely a magyar jobboldalon történik, ahol a démonná maszkírozott Soros György a 2015-ös menekültválság mellett, a nyugat-európai terrortámadásokért is felelős. Értsd: Soros népvándorlást finanszíroz, szét akarja verni az európai kontinenst, milliószámra utaztatja be a „migránsokat” civil szervezeteivel az öreg kontinensre. Elméletük szerint a terroristáknak nincsenek követeléseik, céljaik, pusztán „kultúránk és civilizációnk eltörlése a föld színéről”. A terrorizmus lehetséges okainak megfejtéséhez legközelebb még Lovas István járt, aki szerint “a Nyugat teremti meg a Közel-Keleten a terrorizmus táptalaját, ezért köszönhetjük Bushéknak a 22 ember halálát Manchesterben”. Elfelejti hozzátenni: minderre először Soros figyelmeztetett.

Muszlim=terrorista?

Aki nem emlékezne, azok kedvéért foglaljuk össze: a terrorizmus elleni háború részeként az Egyesült Államok 2003-ban megtámadta Irakot. A támadás okai máig nincsenek tisztázva, az invázió után – mivel nem találtak semmilyen tömegpusztító fegyvert – kevésbé kézzelfogható okokat említenek, mint például a szabadság és a demokrácia terjesztése, vagy az iraki nép felszabadítása. Áttételesen a háború okaként még a a 9/11 utáni terrorizmus elleni és a terrorizmus támogatói elleni harcot említették meg. Az eszkalálódó események elképesztő muszlim-ellenes hangulatot teremtettek az Egyesült Államokban és szerte a világon. Az amerikai csapatokat Barack Obama vonta ki és vetett véget az iraki akciónak 2010-ben. Az amerikaiak 76 százaléka szerint a háború megkezdése hiba volt, egy 2006-os közvéleménykutatás szerint.

Eltitkolták a titkosszolgálati figyelmeztetéseket

Többször és világosan figyelmeztette a brit hírszerzés Tony Blair egykori brit miniszterelnököt, ha Nagy-Britannia megtámadja az USA-val Irakot, akkor az olyan típusú terrorista támadásokhoz vezethet, mint a múlt héten történt szégyenletes, 22 ember életébe kerülő manchesteri tömeggyilkosság. Mindezt az ún. Chilkot-jelentésből tudhattuk meg, amelyet még az elmúlt évben hoztak nyilvánosságra, írta a The Guardian. A jelentésből egyértelműen látszik: Tony Blair ezeket az információkat a közvélemény előtt eltitkolta, sőt azt állította, hogy az Irak elleni háború a terrorveszély csökkenését fogja jelenteni.

A jelentés így kezdődik: „Az Irak elleni katonai akció következtében az al-Kaida által hozott fenyegetés csak nőni fog. Ezek a támadások a koalíciós országokat, illetve a közel-keleti nyugati érdekeltségeket fognak érinteni. A nyugati érdekeltségek elleni támadások kockázata valószínűleg emelkedni fog, ezekre elsősorban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia területén lehet majd számítani, hogy minél nagyobb hatást váltsanak ki. Általában az iszlamista terrorcsoportok és egyének által képviselt globális fenyegetettség is nőni fog.”

A jelentés összefoglaló részéből pedig emeljük ki ezt a bekezdést: „Irak megtámadása után az al-Kaida és a hozzá kapcsolódó csoportok által képviselt terrorveszély a nyugati világban csak nőni fog. A háború következtében, az iszalmista terrorizmus elsősorban az Egyesült Államokat és általában a Nyugatot fogja fenyegetni, illetve fokozatosan terjed majd a muszlim világban, illetve a nyugati világ muszlim közösségeiben.” Erre mondják: pontos. Hogy a Sajtóklub tagjai számára is egyértelmű legyen a hét éves vizsgálatról szóló beszámoló: a dokumentum szerzői arról beszélnek, hogy az iraki háború – és nem Soros György vagy a migráció – járult hozzá a terrorveszély növekedéséhez.

Tony Blair hazudott

A Chilkott jelentésből kiderült: „megbízható információk alapján tudjuk, hogy az iraki hírszerzésnek csak nagyon korlátozott mértékben van lehetősége terrorcselekményeket szervezni Irak területén kívül.”

Tömegpusztító fegyverekre utalva, a jelentés szerint, rendkívül valószínűtlen, hogy Irak részt venne vagy akár támogatna ilyen támadásokat. Az iraki háború elmaradása esetén gyakorlatilag valószínűtlen, hogy egy ilyen támadás Irak területéről indulhatna. Ezzel szemben, 2003 március 18-án a brit parlamentben Tony Blair miniszterelnök ennek ellenkezőjét állította, amikor az iraki háború elindítása mellett érvelt. Szerinte az Irak területén működő terrorista csoportok által birtokolt tömegpusztító fegyverek valódi nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Nagy-Britannia számára.

A skót Tam Dalyell, a Munkáspárt egykori képviselője e parlamenti vita során megkérdezte Tony Blairtől a legfontosabb kérdést: „Mi mást kívánhatna egy saját utánpótlását biztosítani szándékozó arab terrorista-szervezet, minthogy célzottan kilövünk hatszáz rakétát Bagdadra?” Blair válaszában elhallgatta a fenti titkosszolgálati jelentés következtetéseit, amelyből kiderülhetett: pontosan ez fog történni. Az egykori brit miniszterelnök azt állította, hogy pontosan ezért kell az al-Kaidát megtámadni Irakban is, hogy ez a veszély ne terjedjen tovább.

Eliza Manningham-Buller, aki az iraki invázió idején az MI5 vezetője volt így tanúskodott a Chilkot bizottság előtt: „az iraki háborúban való brit részvétel radikalizálta lakosságunk azon részét, akik szerint az Irak és Afganisztán elleni háború egyben támadás az iszlám ellen. Egyre több ember, aki már Nagy-Britanniában született és vonzódik az Oszama bin Laden féle ideológiához, úgy hiszi, hogy a Nyugat iraki és afganisztámni beavatkozása egyben fenyegetés és testvéreik és általában az iszlám világ és vallás felé”.

Soros is ellenezte az iraki háborút

“Egyáltalán nem biztos, hogy visszaállítható a helyzet, éppen ezért ki kell mondani, az Egyesült Államok hatalmas hibát követett el, amikor katonai fölényét arra használta fel, hogy a demokráciát megpróbálja rákényszeríteni Irakra”

Ezt már Soros György jelentette ki a kaliforniai Berkely Egyetemen tartott előadásán, tizenkét évvel a brit Chilkot-jelentés megjelenése előtt, 2004 márciusában. De miért is fontos ma 2017-ben egy több, mint tíz évvel korábbi Soros előadásból idézni?

  • Mert a magyarországi kormánypropaganda – a köztévétől, 888.hu-n, Mandineren, Puzséron keresztül a Pesti Srácokig és az Echo TV-ig – ugyanúgy egyenlőségjelet tesz iszlám és terror közé, ugyanazzal a diktatórikus logikával gondolkodnak, mint azt tették a George W. Bush körüli neokon think tank tanácsadói csoportok, személyek.
  • Ugyanez a kör olyan vélt bűnöket varr az amerikai filantróp nyakába, amelyért nemhogy felelőssé nem tehető Soros, hanem – ahogy a fenti idézet is mutatja – éppen ellenkezőleg: felszólalt és tevékenyen tett ellene, szinte rögtön a háború megindítása után.

A Bush-doktrína, mint a Nyílt Társadalom ellensége

Soros szerint a 2000-es évek elején megfogalmazott amerikai külpolitikai doktrína – „az igazságos háború”, azaz „a megelőző csapás doktrínája” – aláássa az USA világpolitikai pozícióját. A magyar származású üzletember úgy látta, helytelen volt hazafiatlannak megbélyegezni azokat, akik az iraki háború ellen tiltakoztak, mivel szerinte a demokrácia alapjait ássa alá. Ez az alapvetés később Bush-doktrínaként vonult be a történelembe.

A Bush-doktrína, Soros szerint, két alappilléren nyugszik: egyrészt az Egyesült Államoknak a jövőben mindent el kell követni, hogy fenntartsa megkérdőjelezhetetlen katonai főlényét, másrészt az egyes állításból következően, csak az USA-nak áll jogában kivitelezni megelőző katonai csapásokat. Soros szerint e két állítás ötvözete két elkülönülő csoportra osztja a világ országait a nemzeti önrendelkezés témájában.

  • Az Egyesült Államok szuverenitása, amely elsőbbséget élvez minden nemzetközi szerződés és kötelezettség fölött
  • Illetve: minden más nemzet szuverenitása, amely a Bush doktrína tárgyát képezi.

Soros figyelmeztetett: amennyiben a világon a Bush-doktrína lesz az egyeduralkodó, Amerika elveszti vezető helyét a világban, illetve búcsút inthetünk a reménynek, hogy a nyílt társadalom modellje globális méretűvé váljon. Tizenöt évvel később láthatjuk: Soros szavai látnoki hatásúak voltak: az elmúlt években mind több terrortámadás történik Nyugaton, illetve a civil szerezetk és a nyílt társadalom pozíciói soha nem volt ennyire sokrétű és koncentrált támadásoknak kitéve.

Összeomlik a globális civil társadalom? – itt az Átlátszó nagy illiberális körképe

De mi is ez a Nyílt Társdalom?

Nagyon röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy a Karl Popper osztrák-brit filozófus által megfogalmazott társadalmi elveket Soros György, magyar-amerikai üzletember konkrét anyagi támogatásával épül ki, világszerte. Egy nyílt társadalom védi az emberi jogokat, garantálja a pártatlan igazságszolgáltatást, segíti az embereket, hogy tehetségüknek megfelelően a legjobbat hozza ki magából, és a közügyekről szóló döntéseket átlátható, mindenki által hozzáférhető és kritizálható demokratikus úton hozzák meg. Soros alapítványának, a Nyílt Társadalom Alapítványnak a küldetése, hogy ezeket az értékeket közvetítse és és erősítse a világon és az Egyesült Államokban.

A Soros Györgyöt és alapítványát támadók egyik kommunikációs trükkje és a Soros-féle állítólagos világbirodalom létezésének konteoszerű magyarázata, hogy összemossák a Nyílt Társadalom Alapítvány céljaiért küzdő civil szervezeteket George Bush amerikai elnök által megfogalmazott katonai doktrínával és úgy tálalják, mintha itt egy amerikai üzletember egy személyben igázná uralma alá a világot. Igen ám, de Soros György a valóságban nem értett egyett Bush politikájával, sőt egyenesen támadta azt és komoly összegeket fordított a Bushsal szemben induló elnökjelölt (John Kerry) kampányára, amit végül elbukott – hát ez nem jött össze, Dzsordzsi bácsi!

Soros szerint az USA-ban megvalósult Orwell Állatfarmja

A Berkeley Egyetem Média Tanszékén tanító Orville Schell által vezetett beszélgetés Soros Györggyel egyébként is nagyon érdekes. A beszélgetésre már egy olyan korszakban került sor, amikor Soros befutott politikai támogató és a politikai ellenfelei az Egyesült Államokban már megkonstruálták a világot leigázó amerikai spekuláns igaztalan, démonizáló profilját.

A háborús kardcsörtetés és a változó amerikai külpolitikai doktrína hatására Soros bírálatát az „Amerikai egyeduralom buborékja” című írásában szedte össze, amely először az Atlantic Monthly, a Financial Times és az American Prospect folyóiratokban jelent meg 2004 januárjában. A cikk első nyilvános bemutatója és vitája, a fent már hivatkozott beszélgetés, a californiai Berkeley Egyetem Zellerbach Termében zajlott le két hónappal később (lásd: beágyazott videónk).

Soros e cikkében állítja: Bush elnök és neokonzervatív tanácsadók egy kis csoportja a szeptember 11-i Amerika elleni terrortámadásokat felhasználva, újrafogalmazta az USA világhatalmi pozícióját, de nem a jog, hanem a nyers katonai erő mentén. Soros szerint a Bush adminisztratíva az új külpolitikai doktrínával megidézte George Orwell Állatfarmját: „minden állat egyenlő, de vannak köztük egyenlőbbek”, márpedig ez politika önbeteljesítő jóslatként fog működni és ha általánosan érvényre jut, akkor egy kevésbé civilizált világon fogunk élni.

Soros szerint ugyanis ellentmondás van a Bush-kormányzat és az általa támogatott Nyílt Társdalom demokráciafelfogása és szabadságértelmezése között. Soros úgy érvelt, hogy a Bush-féle megközelítés, miszerint, „aki nem támogatja az Irak elleni háborút az a terroristákkal van”, a nácik és a kommunisták érveléséhez hasonlítos. Hasonló logika mentén támadta John Ashcroft amerikai főügyész kijelentését is, miszerint, „aki a Hazafias Törvényt (Patriot Act) támadja, az segítséget és támogatást nyújt a terroristáknak”.

„Ideges leszek, amikor ezt az érvelést hallom, mert ez emlékeztet „aki nincs velünk, az ellenünk van” típusú érvekre, amely azt is üzeni, hogy félre kell tenni a kritikai megközelítést. Ez fenyegetés a nyílt társadalom számára, mert az a nyílt vitákon és a kritikai hozzáálláson alapul”, mondta Soros a Berkeley Egyetemen folytatott beszélgetés során.

Soros György 2004-ben már rámutatott cikkében: az amerikai politikai felsőbbrendűség végét jelentő 9/11-es terrortámadás rossz következtetések levonására késztette az amerikai kormányzatot. A szuverén államokra erőszakos, katonai erővel rákényszerített demokratikus berendezkedés helyett Soros szerint a „büntetés-jutalmazás” módszerével kellene a jelenséget megközelíteni, olyan „puha hatalmak” felhasználásával, amit például a Nyílt Társadalom Intézete vagy más nemzetek is támogatnak.

Nyílt társadalommal a terror ellen

A Fidesz és sajtópropagandistái két lovat szeretnének egyszerre megülni. Egyrészt a legbrutálisabb neokon érvekhez hasonlóan ők is összemossák és egyenlőségjelet tesznek az iszlám és a terrorizmus közé, másrészt az erre figyelmeztető jogos kritikákat – többek között Soros György észrevételeit is – átvéve, mondanivalójukat átkeretezik és egy általános Nyugat-ellenes narratívát építenek fel.

Csakhogy nem a Nyugat, nem Soros, nem a „migránsok”, hanem egy jól behatárolható politikai tábor a jobboldali republikánus neokon élcsapat a felelőssége ami szintén tetten érhető napjaink terrortámadásainak lehetséges indokaként. A Nyugatnak – jelentsen ez bármit – soha nem volt egységes álláspontja a témában, a terrorizmus elleni háború ellenzői legalább olyan markáns véleményt képviseltek, mint pártolói. Huth Gergely kedvéért is fontos hangsúlyozni, hogy Soros György és az általa finanszírozott projektek mindig az iraki háború ellen és nem mellett álltak ki. Sőt: az üzletember nemcsak előre figyelmeztetett a Bush-doktrína veszélyeire, de megoldást is kínált. Ez a nyílt társadalom modellje, amelyet az Átlátszó is képvisel.

Visszatérve az angolokra: Tony Blair lehetséges motivációját, amely előzetesen megengedte, hogy brit állampolgárok haljanak meg szülőföldjükön, de Nagy-Britannia továbbra is a világ vezető hatalmával, az Egyesült Államokkal vezethesse a világot, talán legjobban az a beszélgetés magyarázza, amit Richard Schultz, a nemzetközi kapcsolatok professzora említett cikkében, mutatott rá a The Guardian. Schultz visszaemlékezése szerint a brit különleges erők egyik magasrangú tisztje többször hallotta a nézetet, hogy egy lehetséges brit földön elkövetett terrortámadás még mindig a legkisebb ára annak, hogy Nagy-Britannia továbbra is szuperhatalom maradhat.

A manchesteri terrortámadás áldozatai – köztük a 8 éves kislány élete – pontosan az kis ár, amit most Nagy-Britannia megfizetett. Az egész történetben a legnagyobb tragédia az, hogy azóta már túl vagyunk egy brexiten, a szigetország várhatóan elhagyja az Európai Uniót és jó esély van arra is, hogy a skótok és az írek is otthagyják a nacionalista elefántcsonttoronyba, önnön nagyhatalmi álmaiba végleg belecsavarodó angolokat. Innen nézve egyértelmű, hogy a fideszes propagandisták, milyen olcsó, könnyelmű és felelőtlen játékot űznek, amikor Sorosra és a migránsokra próbálják tolni a terrorcselekményeket.

Bőtös Botond

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás