Éljen május 8.! – A Győzelem Napja a fasizmus felett

Fotó: The Stars and Stripes párizsi kiadása, 1945 május 8. Kép forrása: https://www.stripes.com
Fotó: The Stars and Stripes párizsi kiadása, 1945 május 8. Kép forrása: https://www.stripes.com

Miközben Európában a második világháború végét és a fasizmus feletti győzelmet, az európai közösség legszélesebb alapkonszenzusát ünneplik, Magyarországon hivatalosan is megalakult az illiberális Orbán-rezsim parlamentje.

 

 

Már az ókori görögök és rómaiak is megkülönböztették az igazságos, védekező háborút (Pallasz Athéné) az értelmetlen gyilkolást és vérontást hozó összecsapásoktól (Arész). Mit üzen a ma emberének a Győzelem Napja?

Egészen döbbenetes, felfoghatatlan és megszokhatatlan, hogy Kelet-Európában újra olyan lett a domináns gondolkodásmód, amely az emberi, vallási, etnikai sokszínűség teljes elutasítását hirdeti. Nem lehet véletlen, hogy a szimbólumi politizálást kedvelő Orbán-rendszer új parlamentje is ezen a napon alakult meg: amíg Európában ez a nap a nácik feltétel nélküli megadásáról szól, addig Magyarországon – és a teljes kelet-európai régióban – dicsőségesen bevonul a parlamentbe, tort ül a gázkamarák és hullahegyek nélküli nácizmus.

Ne tévedjünk: az 1930-as években azt hangoztatták, hogy a keresztény civilizáció nem kompatibilis a zsidó vallással. Ma pedig olyan kampányszlogenek, olyan gondolatmenetek váltak a mindennapjaink részévé a térségben, amelyek szerint itt és most a sajátjaink között vagyunk, és az a jó és üdvözítő, ha ugyanolyan nyelvet beszélünk, ha mindannyiunk bőre színe fehér, ha ugyanolyan vallásunk van, és minden mást, tőlünk eltérőt elutasítunk.

Az antifasiszta konszenzus és Magyarország

Hiába változott meg teljesen a világ, lettünk a Földön sokkal többen, ugyanakkor váltak rövidebbekké a távolságok addig beláthatatlan távolságok között, az emberiség, és mi, magyarok, mintha nem tanulnánk a történelemből.

Eleve: május 8. és a “Győzelem Napja” ünnepe mindig is mostohagyermeke volt a magyar történelmi emlékezetnek.

Egyáltalán, biztosan véget ért-e a második világháború? És ha igen, pontosan mikor is?

 

Magyarországon 1950-től a rendszerváltásig április 4-én ünnepelték a Magyarország náci uralom alóli felszabadulását, és a harci cselekmények felszámolását. Európa országaiban hagyományosan május 8-án ünneplik a második világháború végét. A feltétel nélküli kapitulációt május 7-én írták alá a franciaországi Reimsben a náci hadvezetés, amely kötelezte magát, hogy az összes katonai akciót május 8-ig befejezi.

A szovjetek kérésére a német kapitulációt újra aláírták május 8-án Berlinben, de az időeltolódás miatt, Moszkvában ekkor már május 9-ét írtak. Ez az oka annak, az oroszok miért ezen a napon tartják győzelmi megemlékezéseiket. Mindenesetre, a második világháború nem ért véget május 8-án, a harci cselekmények tovább folytatódtak a Csendes óceáni térségben. Az amerikaiak ezért ünneplik szeptember 2-án a Győzelem Napját, amely egyben a Nagasakira és Hirosimára ledobott atombombák utáni japán kapituláció napja is.

 

Vagy azt nem tudjuk, mi magyarok, hogy mit is kellene ma ünnepelni? Csak nézünk ki a fejünkből, hiszen köztudott: Magyarország a vesztesek oldalán fejezte be a második világháborút. Mégis, mit ünnepeljünk, amikor szétbombázták a városainkat? – hangozhat a jogosnak tűnő kérdés. Ugyanakkor rögtön fel lehet tenni az ebből következő kérdést: tán jobb lett volna, ha “mi” nyerünk? Nem lehet, hogy mégis nekünk volt igazunk? Persze, ha ez így is lett volna, a németekkel akkor sem stimmel valami, mert ők saját vereségükről is képesek a győzelem napjaiként megemlékezni, azaz a náci uralom alóli felszabadulást.

Vagy a németek már nem is németek többé, hanem árulók, ahogy azt lehet olvasni a mai kormánypropagandában? Hogy is van ez?

Csaknem harminc évvel a rendszerváltás után ez a kérdés a mai napig megválaszolatlan maradt,

a társadalmi közbeszédben nem történtek meg a tisztázó és a magyar történelemmel szembenéző viták.

Ellenkezőleg. Az elmúlt évtizedekben a témában uralkodó baljós csönd, kibeszéletlenség és a magyar társadalom egyértelműen elutasító álláspontja helyett valami egészen más jelenség – a kirekesztő közbeszéd – szökkent szárba, majd jutott teljesen hatalomra – az illiberális demokrácia formájában.

Háború, aminek nem volt vége

Pedig a legfontosabb történeteket a második világháborúval kapcsolatban már elmesélték. A korszak kutatói részletesen feltérképezték és megvitatták az emberiség legvéresebb konfliktusának vitatott részleteit, kirobbanásának okait, és a háború teljes menetét. Tudunk mindent a gonosz előretörésének okairól, és arról is micsoda ostobaság bezárkózni egy mesterségesen kialakított safe place kalitkájába, hogy ez a gonosz majd biztosan lehúz minket likvidálásra összeírt listájáról.

Megtanultuk, hogy a háború micsoda szenvedéshez és nyomorúsághoz vezetett. Mégis, a gonosz újra visszatért közénk a jelenben. Európában olyan politikai pártok győztek vagy értek el jó választási eredményt az elmúlt években, amelyeknek nemhogy választási sikereik, de létezésük is elképzelhetetlen lett volna néhány évtizeddel korábban.

Ma már a nácizmusnak nincs szüksége többé maszkra, nem kell az eszme híveinek elrejtőznie különböző modernizált szimbólumok mögé. Napjainkban nyíltan, félelem nélkül masírozhatnak emberek a régről ismert egyenruhákban jól ismert jelszavakat skandálva, gondoljunk csak az amerikai alt-right előretörésére, a lengyelországi “Függetlenség Napja” menet résztvevőire, vagy a magyarországi “Kitörés Napja” vonulásra és azok apologétáikra. Az európai országok jobbratolódása szintén politikai közhely, nemcsak keleten, de nyugaton is.

Az emberek egy része a gazdasági világválság múlásával most egzisztenciális félelemmel teli, de a recept ugyanaz: minden oldalról azt hallani, hogy a bajokért az a bizonyos “másik fél” a hibás. Ezzel párhuzamosan újra a “vér” és a származás lett kikiáltva a büszkeség egyedüli forrásává egy olyan társadalomban, ahol a többi érték és idea sorra bukik el, és az ambíció egyedüli fokmérője, hogy “ki, mennyit ér.”

Újra terjednek a konspirációs elméletek és a hamis hírek, éppúgy, mint egykor az orosz cári rendőrség által hamisított “Cion Bölcseinek jegyzőkönyve” című antiszemita pamflet. Csakhogy a modern technológiának köszönhetően, ma ezek a kamusztorik sokkal hatékonyabban és gyorsabb terjednek. Ma már nem lehetséges egy megelőző csapással lerántani e hazugságokról a fátylat, mielőtt a szándékosan megrémített tömegek fejébe el nem jutnak és megmérgezik őket.

Nem új a nap alatt a mai hivatalos tudomány-ellenes álláspont sem, a különbség csupán annyi, hogy amíg a nagy hírű német egyetemeket először a náciknak el kellett ahhoz foglalni, hogy propagandájukat terjesszék, addig napjaink barnaingeseinek az internet lehetővé teszi saját propagandájukat jelen időben terjeszteni.

Összességében a nácizmusról és a második világháborúról már elegendő információnk és tudásunk van, hogy tudatosítsuk:

május 8-án, a Győzelem Napján a gonoszt nem ölték meg, csak katonailag győzték le.

Annyi történt mindössze, hogy az emberiség-ellenes eszméket az emberiség kollektív tudatalattijába rejtették, hogy ott nyaldossa sebeit.

Európa a békére, Oroszország az elvesztett birodalomra emlékezik

Ma már látható: az 1945-ös béke nem hozott feltétel nélküli békét Európa és a világ számára. A szembenállás később a negyven évig tartó hidegháború keretén belül zajlott a szovjet blokk országai és a nyugati demokráciák államai között. Ez a hidegháború folytatódik ma az úgynevezett hibrid háború korszakában Putyin Oroszországa és a Nyugat között. Nem kétséges: Moszkva úgy értelmezi a II. világháborút lezáró békeszerződések keretén belül érdekszférájába kerülő országokat, mint jutalomfalatokat.

A szövetségesek célja május 8-a után egy olyan világrend kialakítása volt, amely el akarta kerülni a versailles-i béke hibáit és egy olyan kollektív, egész világra kiterjedő biztonsági rendszert próbáltak kialakítani, amely a diktatórikus, egyeduralmi hatalmi viszonyok kialakulása ellen próbált biztosítékokat adni. A szovjetek ezt másképp látták: a felszabadított területekre zsákmányként tekintettek. A szovjet típusú kommunista ideológia és propaganda meghódította a világ egy részét Kínában, Vietnamban, Egyiptomban, Szíriában, Kubában és Afganisztánban is.

A Szovjetunió és rendszere bukásával a Nyugat nem az egykori Hitler-ellenes szövetségesét győzte le, mivel az oroszok második világháborús szerepét és jelentőségét Nyugaton nem kérdőjelezték meg. Ellenkezőleg: a Nyugat békésen és türelmesen megpróbálta a posztkommunista Oroszországot a 90-es években integrálni a demokratikus struktúrába (G8, Európa Tanács), csakhogy hiába. A hatalmat megragadó egykori KGB-s Putyin és Oroszországa – ahogy 1945-ben – emelte a tétet:  a konfrontációra és a kizárólagosságra kezdte el építeni politikáját.

És a gonosz hosszú, békés évtizedek után újra kidugta fejét.

Putyin mondta: Oroszország számára elfogadhatatlan az Egyesült Államok által vezetett egypólusú világrendszer. Putyin értelmezésében például a kelet-európai demokratizálódó országokat a Nyugat által félig megszállt – vö: “gyarmatosított” – országoknak látta, amely fejleményt ő visszautasított. Putyin inkább úgy értelmezte a mai valóságot, mint egykor Sztalin a korabeli világpolitikát a második világháború végén:

szuperhatalom vagy gyarmat lesz az Oroszországból, miközben minden köztes értelmezést elvetett.

Napjainkban a gonosz olyan emberek fejében élte túl a vereséget, akik számára az emberi méltóság megvetése, a különböző bőrszínű, más vallású emberek elleni gyűlölet ösztönzése is politikai programot jelent. A világ 1945 május 8. óta nagy változásokon ment keresztül, és most a félelem, amely az embereket olyan erőszakos megváltók keresésére ösztönzi, változatlanul itt van velünk. Ahogy a múltban, úgy a jelenben is ezek a politikusok a félelmet és az előítéleteket használták ki hatalom megszerzéséhez és megtartásához, és a nyugati demokratikus társadalom eszközeit használják fel annak elpusztítására.

Magyarország számára rossz hír, hogy ebben a geopolitikai helyezkedésben, mint volt szovjetek által megszállt ország, Moszkvából úgy néz ki, mint olyan “elvesztett terület”, amelynek birtoklására Moszkvának imperialisztikus hódítása és a második világháborús győztes pozíciója miatt, “természetes” és morális jogalapja van. Ez a szemlélet a többi kelet-európai kormányra is vonatkozik, és pillanatnyi befolyása országonként változik: van, ahová csak az “Éjjeli farkasok” motoros bandát küldi, de van ország, ahol már a helyi politikai elit Moszkva imperialisztikus érdekeit képviseli nyugati szövetségeseivel szemben.

Mi május 8-a üzenete ma?

A bajok egyetlen megelőzésének módja az lehetne, ha végre megszüntetnénk az egyébként valódi alapokon nyugvó félelmeket, és folyamatosan lelepleznénk a teljes hazugságokon alapuló téveszméket, dezinformációs propagandát.

Ezzel párhuzamosan pedig nem szabad hozzászokni, hogy a szélsőséges eszmék, gondolatok a mainstream politika részévé váltak, a szabad és demokratikus társadalomnak joga van védekezni és és joga van igazságos – ti. védekező – háborút indítani a demokrácia megvédésére. Erről is szól május 8.

A második világháború végének ünnepe ma nem azt jelenti, hogy visszafogott pacifistának kéne lenni. Ha nem akarjuk, hogy hasonló világégések bekövetkezzenek, amely az európai kontinenst is teljesen elpusztította,

muszáj egységesen védekeznünk, és főleg felkészültnek lenni az egyetlen igazságos háborúra, a védekező háborúra.

Volt időnk most már rá 1990 óta, megtanulhattuk: a demokrácia az emberből nemcsak a legjobbat, de a legrosszabbat is ki tudja hozni – ha nem értjük meg, hogy május 8. és a Győzelem Napja nem csak egy emlékezés a múlt véres eseményeire, és a náci uralom alóli felszabadulásra, hanem egy valódi recept napjaink problémáinak megoldására.

Írta: Bőtös Botond

Akarsz róla beszélni? Kövesd olvasóink fórumát az Átlátszó-klub Facebook-oldalát!

 

tetszett_a_cikk3