Do toho

Bőtös Botond Visegrád (V4) blogja

Egyéb

Békemenet, 2018: milyen “százezrek”? Hatvanezer.

Az előzetesen várt tömeg kevesebb, mint a fele jelent meg a 2018. március 15-i Békemeneten. 

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Egy több tízezres demonstráció megszervezése komoly logisztikai munka, de a Fidesz propagandája komolytalan: nem volt több százezer ember a Kossuth téren március 15-én.

A hódmezővásárhelyi polgármester választáson elszenvedett Fidesz vereség zavart és káoszt okozott a kormánypárt kampányában. A kormánypárt számára kellemetlen választási eredmény hatására a Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) bejelentette, újból lesz Békemenet. A nyolcadik alkalommal összehívott fideszes pride célja az elbizonytalanodó Fidesz-tábor magabiztosságának visszaszerzése volt.

A szervezők fogadkoztak, most megmutatják, mert az utolsó Békemenetet 2014-ben tartották, és azóta többször felmerült az ismétlés gondolata. A rendezvényre több száz busszal szállították a fővárosba a résztvevőket, de Lengyelországból és Erdélyből is nagy számban érkeztek emberek.

Korábbi cikkünk:

Külföldi tüntetők az Orbán-kormány szolgálatában

Az esemény rendben lement, igaz a Magyar Nemzet újságíróját néhányan a Dunába akarták dobni, mert a kolléga Kósa Lajos korrupciós botrányáról kérdezte a menetelőket. Végül komolyabb attrocitás nem történt. A hagyományoktól eltérően a Belügyminisztérium ezúttal nem adott ki közleményt a tömeg létszámáról.

De mit kommunikált a Fidesz sajtója?

2018 márciusi 15-i békemeneten a kormányzati sajtópropaganda szerint “százezrek” jelentek meg.

 

szazezer

 

Hidvégi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a rendezvényen részt vevő embereknek kiküldött hálálkodó e-mailjében “minden idők legnagyobb Békemenetéről” írt.

Vajon a szervezők elérték céljukat?

Négy évvel korábban, hasonló politikai helyzetben, tehát a 2014-es országgyűlési választások előtt megszervezett Békemenet létszámát a Belügyminisztérium 440-460 ezer főre becsülte. A kormánypárti Magyar Nemzet “minden idők legnagyobb Békemenetéről” írt. A két évvel korábbi, az október 23-i ünnepségre szervezett Békemenet létszámát a Belügyminisztérium 400 ezer főre becsülte.

A korábbi Békemenetek történetét a 444.hu itt foglalta össze kronológiai sorrendben.

Ennek fényében meglepő, hogy négy év szünet után, a 2018 márciusára meghirdetett Békemenetre a szervezők előzetesen csak a korábbi rendezvények létszámának felét, mindössze 200 ezer embert vártak.

A helyszíni tudósítások alapján aztán kiderült, hogy még ez a létszám sem jöhetett össze. A Népszava tudósítása szerint a szervezők elégedetlennek tűntek a létszám miatt. A merce.hu internetes portál helyszíni beszámolója szerint az idei rendezvény az eddigi legkisebb Békemenet volt.

Melyik becslés állhat közelebb a valósághoz?

Ennek próbáltam utánanézni, a rendelkezésünkre álló fotók és videófelvételek alapján.

Módszertanilag viszonylag nehéz megbecsülni egy mozgásban lévő tömeg pontos létszámát. Ezért olyan fotókat kerestem, amelyek a tömeget álló helyzetben, és minél nagyobb kiterjedésben árázolják. Két ilyen felvételt találtam, amely a Kossuth-téren összegyűlt tömeget mutatja:

kossuth

És

szazezrek4

A fotókon jól látszik, hogy a tömeg csak a Kossuth-tér egy részét tölti meg. Ennek nyilvánvalóan egyik oka az, hogy a Kossuth teret néhány évvel korábban teljesen átalakították.

Googlemaps applikáció segítségével rajzoltam körbe a tömeg által kitakart területet.

Screen Shot 2018-03-19 at 11.23.54

A 2018-as Békemenet résztvevői nagyjából 1,44 hektáron, azaz 14000 négyzetméternyi területen foglaltak helyet. A fotókon nem látható, hogy meddig ért a tömeg a Földművelésügyi Minisztérium épületének bal oldalán, ezért legyünk nagyvonalúak és számoljunk összesen 17000 négyzetméterrel.

Ezek után már nincs más dolgunk, mint felszorozni ezt a számot az egy négyzetméterre eső emberek számával. A nemzetközi gyakorlat alapján itt 3,5 emberrel számolok, négyzetméterenként.

Vagyis Orbán Viktor magyar miniszterelnök március 15-i beszédét számításom alapján 59500 ember hallgatta a budapesti Kossuth téren.

Ezt a létszámot erősíti egy másik felvétel is, amelyet a Margit hídon átvonuló tömeg méretéből becsülhetünk meg.

szazezrek3

A print screen alján jól látható a Bayerék által vitt molino, ott van a menet eleje. Azt is látjuk, hogy a híd teljes felszínét kitakarja a tömeg, de egy mozgó tömegben a népsűrűség valamivel kisebb, mint egy statikus tömgeben.

A Margit híd 600 méter hosszú, 25 méter széles. Itt számoljunk 2,5 emberrel, négyzetméterenként. E becslés alapján a felvétel pillanatában nagyjából 37500 ember sátál Budáról Pestre a Margit hídon át. A képen nem látszik, de a Külügyminisztérium épülete felé, a Bém téren még egy nagyjából hasonló méretű tömeg várakozhat.

Konklúzió:

Amit jó eséllyel ki lehet jelenteni, hogy a Fidesz kommunikációban hangsúlyozott “százezrek” biztosan nem jelentek meg a 2018 márciusi Békemeneten.

Az előzetesen várt tömeg kicsit több, mint negyede jelent meg a helyszínen, amely nemcsak a szervezők várakozásaitól, de a korábbi Békemenetek létszámától is jóval elmarad. A legnagyobb jóindulattal számolva a résztvevők létszámát százezer fő alatt, valahol 60 ezer körül lehet belőni.

Természetesen egy ekkora tömegrendezvény megszervezése nem kis feladat, és összességében szép logisztikai munka több tízezer ember Budapestre szállítása. Mégis, a kormányzat sikerpropagandája még itt is látványosan túltolta a részvevők számának megtippelését, a szervezők nem hiába aggódtak a létszám miatt.

Írta: Bőtös Botond

Akarsz róla beszélni? Kövesd olvasóink fórumát az Átlátszó-klub Facebook-oldalát!

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás