Miért halott Orbán Viktor nemzetállami meséje?

Kép: A münsteri béke aláírása, 1648 május 15. Gerard ter Borch, Münster, 1648
Kép: A münsteri béke aláírása, 1648 május 15. Gerard ter Borch, Münster, 1648

Tartja magát a közvélekedés a magyar közéletben, miszerint Orbán Viktor politikai projektje azért működik, mert jól ismeri és érzi a nemzetállami narratíva nélkülözhetetlen toposzait, és ezeket bátran használja. De mi van akkor, ha a nemzetállami modell felett elrohant a történelem, és az orbánista elképzelés valójában a vesztes oldalra szorítja a magyar nemzetet és Magyarországot?

 

 

Megszűnésre vannak ítélve a nemzetállamok, írja az indiai származású Rana Dasgupta a Guardianben. A folyamat valószínűleg nagyon fájdalmas lesz, és meghatározhatja az egész 21. századot, de szükségszerű, mert a nemzetállamok ma már csak mesterséges lélegeztetésnek köszönhetően működnek, még ha ezt nehezükre is esik bevallani.

A nemzetállam konstrukciója európai találmány, amely a harmincéves vallási háborút lezáró vesztfáliai béke (1648) után született meg. Ez a békeszerződés akkor elismerte az újonnan születő államok szuverenitását és határait. A 18. században, a Francia Forradalom után, a nemzetállam az “isteni királyság” helyettesítésével valóban szuverénné vált. A 20. században, a nagy birodalmak – mint például az ottomán birodalom – és a nyugati típusú kolóniák megszűnésével ez a nemzetállami modell végül elterjedt az egész világon.

Csakhogy a nemzetállami koncepció valójában nagyon kevés helyen működött a helyi lakosság érdekében – az európai és az észak-amerikai kontinens inkább kivételeknek számítanak. A nemzetállami elképzelés Afrikában és az arab világban ugyanakkor elképesztő szenvedést, polgárháborút és kegyetlen zsarnokságot hozott el.

Az ENSZ létrejötte többek között azt a célt is szolgálta, hogy biztosítsa a világbékét, megakadályozza a háborúkat a különböző nemzetállamok között. De ez csak részben sikerült. Például 1989 óta a háborúk mindössze öt százaléka robbant ki államok között. Ezzel szemben a háborúk többsége országokon belül következett be, kilenc millió ember életébe került, és hatvanöt millió ember vált menekültté, hagyta el hazáját.

Belátható: ez a fejlemény nem túl meggyőző a nemzetállami modellre nézve, amelynek korszaka, az indiai szerző szerint, véget ér. A gazdaság és az információs világ globalizációja kihívás elé állította a nemzetállamok szuverenitását is. Még néhány évtizeddel korábban is a nemzetállamok rendelkeztek gyakorlatilag minden hatalom felett – szervezték a nemzetgazdaságot, irányították a pénzmozgást, információs monopóliumok volt – ennek a világnak azonban vége.

A Google és a Facebook átvette az irányítást, ezek a platformok ma a társadalmi valóság fő szervezői, de átvették az államoktól a térképkészítés és az ellenőrzés monopoliumát is. A digitális pénznemek ma már a pénznyomtatás állami monopóliumát támadják.

A különböző kormányok nem urai a nemzetállamoknak. A pénztőke ma adóparadicsomokban köt ki, és ez a hatalmas anyagi kár mellett elképesztő méretű erkölcsi károkat is okoz. Emlékezzünk: nem is olyan régen még mindenki egyetértett abban, hogy az állami pénzek kiszervezése morálisan elfogadhatatlan cselekedet.

Ma az adókikerülés a vállalkozás egy általánosan elfogadott formája. Például az Apple pénzügyi tartalékainak 94 százaléka különböző adóparadicsomokban landol. Ez esetükben mintegy 250 milliárd dollárt jelent, amely összeg magasabb, mint a brit kormány és nemzeti bank tartalékainak összessége.

A jelenlegi populista politika előretörése és az autoriter rezsimek felemelkedése valójában a nemzetállami modell megmentésére irányuló kísérlet, és az emberek jövőtől való félelemeire adott válasz.

Hosszabb távon a diktátoroknak nincs esélyük fenntartani a nemzetállami modellt, írja Rana Dasgupta.

Mi lehet a megoldás? Az egyik a pénzmogások és a globális javak újraelosztásának globális ellenőrzése, írja a cikk szerzője.

A másik megoldás egy globálisan működő rugalmas demokratikus modell. Például az Európai Unió az eddig ismert legsikeresebb demokratikus felépítésű berendezkedés a világon, amely ha sikerrel működik a jövőben, más térségek számára is példaként szolgálhat.

De szükség lehet az állampolgárság intézményének megújítására is. Ma az emberiség 97 százaléka megörökli állampolgárságát, amely “véletlenszerű előnyőkhöz juttatja”, tehát egy ember születésének helye alapvetően meghatározza várható életminőségét. Ha valaki finn állampolgárnak születik teljesen más gazdasági és jogi környezetbe kerül, mint az, aki szomáliainak vagy szír állampolgárnak születik.

Az új állampolgársági modellt jobban függetlenné lehetne tenni a területi elvtől, elképzelhető lenne, hogy az adott állampolgár szavazhat egy másik államban is. Vajon hogyan alakulna az amerikai elnökválasztás kimenetele, amennyiben olyan állam polgárai is választhatnának amerikai elnököt, amely országokban – például Afganisztánban vagy Irakban – az Egyesült Államoknak alapvető befolyása van?

Sok ilyen ötlet még nem érett meg a bevezetésre, de a nemzetállami modell megszűnése elkerülhetetlen. Amennyiben nem leszünk elég innovatívak és nem találunk választ arra, hogyan alakítsuk át a nemzetállami politikai koncepciót egy globális politikai rendszerré, akkor az emberiséget a globális tőke és globális technológia fogja végképp uralni – zárja cikkét az indiai származású író.

Olvassa el a teljes cikket:

The demise of the nation state

Írta: Bőtös Botond

Akarsz róla beszélni? Kövesd olvasóink fórumát az Átlátszó-klub Facebook-oldalát!

 

tetszett_a_cikk3