A magyar sajtó “konzervatív” (khm) fele azzal szembesült, hogy a multikulturális társadalom valóság Nyugaton, ahol leszámolnak a fehér felsőbbrendűség maradványaival a filmművészetben is. Arról viszont nem tudtak, hogy már az ókori görögök feketének is ábrázolták Zeuszt. Üdv a valóságban!

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

Fekete színésszel játszatja el Zeuszt és Akhilleusz szerepét a BBC és a Netflix új “Trója: egy város bukása” című közös gyártású sorozatában. Az előzetes információk alapján a klasszikus görög mitológikus történetet Trója ostromát meséli el a nézőknek. A görög kommentelők egy része felháborodott.

A hülyeségre és egy kis szavazatszerző rasszizmusra mindig vevő magyarországi kormánypropaganda beleállt a görögök hisztijébe és Magyarországon is butaság-cunami söpört végig a Fidesz-közeli médiától (888.hu, Pesti Srácok) a Fidesz-távoli médiáig (valasz.hu).

Igaz, korábban ez a bőrszín-dili a még nem cukisodó Jobbik privilégiuma volt. Ki nem emlékezne Toroczkai (Tóth) László jobbikos polgármester 2015-ös kirohanására, amikor arról írt egy Facebook bejegyzést, hogy a Hamupipőke amerikai feldolgozásában fekete színész játssza a király egyik főemberét, tizenhetedik századi európai viseletben? Történelemhamisítás! – kiabálta Toroczkai.

Alig nevettük ki magunkat az önkéntes migránskergetőn, máris itt az újabb bohózat. Egy fekete színész játssza el Zeusz szerepét! Az eddig többé-kevésbé komolyan vehető Stumpf András így fogalmaz: “multikulti hevületből, népnevelő célzattal belehelyeznek egy kosztümös Trója-sorozatba fekete hősöket és isteneket. Ami egyszerűen értelmetlen és hiteltelen”. András, nincs igazad. Megmagyarázzuk!

Fekete Krisztustól Schlosser Imréig

A filmművészet és a mindenkori képábrázolás arról is szól, hogy el tudjuk felejteni a partikularitást – fekete bőrszín – és meglássuk az általános emberit. Jézus Krisztust feketének ábrázolták Afrikában, de Európában, például Magyarországon is, fehér bőrűnek. Holott köztudomású: a Megváltó közel-keleti származású volt, biztosan nem egy nordic típusú ember külső jegyeit viselte, ahogy ma a templomokban többnyire látható. És nem látok a témában értetlenkedő cikkeket sem.

A másik fontos szempont, ami hideg zuhanyként érte “jobboldalunkat”, hogy a nyugat-európai társadalmak valóban mulitkulturálisak. Az amerikai filmekben és a nyugat-európai alkotásokban fekete és fehér és ázsiai színészek játszanak egymás mellett. Ezekben az országokban ugyanis ez a normalitás. Feketék, ázsiaiak, zsidók, arabok és bizony, magyarok is. Ez utóbbi egyébként csak azért történhetett meg, mert mi, magyarok tántorogtunk ki Nyugatra jobban boldogulni és nem ők jöttek hozzánk gyűlöletet szítani.

De a multikulti a magyar társadalomba is betört, leglátványosabban a sportban jelent meg. Itt van például a Miniszterelnök Úr kedvenc sportága, a labdarúgás.

Elég csak a Mennyei Bajnokságban körbenézni, majdnem minden csapatban játszik fekete játékos, sok helyen dél-amerikai, szlovák, cseh, sorolhatnánk. Kedvenc csapatom a Ferencváros, és amíg száz évvel ezelőtt a sváb proli góljainak örültek a szurkolók, ma a tizenkilenc éves nigériai srác kapáslövéseinek tapsolhatunk. A mez ugyanaz, a játékosállomány megváltozott. Vagy háborodjunk fel a lelátókon, mert egy fekete játékos góljával vertük meg a Dózsát, hogy hát ez nem ér, ez történelemhamisítás, kérem vissza Schlosser Imre bácsit?

Kifehérítés

És hasonló a folyamat játszódik le a nyugati társadalmakban, ahol egyre jellemzőbb, hogy nem a bőrszín – értsd: a fehér felsőbbrendűség – hanem az egyéni teljesítmény alapján osztják ki a szerepeket. Emlékszünk még a hisztire 2015-ből, amikor az új Star Wars trilógia egyik főszereplőjét egy fekete színésszel játszották el? Akkor Amerikában aláírásgyűjtés indult a karakter befeketítése ellen. A jelenség Nyugaton sem ismeretlen.

Sőt, ez egy létező, gyakorlatnak számított a filmiparban, egészen a legutolsó évekig, amelyet kifehérítésnek (whitewashing) nevez a szakirodalom.

A “Hatalmas szív” (2007) amerikai, igaz történet alapján forgatott film afro-kubai származású főhősét az európai ősökkel rendelkező Angelina Jolie játszotta el. Az “Argo” (2012) című film főszereplője az európai származású Ben Affleck, aki a mexikói-amerikai származású Antonio J. Mendez figuráját eleveníti meg. A 2016-os brit “Elizabeth, Michael and Marlon” filmben Joseph Fiennes formálja meg Michael Jackson személyét. Az “Álom luxuskivitelben” (1961) című hollywoodi klasszikusban Mickey Rooney egy japán karaktert, Mr. Yunioshit játssza.

Ezen a linken bőven talál még olyan filmet, amelyben fehérek játszanak nem fehér karaktert.

A történet abszurditásán és állítólagos logikai bukfencén felháborodó jobbos újságcikkeket sajnos azonban itt sem tudok hozzájuk csatolni, ugyanis ilyenek nincsenek. E cikkek hiányának és a korábbi filmekben érzékelhető fehér karakterek túlsúlyának viszont nem az eredeti történetiséghez való viszony, hanem egészen prózai módon, a rasszizmus az oka.

Színvak casting

De ez a gyakorlat a modern mulitkulturális társadalmakban – és konkrétan a filmművészetben is – fokozatosan kopik ki, válik elfogadhatatlanná. Helyette inkább az a gyakorlat érvényesül, hogy nem a színész etnikai státusát vagy bőrszínét veszik figyelembe, hanem tehetségét. Ezt úgy hívja a szakirodalom, hogy színvak casting (color-blind casting). Hogy okoz ez a gyakorlat a jövőben felháborodást és meghökkenést?

Igen, biztosan. De a felháborodás és megrökönyödés nem lesz nagyobb, amikor az egyszeri volt-Vasfüggöny mögött lakó kelet-európai megérkezik egy nyugat-európai városba, Berlinbe, Párizsba vagy Londonba. Ugyanazt a színes kavalkádot fogja az utcákon a hétköznapi mindennapokban látni, mint a színpadon vagy a szélesvásznon.

Ez ugyanis a 21. század valósága. Amivel a magyar jobboldal megpróbál szembemenni.

Lesznek és vannak olyan egyetemes történetek, ahol a bőrszín és a nemi identitás nehezen megváltoztatható – például a feketék egyenjogúsítási küzdelme bemutatásakor Martin Luther King Jr szerepét nem valószínű, hogy egy nem színesbőrű ember játssza majd el a jövőben, de ahogy az USA és Európa demográfiai változása előre halad, a különböző művészeti ágak is biztosan követni fogják ezt a változást a valóság művészi bemutatása során.

Az ókori fekete Zeusz

Végül, de nem utolsó sorban, felhívnám a most hangosan történeti hűséget reklamálók figyelmét arra, hogy a fekete Zeusszal óriási bakot lőttek. Az ókori mitológiai szereplők színes ábrázolása művészi formában ugyanis egyáltalán nem újkori PC hóbort. Üzenem a felháborodott görög és magyar kommentelőknek, Zeuszt bizony a mai görögök ősei, az ókori görögök is gyakran ábrázolták fekete színben, az ún. fekete alakos technológia segítségével.

Az ókori görög művészet hellenisztikus korszakában (Kr.e. 323-31) az afrikai ábrázolások virágkorukat élték. A fekete embereket leggyakrabban, mint a sport és egyéb szórakoztatási műfaj szereplőiként ábrázolták, de az afrikaiak az ókori Görögországban rabszolgaként is felbukkantak, elsősorban Etiópiából. Feketéket gyakran ábrázoltak maszkokkal, görög komédiákban is, de műsor részei is voltak. Az elterjedt afrikai emberábrázolás elterjedt megjelenése az ókori görög művészetben az afrikai lakosság nagyfokú integrációját is mutatja a görög társadalom minden szintjén. 

Kérem, ismerkedjenek meg tehát a fekete Zeusszal! Az eredeti alkotás a müncheni Antikensammlungen Múzeumban megtalálható.

Írta: Bőtös Botond
[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]