Do toho

Bőtös Botond Visegrád (V4) blogja

Prague Pride

Fókuszban a család: negyvenezer ember vonult fel a prágai Pride-on

Negyvenezer ember vett részt szombaton a nyolcadik alkalommal megrendezett prágai meleg-, leszbikus-, biszexuális-, transznemű (LMBT) felvonuláson a cseh fővárosban. Az LMBT emberek életével foglalkozó egy hetes fesztivál fő témája idén a család intézménye volt. A rendezvény csúcspontját jelentő felvonulás problémamentesen ért véget, mindössze néhány tucat ember fejezte ki ellenvéleményét.

Nagyjából ötezer emberrel többen vehettek részt az idei melegfelvonuláson, mint tavaly„, jelentette be Bohdana Rambousková a Prague Pride fesztivál rendezvény szóvivője a cseh sajtónak. Hozzátette: bárki részt vehetett az egész heti rendezvénysorozaton és a felvonuláson is. A szervezők már csak azért is látják örömmel a menetben a részvételükkel az LMBT polgárokat támogató heteroszexuális embereket is, mivel a felvonulás alapüzenete, hogy mindannyian egyenlő jogokkal rendelkezünk.

Rekordrészvétel

A menet a korábbi évek hagyományaihoz hűen a Vencel-térről indult. A felvonulás koreográfiája hasonló volt a már Budapesten is megszokott látványhoz: tizenöt kamion haladt a színes-vidám ruhákba öltözött, táncoló tömeg között. A menet útvonala idén eltért a korábbi évekhez képest a cseh főváros belvárosában folytatott karbantartási munkák miatt. A rendezvényt több száz rendőr felügyelte. A szervezők a mozgáskorlátozott emberek és a babakocsis szülők számára külön autóbuszt is biztosított. Ezen a videón visszanézhető a szombati felvonulás élő közvetítése:

Az idei menet újdonságát az amerikai mintára megszervezett felvezetés jelentette. A felvonulás három marshallja idén Václav Mertin gyermekpszichológus, Jana Kociánová, idős és leszbikusságát nyíltan vállaló egykori csehszlovák előadóművész, illetve az egykor férfinak született holland transgender model Loiza Lamers külön autóban vezették fel a 2018-as prágai Pride menetet. A felvonuláson, többek között, részt vett még a holland 66-os Demokraták nevű párt EP-képviselője, Sophie in ‘t Veld, a brit HIV aktivista Philip Baldwin, a brit drag king Adam All, a svájci történész Corinne Rufli vagy a HIV „Life ball” adománnyűjtő akció megszervezője, a bécsi Gary Keszler is.

A cseh sajtó szerint a tömegben több cseh politikus és közéleti szereplő is megjelent. A cseh Kalózpárt saját kamionnal jött el, de a cseh Zöldek és a Szociáldemokraták közül is többen részt vettek a felvonuláson, de megjelent Pavel Belobrádek, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) elnöke is. A hivatalos politika területéről érkezőkkel kapcsolatban egy apró eltérést tapasztalhattunk a korábbi melegfelvonulásokhoz képest: idén a menet élén nem a cseh főváros polgármestere hanem helyettese, Petra Kolínská vett részt, aki mellett Martina Štěpánková a cseh kormány emberi jogokért felelős kormánybiztosa és a rendezvénynek helszínt biztosító hetedik kerületi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke, Hana Třeštíková menetelt.

A felvonulás idén is a Sparta Praha futballklub stadionja előtti Letna parkban felállított színpadnál ért véget, ahol élő zene és dj-k várták a résztvevőket. A színpad mellett civil szervezetek mutatták be tevékenységüket. A „Fairek vagyunk” elnevezésű szervezet egy esküvői kocsival jelent meg, a „Mezipatra” queer filmfesztivál is külön kocsit kapott. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet az oroszországi melegek sorsára hívta fel a figyelmet. Kamionjukat futballbírónak öltözött emberek vezették fel, akik sárga lapot mutattak fel Moszkvának Oroszország homofób rendelkezései miatt. A rendezvény további támogatói között megtalálhatunk olyan óriás vállalatokat is, mint a Microsoft, IBM, Google, Accenture, Amazone, EXXON, ADP és az eBay, de idén először külön vonult fel a Prágában is szálláslehetőséget nyújtó Mama Shelter hotellánc.

„Húzzatok innen, kurvák!”

A bizánci katolikus pátriárka megátkozza a prágai melegfelvonulásra érkező tömegeket a cseh főváros központjában. Fotó forrása: Lidovky.cz

Prágában sem hiányoztak a melegfelvonulás ellenzői az utcáról, igaz, két éve Prága polgármestere még betiltotta a tervezett ellentüntetést. Először az idei Pride találkozóhelyén, a Vencel-tér északi részén lehetett látni egy kisebb csoportosulást Szent Vencel lovas szobra alatt. „Csehország nem Sodoma! A pokolban fogtok elégni! Védjétek inkább a hagyományos családi értékeket!” – kiabálta kezében egy kereszttel a bizánci katolikus egyház patriarchája. Helyszíni riportok alapján a kis csoporttal senki nem foglalkozott, a sátán eljöveteléről szóló néhány lépéssel arrébb összeolvadt a zenével és a várakozó-táncoló emberek zsivajjal.

Egy másik kisebb, a „hagyományos családi értékeket” képviselő csoport a Svatopluk Čech hídjánál a Moldva partján kopasz emberek gyülekeztek (lásd: fenti videó). A „Húzzatok innen, kurvák!” és a „Senki nem áll ki mellettetek” meglehetősen ellentmondásos és agresszív kiabálások közben az „Ortel” xenofób, szélsőjobboldali cseh zenekar nevét viselő zászló mutattak a tömeg felé. A táncoló, vonuló tömeg azonban nem széledt szét felszólításukra, a hangos zene miatt nem is lehetett hallani az ellentüntetőket. A mérges neonácikat egy rendőrsorfallal tartották a helyükön, amíg a menet elvonult előttük.

Radek Rozvoral, a cseh szélsőjobboldali SPD képviselője Facebook profilján fogalmazta meg a prágai melegfelvonulással kapcsolatos gondolatait. Rozvoral szerint a Pride  csupán az EU-alapokból finanszírozott marketingprojekt. A képviselő szerint Csehországban is meg kellene őrizni a „hagyományos családi értékeket”, ezért pártja támogatja, hogy a cseh alkotmányba úgy rögzítsék a család fogalmát, mint saját gyermekeiket nevelő férfi és nő természetes kötelékét.

Fókuszban a család

Az idei prágai pride központi témája a család. Az egy hétig tartó rendezvény 127 programjának egy része főleg az olyan családokra koncentrál, amelyekben meleg, leszbikus, biszexuális vagy transzgender emberekkel élnek együtt a heteroszexuális családtagok. A rendezők szerint, amennyiben egy család képes elfogadni a más nemi orientációval rendelkező családtagját, akkor az jobb és boldogabb családi életet eredményezhet.

A meleg gyerekek gyakran a család fekete bárányai. Sokszor az is előfordul, hogy a többi családtag egyszerűen fél feltenni kérdéseket, mert nem értik a helyzetet,mit jelent melegnek vagy leszbikusnak lenni„, nyilatkozta az idnes.cz hírportálnak Hana Kulhánková, a prágai fesztivál szervezője, aki egyébként egy leszbikus párkapcsolatban több gyermeket is nevel.

A 2018-as Prague Pride fesztivált egyébként a cseh belpolitikában idén kirobbant vita is elkísérte, miszerint köthet-e két férfi vagy két nő házasságot vagy a szabadságjogi alapelvekkel ellentétben rögzíthetik-e a cseh alkotmányban azt, hogy „a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata”. Ismert: Andrej Babiš első kormánya idején hatpárti megállapodás alapján 46 képviselő támogatta, hogy a homoszexuális emberek is köthessenek házasságot. Ezzel szemben, szintén hatpárti megállapodás alapján, 37 képviselő kezdeményezte, hogy a házasság intézménye kizárólag egy férfi és nő kapcsolata.

Írta: Bőtös Botond

Megosztás