Do toho

Bőtös Botond Visegrád (V4) blogja

Szlovákia

A Slovan Bratislava vendégszurkolójának csodálatos története Pozsonytól Budapestig

Tarfejű szkinhead volt amikor utoljára járt a Ferencváros Üllői úti stadionjában. Harminc évvel később állatokkal foglalkozó és Dél-Amerikában közép-európai gulyást főző hippiként tért vissza Budapestre a Slovan Bratislava szurkolói legendája, Daniel Antošík. Ismerjék meg Daniel történetét és annak az előzményeit, amely során az 1992-es pozsonyi Slovan-Ferencváros mérkőzés „nemzeti traumává” merevedett emlékét is mítosztalanítom.

A mából visszanézve, különös év volt 1992. Nem sokkal a vasfüggöny leomlása után járunk, a kelet-európai társadalmakban erős nacionalista indulat figyelhető meg, Jugoszláviában polgárháború dúlt, Csehszlovákia készen állt a szétválásra, Magyarországon pedig a határon túli magyar kisebbségek létezésének felfedezése mellett, a nacionalista ábrándok is lassan új életre keltek. Csehszlovákiában akkor sokan úgy gondolták, hogy Magyarország komolyabb ok nélkül lépett vissza a Bős-Nagymaros vízerőmű megépítésétől, amely döntés Magyarországon a demokratikus rendszerváltás egyik szimbólumává vált.

Ebben a bonyolult és kiélezett nacionalista légkörben sorsolták össze a pozsonyi Slovant és a budapesti Ferencváros csapatát az akkor még újdonságnak számító Bajnokok Ligája első körében. A mérkőzést 1992 szeptember 16-án játszották a szlovák fővárosban. A korabeli ferencvárosi szurkolók körében egy ideje már több, jól szervezett huligáncsoport tevékenykedett, amelyek nem csak Magyarországon, de Európa-szerte is rossz hírnevet szereztek. Közös jellemzőjük a szélsőséges nacionalizmus volt. Ráadásul Pozsonyban nemcsak Budapestről érkeztek szurkolók, hanem Csehszlovákia magyar nemzetiségű polgárai is, akiknek a rendezők a hazai szektorokba adtak el jegyet. A mérkőzés hangulatához hozzájárult a két nemzet között felgyülemlett és kibeszéletlen mindenféle történelmi sérelem. Micsoda idők voltak amikor még a fradi drukkerek is brüsszeleztek! A rigmus a belgiumi Heysel-stadion drámájára és a fradi-tábor vélt könyörtelenségére akart utalást tenni.

A magyar huligánok már a mérkőzés előtti napon lebontottak egy pozsonyi hotelt, városszerte verekedéseket, erőszakos és verbális provokációkat szerveztek. A Magyarországról érkezett szurkolók létszáma mintegy kétezer fő volt, de a csehszlovákiai magyarokkal együtt, a 34 ezer fős közönségből, tízezren szurkoltak a Slovan Bratislava stadionjában a Ferencvárosnak. Ezen a ponton jelzem, hogy könnyű volt ezt a cikket megírnom, mert a fradi-drukker vagyok és 1992. szeptember 16-án elkísértem a csapatot Pozsonyba is.

Megmaradtak bennem az erőszakos jelenetek, ahogy kisebb-nagyobb csoportokban jártuk a várost, kerestük a lehetőséget a provokációra és közben mindenki úgy érezte, eljöttünk visszavenni a „Felvidéket.” Emlékszem, ahogy a Bajkalskán mentünk, többen autókon ugráltak és mindent összetörtek, lerúgtak, kiszórtak, ami az útjukba került. A szlovák rendőrök természetesen végig jelen voltak, az első keményebb összecsapásokat már órák előtt a meccsel átéltük. Visszaemlékezésem szerint rendkívül lassan haladtunk a sorban a beléptetésnél. Megmaradt a pillanat, hogy amikor bejutottunk, sem lett könnyebb a helyzetünk, a tőlem nem messze álló Farkasházy Tivadar humorista és fia felé egy szlovák rendőrkutya kapott veszélyesen. Ma már tudjuk, hogy a kapuknál tartott fizikai motozás elégtelennek bizonyult, annak ellenére, hogy a szlovák rendőrség késeket, boxereket, spray-ket, vasrudat vagy nuncsákót vettek el a Ferencváros szurkolóitól, több hasonló tárgyat sikerült a stadionba bevinni.

Újabb magyar „történelmi trauma” születik

A csehszlovák bajnok egyértelműen jobb volt, Dubovskyval a csatársorban nagyon erős volt a Slovan akkori csapata. A mérkőzés feszült hangulatát a magyar szurkolók szemében a mérkőzés alakulása tovább bőszítette és a harmadik bekapott gól után kisebb-nagyobb zavargások törtek ki a lelátón. Különböző tárgyakat, dobozos italokat, de beton- és vasdarabokat is elkezdtek a vendégszurkolók a játéktérre dobálni. Ezzel párhuzamosan a dobálózás a lelátón is kitört a Slovan keménymagja és a Ferencváros szurkolói között. A fradisták fejbedobták az egyik operatőrt, a rendőrök bejöttek a szektorunkba. A túloldalon, a vegyes szektorokban verekedés tört ki a magyar szurkolók és a rendőrség között.

Fotó: Gyárfás Tamás (szerk.): Sport ’92 (Budapest, 1992) …És ami az öt karikán kívül: Sport 92 / Arcanum Digitális Tudománytár (Telex.hu)

A képen azt látják, ahogy a különleges rendőri erők rohannak a magyar szurkolók közé a Ferencváros–Slovan Bratislava 1992-es első meccsén.

A meccset felügyelő biztonsági intézkedésekért felelős parancsnokának korabeli jelentése szerint a csehszlovák rendőrség már képtelen volt fékezni a feldühödött és őrjöngő vendégszurkolókat, ezért vetették be a csuklyás, feketeruhás különleges alakulatot.

„Ha nem adok parancsot a beavatkozásra, a konfliktus tömegverekedéssé fajulhatott volna, amelyben halálra taposták volna a szurkolókat. Azt sem tudtuk kizárni, hogy áttörik a kerítést és képletesen szólva, elöntik az egész stadiont”

– fogalmazott jelentésében a biztonsági parancsnok cáfolva ezzel a Nyilasi Tibortól Farkasházy Tivadaron át Horn Gyuláig többször is hangoztatott, majd a korbeli MDF-es kormányzati propaganda által is átvett és a mai napig nagyon erősen élő mítoszt, miszerint mindez egy „nagyon tudatos, szervezett akció volt.” Ott álltam a két B-közepet elválasztó szektor felső részén, a szlovák biztonsági parancsnok nem túlzott, ellenben a magyarországi reakció konteós volt.

A korabeli rendőrségi beszámolók alapján a szlovák rendőrök fokozatosan megkezdték a magyar szurkolók kiszorítását az egyes szektorokból. Az intézkedés során azonban nem tettek különbséget a balhét kereső huligánok és a fiatalabb vagy a női szurkolók között. A szlovák rendőrség agresszív fellépését a korabeli vizsgálatok azzal magyarázták, hogy a beavatkozás pillanatában a szlovák rendőrség tagjai közül már többen megsérültek, ami lélektanilag befolyásolta a rendőröket, másrészt, azt is kiemelték a vizsgálatok, hogy a 90-es évek elején a helyi rendőröknek egyáltalán nem volt semmilyen tapasztalata a tömeges huligáncsoportok elleni arányos fellépést illetően.

A magyar szurkolók verése a mérkőzés után is folytatódott, miután a pályán láthatóan kialakult súlyos vereséget a vendégszurkolók többsége nem tudta feldolgozni és a mérkőzés lefújása előtt tömegesen elindultak buszaik felé. Itt is több rendőri túlkapás történt. Az egyik legemlékezetesebb ilyen eset, egy megdobált rendőr ürügyén történt, amikor egy egész busz utazóközönségét verték végig. A vendégszurkolók között koponyatörést és kartörést állapítottak meg, mint legsúlyosabb sérülés.

A magyarországi média és társadalom rendkívül hisztérikusan reagált a rendőri beavatkozásra. A nacionalista indulatból kitört konfliktusok alapsémája itt is működött: mindig a másik fél kezdi a konfliktust, a panaszos elbeszélő pedig áldozati pózba tetszeleg. A mérkőzés után is a magyarországi média a „magyar szurkolók levadászásáról”, „csapdába csalásáról”, sőt, magyar szurkolók meg nem erősített haláláról írt, de a szurkolók tombolását bagatelizálta, figyelmen kívül hagyta. A rendőri beavatkozást éles hangnemben elítélte a Antall József jobbközép kormánya, a magyar parlament külügyi bizottsága és a pozsonyi magyar konzulátus is.

A magyar kormány külügyminisztériumi államtitkára a magyar állampolgárokat és magyar nemzetiségűeket ért atrocitások elkövetőinek beazonosítását, bocsánatkérést és kártérítés fizetését követelte. A szlovák kormányzati hivatalok és politikusok, a korabeli nacionalista légkörnek megfelelően, kiálltak a rendőri beavatkozás mellett. Magyarországon a budapesti csehszlovák nagykövetség felrobbantásával fenyegetőztek, a csehszlovák Rudé právo napilap cseh újságíróját pedig csak azért nem verték meg Budapesten, mert kjelentette, hogy Prágából érkezett, a szlovákokhoz nincs köze.

A Ferencváros feljelentést tett a mérkőzés körülményeit illetően és a végeredmény megsemmisítését követelte, mert „a lelátón kialakult helyzet a pályán lévő játékosok pszichés elnyomásához vezetett.” Az UEFA zürichi találkozóján azonban megerősítették a végeredményt és a visszavágót kiemelt kockázatú mérkőzésnek minősítették. A szlovák hatóságok hangsúlyozottan azt tanácsolták a Slovan drukkereinek, hogy ne utazzanak el a budapesti visszavágóra. A Slovan játékosai szintén titokban érkeztek a magyar fővárosba: mindössze három órával a meccs előtt érkeztek meg Budapestre repülővel, majd a Ferihegyi repülőtérről jelöletlen busz szállította a játékosokat és a stábot a stadionig. A helyszínen a szurkolók már kiszúrták a buszt és már akkor is kőzáporral fogadták a vendégeket.

A Slovan a visszavágó előtt megígérte, hogy aki már megvette a jegyet a visszavágóra, de törölte az utazást, annak visszafizetik a jegy árát. Szlovákiában a visszavágóra törölték a jegyárusítást. Szlovákiában a korabeli közhangulatban elterjedt a budapesti szóbeszéd is, miszerint Szlovákiában több magyart is megöltek, és nagyon feszült a helyzet. Így történt, hogy a budapesti visszavágóra végül senki nem kísérte el a csapatot.

A hős

A 15 éves fiú lesétált a széksorok között, és lába elé terítette a Slovan zászlaját és leült egyedül a lelátó közepére, az Üllői úti Ferencváros stadion vendégszektorában, 1992. szeptember 30-án.

Kivéve Daniel Antošík 15 éves pincértanulót. Daniel azt mondta a szüleinek, hogy edzésre megy, de valójában vett egy retúrjegyet Budapestre, Slovan zászlót tett a hátizsákjába, és felszállt egy a magyar fővárosba induló vonatra.

„Olyan volt, mint a vadnyugaton. De alapvetően azon voltam, hogy eljussak a stadionig.”

Antošík nem véletlenül beszélt vadnyugatról, amit ő is átélt miközben Budapest felé utazott. Néhány megállóval a pesti végállomásra érkezés előtt, egy csapat fradista huligán szállta meg a vonatot és szlovák drukkereket kerestek. Végül senkit nem találtak. Még azt a fiatal szlovák srácot sem, aki egy idősebb szlovákiai magyar nő mellett ült az egyik kupéban. Ismeretlen útitársa egy budapesti koncertre tartott. Antošík visszaemlékezése szerint, amikor a huligánok megérkeztek hozzájuk, a nő hirtelen magyarul kezdett el hozzá beszélni, hogy ne legyen nekik gyanús a tarkopasz tinédzser. A nő végül nemcsak a vonaton segített neki, hanem elkísérte a belvárosig, miközben végig magyarul beszélt hozzá, amiből Antošík egy szót nem értett. Ott aztán elváltak és a fiatal szlovák útját már a stadion felé tartó tömeggel tette meg.

A nagy felhajtás a vendégszurkolók érkezése körül meglepte, hiszen ő kedvenc futballklubja vendégmeccsére érkezett a szokott módon. Igaz, abban a pillanatban azonban ő lett a leghíresebb Slovan-drukker, noha még nem sejtette. Ennek praktikus okai is voltak. „Akkor még nem voltak mobiltelefonok, sokaknak vezetékes készülékek sem volt otthon. Fogalmunk sem volt, hogy hányan indulunk el végül egy vendégmeccsre. Igaz, a budapesti kirándulás a körülmények miatt különlegesnek számított, sokan megpróbáltak az útról lebeszélni de amikor 15 vagy ennek nincs nagy jelentősége,” nyilatkozta Antošík a szlovák sajtóban.

A visszavágó napján, 1992. szeptember 30-án, a kezdésre, este 19 órára, régi Üllői stadion minden székén ültek. A lelátón a meccs megkezdése előtt, fő beszédtéma a háromgólos hátrány lefaragása és az üresen maradt a vendégszektor maradt.

Azaz, mégsem maradt teljesen néptelen a székház melletti lelátókaréj.

Amikor Antošík a stadionhoz ért, megkereste a vendégszektorhoz vezető bejáratot és felmutatta jegyét. A rendező először nem is értette, mit szeretne, mivel a vendégszektort lezárták. Miután meggyőződött, hogy a fiatal jegye érvényes, elvezette a helyéig. A szlovák szkinhead akkor döbbenhetett rá, hogy ő az egyedüli vendégdrukker. Attól tartok, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben, azt a pillanatot sok fanatikus futballdrukker átélné, klubcsapathoz való tartozástól függetlenül.

A 15 éves fiú lesétált a széksorok között, és lába elé terítette a Slovan zászlaját és leült egyedül a lelátó közepére.

Úgy éreztem magam, mint egy oroszlánbarlangban,” emlékezett vissza a szlovák sajtóban. A mai napig nem felejtette el azt a mozdulatot sem, amikor kiterítette maga előtt csapata színeivel díszített textildarabot. „Tényleg olyan volt, mint egy vörös drapéria a bika előtt,” festette le a korabeli feszült pillanatokat Antošík. A szektorában egyedül ülő szlovák vendégszurkolót azokban a pillanatokban felfedezte a sajtó is, az őt ábrázoló ma már a Slovan drukkerek számára ikonikussá vált fotók is akkor készültek róla.

A szlovák sajtó másnap, 1992. október 1-én, hősként írt róla. Fotó: Slovan Bratislava, Facebook

“A hős – Haza repülővel a Slovan játékosokkal – Örökös bérlet” – ezzel a címmel jelent meg a budapesti mérkőzés másnapján a Pozsonyi Esti Hírlap, 1992. október 1-én. A címlap baloldalán az Üllői úti stadion vendégszektorában ülő 15 éves Daniel Antošík.

A hazai szurkolók a meccs ideje alatt érméket, sörösdobozokat dobáltak felé, de a magyar rendőrök minden betörési kísérletet a vendégszektorba megakadályoztak. A rendőrök még azt is felajánlották a meccs közben, hogy ha szeretné, elkísérik egészen a határig. Antošík úgy emlékezett vissza, hogy a magyar rendőrök sokkal barátságosabban viselkedtek vele, mint a ferencvárosi klub rendezői. Végül a fiatal szurkoló mégsem vonattal ment haza.

Érthető módon már a visszavágó meccs alatt felkeltette a Slovan stábjának figyelmét a csapatot elkísérő szurkoló, így történt, hogy Antošík visszafelé már repülővel utazott haza a játékosokkal együtt.

Dušan Galis akkori edzőtől életre szóló bérletet kapott a Slovan „Üllői útjára”, a Téglamezőre (Tehelná pole). Hogy aztán néhány hónappal később szomorúan vegye tudomásul: a klub vezetése csak az 1992/93-as szezonra biztosított számára ingyenes belépést. Igaz, nem engedték el teljesen, mivel később bárhová kísérte el a Slovant, a helyi drukkerek mindenhol meghívták pálinkára, és a külföldi meccsekre is könnyebben szerzett jegyet.

A legenda visszatér

Daniel Antošík napjainkban. Fotó: Facebook

Antošík története azonban itt nem ért véget. A kilencvenes évek elején pincérnek tanuló pozsonyi fiatal ugyanis napjainkban már egy kétezer fős argentinai, Agua de Oroba nevű faluban él. Daniel ma 45 éves, fest és állatokat gondoz és a helyi argentinoknak gulyást főz, knédlivel. A tarkopasz fej helyett úgy néz ki, mint egy hippi.

Antošík a távoli Dél-Amerikában sem feledkezett meg a Slovanról, ami kedvenc csapata maradt Argentínában is. Megállapította Argentínában az első Slovan szurkoló klubot, amelynek egyelőre két tagja van. Az egyes számú tagsági az övé, a kettest az argentin Fabio Nigro birtokolja, aki a River Plate játékosa volt, és 1993 és 1996 között a Slovan Bratislava idegenlégiósa.

Magáról annyit árult még el a szlovák sajtóban, hogy miután kitanulta a pincérkedés minden csínját és a szakács mesterséget, 2000 és 2003 között Spanyolországban kezdett dolgozni. Ott tanult meg spanyolul, majd továbbállt Dél-Amerikába. Több országban is élt, Chilében, Brazíliában és Peruban is. „Itt nyugalom van, szeretek itt élni.”

Azt is elárulta a szlovák újságíróknak, hogy a Slovan meccseit Argentínában is rendszeresen követi. Látta a Dinamo Batumi elleni meccset is. Szerinte elképzelhető, hogy a Slovan szenvedett a pályán, de a focit gólokra és a továbbjutásért játszák. „A Slovannak ma jó kerete van, csak játszani kell és hinni önmagukban,” kommentálta a Slovan BL-selejtezős továbbjutását a Slovan ultrák ikonja.

Története akkor vett újabb fordulatot, amikor a Slovan Bratislava mai ultrái elhatározták, hogy összedobják az Argentínában élő Slovan-drukkernek a budapesti meccs jegyárát és a Buenos Aires-Budapest útiköltséget, kétezerkétszáz eurót. Harminc évvel ezelőtt kétszáz kilométert utazott vonattal Pozsonyból Budapestre, a múlt héten 12 ezer kilométer várt rá. A gyűjtést még a fradi előtti kör első meccse után kezdték el. A Slovan nehezen jutott túl a grúz Batumin, ezért még nagyobb siker volt, hogy még a visszavágó eredménye előtt összejött 1800 euró. A lehetőségre így reagált a mai Slovan ultrák hőse:

Vannak olyan napok az életedben, amelket életed végéig nem felejtesz el. Nem mondom az, hogy büszke vagyok magamra. A faluban, ahol élek, csak kevesen tudnak erről a történetről. De ez egy olyan emlék, ami szívesen megismételnék”, nyilatkozta még a múlt heti mérkőzés előtt.

Végül, mint a mesékben, a Slovan nyert, és a maradék pénzt is meglett. Danielre több mint 70 órás utazás várt az argentin Cordobából indult Santiago de Chiléből Pozsonyba. Csakhogy rögtön az indulásnál majdnem befejeződött a kalandja, mert az argentin légitársaság az egyik hivatalos dokumentumát nem akarta elfogadni. Miközben Daniel a problémát oldotta a céggel, helyi bűnözők elrabolták poggyászát, Slovan zászlaját és mezét is. Végül sikerült pótjegyet szereznie, majd Párizson keresztül Milánóba, ahonnan Bécsbe repült. Aznap este már egy pozsonyi étteremben gulyással és pilseni sörrel fogadták.

Budapesten aztán a történelem megismételte önmagát.

A Slovan szurkolói 20 perccel az Üllői úton rendezett múlt heti meccs megkezdése előtt kiürítették szektorukat és magára hagyták Daniel Antošík szurkolótársuk, hogy néhány percre visszautazzon az időben, és átélje, ahogy az 30 évvel ezelőtt történt: egyedül a vendégszektorban, körülötte rendőrsorfal és mögötte a néző hazai szurkolók tömege. Azt a pillanatot, amit a múlt héten Antošík átélt, minden valódi és fanatikus futballdrukker irigyelheti.

Amikor a játékosok a pályára léptek, Daniel egyedül fogadta a vendégszektorban ülve, éppúgy, mint 30 évvel korábban. Eltelt harminc év, sok víz lefolyt a Dunán, de a gyűlölet ugyanaz maradt. A hazai szurkolók „Cigányok, cigányok!” rigmussal fogadták az Danielt örök élménnyel megajándékozó Slovan ultráit.

Muszáj ezen a ponton megjegyeznem, hogy e cikk szerzője lengeti nem létező kalapját a Slovan dramaturgiailag is tökéletesen kitalált élőképes koreója előtt. Ez a gesztus epikus móka volt a legenda előtt. A történetet a múlt héten német, angol, cseh, lengyel és dél-amerikai ultra weboldalak is bemutatták és a spanyolajkú szurkolók nagyon szerették a történetet.

Epilógus

A Ferencváros szurkolói nem sokkal később, ugyanezen a mérkőzésén a szlovák nemzetet gyalázó és Szlovákia függetlenségét tagadó molinót emeltek a fejük felé a kapu mögötti táborban.

 

Antošík szerint Szlovákia és Magyarország között is ma már sokkal jobb a kapcsolat. „Eltelt 30 év, ma már a 21. században élünk, és hiszem, hogy mindenki tanult valamit a történetből. Persze, egy futballmeccs más, ott mindig előfordulhat valamilyen konfliktus. Azonban már rengeteg barátom van más klubok szurkolótáborából is. Argentína lakói szeretik a focit, még itt a faluban is néha eljárunk focizni. Hiszen épp a helyi futballpályával szemben lakom,” tette hozzá egy vele készített interjúban mosolyogva.

Antošík a múlt héten nem ment haza Agua de Orobába. Pozsonyban maradt és megvárja a szerdai, július 27-i visszavágót.

Felhasznált szakirodalom:

Tomáš Černák, Dennik N History: Ako prebiehala slovensko-maďarská futbalová vojna

Vezető képünkön Daniel Antošík egyedül fogadja a Slovan-Ferencváros Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. körében összecsapó játékosokat az Üllői úti Ferencváros stadion vendégszektorában 2022 július 20-án. Kép: Slovan Bratislava, Facebook.

Írta: Bőtös Botond

Megosztás