Do toho

Bőtös Botond Visegrád (V4) blogja

Izrael

Hogyan lehet egyszerre Izrael-párti és antiszemita is a magyar kormányzati propaganda?

Ön is elgondolkodott, vajon mi lehet a magyarázata, hogy a Fidesz környékén rendszeresen felbukkanó antiszemita jelenségek ellenére az Orbán-kormány az utóbbi időben Izrael állam óriási barátjának mutatja magát, az izraeli miniszterelnök pedig rendszeresen kiáll a magyar miniszterelnök mellett? Megmagyarázzuk.

Minden ötödik magyar antiszemita, áll a hét európai országot megvizsgált felmérésben, amelyet november 27-én a CNN amerikai hírtelevíziótól vett át a magyar sajtó. Másnap, november 28-án, Benjámin Netanjahu egy CNN-interjúban méltatta a magyar miniszterelnököt az antiszemitizmus elleni fellépéséért. Netanjahu a zsidó nacionalizmus és szélsőjobboldalra tolódó Izrael állam elleni kritikákat baloldali antiszemitizmusnak nevezte. Ez az típusú érvelés a magyar kormányzati propaganda-médiában is többször megjelent. Még szintén november 28-án a kormányzati propagandamédia nyilvánosságra hozott egy májusban rögzített felvételt, amelyen Szávay István a Jobbik országgyűlési képviselője részegen zsidózott.   

Bár az országgyűlési képviselő elfogadhatatlan tette inkább a CNN felmérését erősíti az erősödő magyarországi antiszemitizmusról, a kormányzati propagandamédia az esetet a Jobbik további támadásához használta fel. A fideszes média felháborodása azért is álszent, mivel ugyanezek a médiumok, intézetek és egyházi emberek egy része csöndben volt, amikor kormányzati oldalon találkozhattunk antiszemita jelenségekkel. Emlékeznek a zsidó világhatalmat emlegető XVI. kerületi fideszes önkormányzati képviselőre? A legfrissebb esetről az izraeli nagykövetség Facebook-oldalán olvashattunkIzrael állam nagykövete felhívta a MAZSIHISZ elnökét, Heisler Andrást, hogy kifejezze személyes aggodalmát és megdöbbenését a Figyelő hetilap címlapjával kapcsolatban.

Van azonban egy sokkal általánosabb változás is annál, hogy a Fidesz propagandagépezete még nem tudja elég olajozottan használni politikai bunkósbotként egy előre bekészített antiszemita ügy előrángatását. A nemzetközi politikában észlelhető mozgás lényege, hogy az évek óta rasszista gyűlöletkampányt folytató, Soros György arcképével az országot kiplakátoló, az emberek zsigeri fajgyűlöletére politikát építő Fidesz-kormány az elmúlt években Izrael állam legnagyobb barátja lett, és a kormány tagjai mindenféle látványzsidóval (értsd: az ortodox zsidó vallás külső ismertetőjeleit ruházatával megmutató egyházi személyekkel) veteti körbe magát, a határokon túl pedig meghirdeti antiszemita elleni harcot, mintha odahaza erre nem lenne már szükség.

Mindeközben az izraeli parlament jóváhagyta nemzetállam-törvényt, amely több rasszista rendelkezése mellett, Izraelt nemzetállamként határozza meg (Vö: “Magyarország a magyaroké” vagy “Szlovákia a szlovákoké”.) Afrikai menedékkérőket deportálnak erőszakkal Izraelből. Orbánhoz, Trumphoz hasonlóan Netanjahu is akadályokat épít az egyiptomi határra, amit nagy sikernek állít be. Netanjahu miniszterelnök (és Trump elnök is) az ellene indított jogi vizsgálatot politikai kampánynak állítja be és válaszként támadást indított a független média ellen. Netanjahu szembekerült az emberjogi politizálást és a plurális demokráciát képviselő “régi” EU-s elittel. 

Közismert, hogy Izrael és a szélsőjobboldali cionista vezetők az antiszemitizmus fogalmát szelektív módon használják, politikai céljaik elérése érdekében, mégis, a mai Izrael hozzáállása a jelenlegi rasszista, szélsőjobboldali európai mozgalmakhoz még e félszemű látásmódon is túltesz. Ennek az első ránézés után is felemás politikai kapcsolatnak a Netanjahu-Orbán viszony csak a jéghegy csúcsa. Netanjahu Izraelje évek óta flörtöl nyugat-európai neonáci, fasiszta csoportokkal, pártokkal is. Ez gyakorlatilag ma Izrael állam hivatalos politikája.

Valóban: az izraeli szélsőjobb, beleértve a jelenlegi kormányt is, gyakorlatilag minden európai ország szélsőjobboldali szervezetével felvette a kapcsolatot. Matteo Salvini és Orbán Viktor szélsőjobboldali, fasiszta politikusok 2016 márciusában és 2018 júliusában jártak Tel Avivban. Az Izrael államot feltűnően szerető, német szélsőjobboldali AfD külügyi referense, a cseh származású Peter Bystron idén Izraelbe látogat. Igen, jól emlékeznek Bystron nevére, ő volt az, aki szeptember végén a cseh és a német sajtóban is Stephen Bannon és Orbán Viktor Magyarországon nyilvánosságra nem hozott, titkos budapesti találkozójáról beszélt.

És nem lehet azt sem mondani, hogy Izraelben nem beszélnének egyébként arról, hogy ez a stratégia nem biztos, hogy előnyös az izraeliek számára. Az izraeli külpolitikával foglalkozó Mitvim Intézet arra szólítja fel tanulmányában a jelenlegi izraeli kormányt és izraeli politikai pártokat, hogy tartózkodjanak az európai szélsőjobboldali pártokkal való találkozástól. A tanulmány rámutatott, hogy az izraeli partnerek egyáltalán nem foglalkoznak e szélsőjobb európai pártok antiszemita gyökereivel, hanem partnerség kialakítására törekednek, támogatják őket, amelyért cserébe e pártok barátságukat fejezik ki Izraellel kapcsolatban. Ezen a ponton azonban több kérdés is felmerülhet:

Mi a magyarázat arra, hogy a szélsőjobboldali, nacionalista magyar kormány baráti viszonyt ápol az izraeli kormányzattal?

Miért áll érdekében Izraelnek kelet-európai nacionalistákkal barátkozni?

A látszólagos ellentmondás okát nemcsak Magyarországon (vagy Amerikában) kell keresni, hanem a jelenlegi Izrael hozzáállásában is. A helyzet ugyanis az, hogy Netanjahu és a cionista vezetők nemcsak tisztában vannak az európai politika jobbratolódásával, hanem szorgalmasan dolgoznak azon, hogy ezt Izrael érdekében kihasználják. Egyszerűen arról van szó, hogy Orbán és Netanjahu érdekei valójában egybeesnek.

Ennek pedig az az oka, hogy Izrael a visegrádi országokban és az európai szélsőjobboldali pártokban egy olyan új utat látott meg, amely, az ő szempontjukból, végre nem az illegális kolóniákból származó termékek bojkottjával, vagy az amerikai nagykövetség Tel Avivból Jeruzsálembe való átköltözetése miatti tiltakozásokkal van tele, hanem támogatókkal, és új szövetségesekkel. Az izraeli miniszterelnök magyarországi látogatása alatt találkozhatott a lengyel, a cseh és a szlovák miniszterelnökkel is. A Reuters által megszerzett hangfelvétel szerint Netanjahu így büntette meg a “Régi Európát”, hogy az állandóan kritizálja a katonai megszállás, az illegális kolóniák vagy az emberi jogok be nem tartása miatt.

A másik oldalon, az európai szélsőjobb pártok számára pedig e felemás kapcsolat előnye, hogy a hazai politikában dicsekedhetnek a jó izraeli kapcsolatokkal, ami azt a célt szolgálja, hogy Izrael biztosítja számukra az antiszemitizmus vádjával szembeni nyilvános legitimitást (vö: Netanjahu miniszterelnök nyilvános kiállása a CNN-ben Orbán miniszterelnök mellett.) Az izraeli szélsőjobboldalon e kapcsolat előnye pedig a megszállt területeken létrehozott izraeli telepesek támogatásában mutatkozik meg. Harmadrészt, nem elhanyagolható szempont, hogy az izraeli és az európai szélsőjobb kapcsolata a kölcsönös arab-, és muszlim-ellenes érzelmekre épül.

Ez a kettősség a trumpizmus központi eleme

Tehát Orbán – és Trump is – rendkívül népszerű a cionista, és szélsőjobboldali zsidók körében, másrészt mindkét politikus tábora sem mentes a rasszista és antiszemita esetektől. Például a Bannon körüli Breitbart vagy a Habony körüli lakájmédia sokszor antiszemitának látszik, mégis, soha nem lehetett panaszt hallani cionista vezetőktől. De akkor itt az újabb kérdés: miért ilyen népszerű Orbán és Trump (Bannon) politikája Izraelben?

Csak a legutolsó kutatások alapján is erősen antiszemita magyar szavazóbázissal rendelkező Fidesz felismerte a lehetőséget, ha politikailag támogatják a cionista Izrael állam geopolitikai céljait, egyúttal legitimizálni tudják a magyar faji felsőbbrendűséget hirdető, és gyakran antiszemita, fehér nacionalizmust is. Az ebben rejlő látszólagos ellentmondás feloldása pedig az, hogy a fehér nacionalizmus és a cionizmus egyaránt  az etnikailag tiszta, csak egy bizonyos etnikai csoport érdekeit szolgáló államok elképzelésén alapul. (Vö: nemzetállam törvény Izraelben vagy “Magyarország a magyaroké” politikai jelszó.)

„Az antiszemitizmus és a jobboldali cionizmus a szélsőjobboldali nacionalizmusnak vagy durvábban kifejezve, a törzsiség, a tribalizmus egy változata. Mindkét álláspont azt feltételezi, hogy az egyetlen igazság felkent bajnokainak el kell különülniük az idegenektől. Mindkét gondolkodás fél a kozmopolita keveredéstől. A tisztaságból fétist kreálnak, hasonló lelkületük van, rímelnek egymásra,” magyarázta az antiszemitizmus és a cionizmus látszólagos ellentmondása közötti összeegyeztethetőségét Todd Gitlin a Columbia Egyetem újságírás és szociológia professzora, kulturális kommentátor.

Beyond Populism. Tribalism in Poland and Hungary

Beyond Populism. Tribalism in Poland and Hungary

A Political Capital új tanulmánya a magyarországi és a lengyelországi populizmus társadalmi hátterével, a jelenséggel kapcsolatos veszélyekkel, illetve az azokra adható válaszokkal foglalkozik. Lengyel partnerükkel, az Institute of Public Affairs-szel mindkét országban a társadalmi és politikai törésvonalakat mozgató erőket kutatták, és igyekeztek felfedni a populizmus keresleti oldalát. 

„Ez a kettősség a „trumpizmus” központi eleme,” nyilatkozta Yael Sternhell a Tel Aviv Egyetem történelem és amerikanisztika szakok professzora a new yorki Forward magazinnak.

Ez a kettős játszma persze nem egyszerű, és több csapdát rejt. Amerikai szempontból nyilvánvalóan az a legnehezebb, hogyan egyeztethető össze az „America first” (Trump) és a zsidó nemzetállam elmélete. Az amerikai szélsőjobboldali mozgalom befolyása Bannon személyén keresztül eddig leglátványosabban az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözésével nyilvánult meg. Ugyanakkor, és ez elkerüli a fősodratú média figyelmét, az amerikai és az izraeli szélsőjobb összjátéka a közel-keleti biztonságot is veszélyeztetheti. Izrael etnoállam amerikai támogatása ugyanis valójában az izraeli térségbeli hegemónia fenntartását jelenti, ami akár egy amerikai-iráni háborúhoz is vezethet.

Magyarországon az orbáni kettős játszma pedig azt eredményezheti, hogy a kormányzat által felkorbácsolt magyar etnikai gondolkodás a zsidó származású magyarok ellen forduhat.

Ez az Izrael-pártiság, pontosabban fogalmazva, a hosszútávú izraeli nacionalista érdekek képviselete teszi Trump és Bannon (és Orbán) szélsőjobboldali politikáját olyan népszerűvé Izraelben, hogy az még az amerikai (és magyar) földön előforduló antiszemita jelenségeket is elhalványítja. Ezzel párhuzamosan pedig a többoldalú megállapodásokon alapuló diplomácia, az állami központosítással szembenálló plurális demokratikus intézményi hálózat képviselői – például Barack Obama vagy Soros György – ezen szélsőjobb, etnikai tengely politikai ellenfeleivé váltak.

„Mindaddig, amíg a zsidók Izraelben megvívják az „igazságos harcot” az arab világgal szemben, mint az amerikai eszmék és értékek hű közel-keleti képviselői, addig ezek az erők az amerikai elnök nagyon hasznos és csodálatraméltó szövetségesei lesznek. De abban a pillanatban, ahogy Izraelben a multikulturális demokráciát, más vallások, hitek és szokások elfogadását is követelnék, minden megváltozna,” vonja le a következtetést Yael Sternhell professzor.

A vezető képen Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, Semjén Zsolt miniszterelnök-heletest látják ortodox zsidó vallási vezetők társaságában 2017 nyarán a budapesti Parlamentben. Fotó: The Jewish Chronicle, www.thejc.com

Írta: Bőtös Botond

Megosztás