Amikor az egész magyar sajtó, a kormány és az ellenzék a kárpátaljai magyar oktatás megszűnését vizionálta, vettem a fáradtságot és elkezdtem beszélgetni az ukrán és kárpátaljai helyzetet ismerőkkel, illetve belenéztem az ukrán és orosz nyelvű weblapokba is. Ez az alapvető újságírói munka a NER szekerét eltartott kisujjal megtoló valasz.hu szerint kreténség, ökörség.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

81%

Év végéig még

19 101 233 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

De nem akarok negatív lenni, végül is, egy héttel később, a valasz.hu stábja is elérkezettnek látta az időt, hogy utánanézzen a részleteknek, mit tartalmaz pontosan az ukrán oktatási törvény 7-es cikkelye.

Cikket is írtak róla. Nem is egyet, rögtön kettőt. Egyet az online felületükre, a másikat a print változatba. A két cikk közös jellemzője, hogy tele van hamis állításokkal, csúsztatásokkal, mindezt olyan unalmas, megfáradt, nacionalista stílusban, mintha egy határon túli magyar kisgyerekkel, Gárdonyi Géza, Egri Csillagok című regényének kötelező elolvasásával próbálnád megszerettetni a magyar nyelvet, kultúrát és identitást – garantált siker. Ja, nem.

Némileg meglepett, hogy miután a valasz.hu szerkesztősége megtalálta az ukrán oktatási törvény 7-ik cikkelyének szövegét, annak értelmezése a cikket jegyző Borbás Barnának nehézségeket okozott. Mert mi is az alaphelyzet? Ukrajnában az állami gondozású oktatási intézményekben az oktatás nyelve az államnyelv lesz, de mellette, a tanárok oktathatnak magyarul is tantárgyakat. Ezt a törvénymódosítást a szerzőnek konkrétan fenyegetésnek sikerült lefordítania.

A szerző arról a  paragrafusról mondja ezt, amely lehetővé teszi a magyar nyelvű oktatást állami oktatási intézményekben.

A valasz.hu azonban itt nem áll meg, Borbás szerint “pillanatnyi hangulaton, politikai klímán múlik” a magyar oktatás lehetősége. De mit mond erről az ukrán politikai elemző? “Az ukrán kormány egészen biztosan megoldásra törekszik a román és a magyar partnerekkel, mivel Ukrajna számára nem kifizetődő most az Európai Unióval vitába keveredni.” Az ukránok tehát azt mondják, gyertek, beszéljük meg.

Ukrajnának ugyanis semmiféle érdeke nem fűződik ahhoz, hogy uniós tagállamokat ingereljen.

Az ilyen döntések oka tudatos rosszindulat helyet lehet a tájékozatlanság és a nacionalista korlátoltság is, ami nemcsak az ukránokra jellemző, de az egyetlen lehetséges feloldása nem a visszavágás, hanem az informálás, tárgyalások és egyeztetések útján.

De mit érdemel Magyarország, amely éppen a Szovjetunió örökségétől megszabadulni akaró Ukrajnára ront kardját kivonva, tárgyalópartnerét mindennek lehordva, és egészen elképesztő tempóval áll bele a legújabb nacionalista kreténségbe, álljunk ki Kárpátaljáért?

Az IstandwithKárpátalja (sic!) elnevezésű Fidelitas mellett versenyben van a Fidesz-távoli Simicska-oligarcha egy másik felülete, az mno.hu is. Történt, hogy az ukrán oktatási törvény elfogadása után, amelyről mi is megírtuk, hogy nem csak az oktatási nyelv meghatározásáról, hanem egy komplex, az ukrajnai oktatást alapjaiban megváltozató reformcsomagról szól, a kijevi amerikai nagykövetség is gratulált. Mennyire kell fizetett, rosszindulatú propagandistának lenni, hogy ezek után, felkeresd a budapesti amerikai nagykövetséget, mit szólnak kijevi kollegáik kommentárjához?

Ugye érti az olvasó, mit szeretnének sugallni: a mandiner.hu – ez a felület kezdte el pörgetni a hírt – és az mno.hu szerint a kijevi amerikai nagykövetség csakis az ukrán oktatási törvény 7-es cikkelyéhez gratulálhatott! Lám, milyen gyanús, nem is válaszolnak megkeresésükre.

A bravúros jelenetsor kísértetiesen emlékeztet a 2015-ös felvonásra, amikor Kelet-Ukrajnában turistáknak álcázott oroszországi zsioldosok foglalták el az ország egy részét és kiáltottak ki bábállamocskákat, addig Budapesten a magyar miniszterelnök Kárpátalja autonómiájáról kezdett el elmélkedni. Zseni.

De még kevésbé érthető, hogy a kárpátaljai magyar hivatalos szervezetek ennyire beleállnak Budapest hisztikampányába, miközben pont nekik, kiválasztottaknak kellene megüzenni: nyugodjon le mindenki, ne provokáljátok az ukránokat!

A helyzet ugyanis egyelőre még az, hogy az ukránok eltűrik a magyarok kettős állampolgárságát – ha a határon magyar útlevelet mutatsz, nincs gond, ha oroszt, akkor lecsuknak – miközben nagyjából mindenkiről lehet tudni, hogy kinek van magyar útlevele. Eltűrik a magyar nyugdíjat, tudjuk, kik kapják. A fiatal magyar srácok nagy többsége megússza a besorozást, ami egy több, mint százezres nemzeti kisebbség esetében nem is olyan elhanyagolható szempont, ha pedig dezertálsz, maximum csúnyán néznek rád. Vö: ez nem a mi háborúnk.

A kardcsörtető diplomácia persze megint kitermelheti a maga műmártírjait és etnikai törzsfőnökeit Kárpátalján is. Emlékezzünk Szlovákiára: a haszontalan és a határon túli magyar közösségek megmaradására kártékony hatású kettős állampolgárság alkalmazása kapcsán megismerhettük Gubík László nevét is, aki megélhetési magyarok újhullámának legújabb tagja és ma már tragikomédiába fulladó showműsor keretén belül Akadémiát alapíthat, egészen elképesztő. A felvidéki magyar srác egyébként szintén a fideszes nemzetpolitika büszkesége: szlovák állampolgársága már nincs, helyi közösségét elhagyta – igaz sikersztori.

Ja, kettős állampolgárság: az ukrán alkotmány tiltja, de a magyaroknál az ukránok hallgatólagosan eltűrik.

Kérdezhetné az olvasó, vajon a kárpátaljai magyar politikus, értelmiség miért nem jelzi Budapestnek, hogy a csöndes, megegyezéses politika szolgálná inkább érdeküket? Hiszen, eddig is meg tudtak állapodni, Ukrajnában pedig mindig meg lehet állapodni, vélik a helyiek. A válasz a budapesti támogatásokban található meg: A helyi elit nagy része rajong Orbán Viktorért. Az oktatás területén is rengeteg támogatást kap a kárpátaljai magyar közösség a magyar államtól, ezért lekötelezettjeivé válnak a kormánynak. Nem tudják elképzelni, hogy ez az egyoldalú elkötelezettség esetleg veszélyes is lehet számukra, mert csak annyit érzékelnek: a törzsfőnök kiáll mellettük. Ennek a szervilis viszonynak egy következménye máris van: a kárpátaljai magyar képviselők az orosz propaganda szöveget visszhangozzák a magyarországi sajtóban.

De miért veszélyes ez?

A valasz.hu printszámában “hivatalos szintre emelt magyarellenességről” ír, ami természetesen ordas csúsztatás vagy jóhiszeműen hozzáállva, a téma nem ismeretéről árulkodik.

Amikor 2014-ben Oroszország elfoglalta katonáival a Krímet, Putyin elnök azzal vádolta meg Kijevet, hogy megsértette az ukrajnai orosz nyelvű kisebbség jogait. Milyen jogsértésekre gondolt itt Putyin? A Majdan Szabadságharc után hatalomra került, EU-barát új ukrán vezetés el akarta törölni a korábbi orosz-barát hatalom által meglehetősen nagyvonalú nyelvtörvényt.

Ukrajna 1991 óta független állam, az állam nyelve az ukrán. Az orosz nyelvet teljesen szabadon lehetett használni, ezt a 2012-es ukrán nyelvtörvény is megerősítette. Az orosz nyelv regionális szinten is használhatóvá vált, ahol a kisebbségi lakosság aránya elérte a tíz százalékot: 27 ukrán régióból 13 régióban az orosz is hivatalos nyelvvé vált, miközben Oroszországban az ottani nemzeti kisebbségeknek ilyen jogokat és lehetőségeket nem biztosított Moszkva.

Moszkva 2014-ben e törvény eltörlését értelmezte úgy, hogy Ukrajnában betiltják az orosz nyelv használatát. És itt már nemcsak az orosz nyelv ukrajnai dominanciájáról volt már régen szó. Az orosz elnök Ukrajna délkeleti, orosz etnikum által is lakott részéről akkor azt gondolta, jogtalanul csatolták a szovjet időszakban Ukrajnához.

Ne felejtsük el: amikor ezek a mondatok elhangzanak, az akkor még krími ukrán parlament épülete köré már „ismeretlen” fegyveresek barikádokat építettek és a raklapokra kitűzték az orosz zászlót. Putyin később a Krím félsziget elfoglalását azzal indokolta, hogy Oroszország fenntartja magának a jogot a határon túli, orosz etnikumú lakosság megvédésére.

Hogy a valasz.hu szerkesztőségében is értsék: még a cikk címe, a „Még a Szovjetunió sem bánt el így a kisebbségeivel” is történelmi tudatlanságukról tanúskodik, hiszen sok mindent lehet mondani a szovjet politikára, de például pont a nemzetiségi kérdésben, ahol a lenini elveknek megfelelően a nemzetiségek számára tagköztársaságok, valamint autonóm tartományok és körzetek működtek, jó néhány nemzetiség számára ez megtartó erő volt, még ha nem is nemzeti alapon. Emlékszünk például a szovjet nemzetiségi modell alapján bevezetett romániai magyar autonómiára?

Ukrajna 2012-es nyelvtörvénye is e nagyvonalú szovjet hagyományra támaszkodik, egy jelentős tartalmi különbséggel:

az orosz nyelv autonómiája és regionális pozíciója már nem a szovjet ideológia közvetítésére, hanem az orosz nacionalizmus (értsd: ukránellenesség) és a putyini orosz birodalmi-nagyhatalmi ideológia közvetítésére szolgált.

Elképesztő könnyen ítélkezünk, innen Közép-Európából, 1991-ben felültettük vonatra az utolsó szovjet katonát, az orosz nyelvtanárokat átképeztük. A szovjet katonai jelenléttel és kulturális hatással, a Szovjetunió összeomlásának köszönhetően, pillanatok alatt leszámoltunk. De „egy országgal” arrébb, Oroszország közvetlen szomszédságában, jelentős orosz etnikai kisebbséggel együttélve, nem olyan könnyű kiszállni a posztszovjet térségből. (Igaz, napjaink történései azt mutatják: Magyarországnak sem olyan könnyű, de ez most egy másik történet.)

Amikor 2012-ben Ukrajnában hivatalos státusba került újra az orosz nyelv, nagyon sok ukránban félelem uralkodott el: újra visszatér a „nagy testvér”, amely egyébként is 1991 óta elvesztett szovjet területeit siratja. Mert a térségben a lettek, az észtek, a moldovaiak, az örmények és a grúzok sem akarnak többé orosz hivatalos nyelvet a hazájukban.

A krími tatárok ikonja, a szovjet diszidens Musztafa Dzsemiljev szerint 2012-ben az oroszok által lakott régiókban gyakorlatilag az orosz nyelv lett a hivatalos, amely előrejelezte a kelet-ukrajnai katonai szeparatista akciókat. Elméletileg a törvény a tatároknak is kedvezett, de valójában semmit nem oldott meg, sőt az ukránokat helyezte hátrányos helyzetbe, az orosz nyelv egyszerűen elnyomta az ukránt.

A 2012-es nyelvtörvény kárpátaljai visszhangja megint más volt: a ruszinok örültek a rendelkezésnek, mivel visszaadta nyelvüknek a szovjet időkben elvett jogokat, a magyar kisebbség pedig „progresszív és európai” törvényről beszélt, igaz, mindenki tudta: számukra nem változik semmi, hiszen a magyar kisebbség nagy többsége Kárpátalján soha nem tudott ukránul, a kommunikációs nyelvük az orosz volt.

Éppen ezért az olvasónak azt kell látni, hogy amikor a valasz.hu a moszkvai propaganda alapján kezdi el siratni az ukrán oktatási törvény állítólagos magyar-ellenes tartalmát, az nem a kárpátaljai magyarok ellen szól – nem is szólhat, hiszen a törvénybe kivételeket helyeztek el az Eu-nyelven beszélő nemzeti kisebbségek javára – hanem az oroszországi és az orosz nyelvi befolyás ellen próbál fellépni.

Mert Putyint – ahogy Orbánt sem – valójában nem mozgatják meg a határon túli orosz vagy magyar kisebbségek jogai, azokban, cinikus módón, hatalmi-politikai lehetőséget látnak. Moszkva elvesztett nagyhatalmi státusának visszaszerzésére próbálja kihasználni a határain kívül élő, oroszul is beszélő embereket, Budapest pedig belpolitikai választási célokból és a nyugatra kivándorolt magyar állampolgárok pótlásának potenciális forrásaként szolgáló háttérországot épített ki, hozzá hű, határon túli klientúrával: jobb ma egy kárpátaljai magyar, mint holnap egy nigériai migráns.

Kárpátalja lassan kiürül, Orbán besegít az ukrán nemzetállam építésébe, ő már csak tudja: Magyarország a magyaroké.

Írta: Bőtös Botond
[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]