Do toho

Bőtös Botond Visegrád (V4) blogja

Cseh

Tudtad, hogy Csehországban már vidéken is bankkártyával vásárolt e-jeggyel utazol?

Több vidéki cseh városban már évek óta hibátlanul működik az a Londonról másolt, nyílt fizetési rendszer, amelyről Budapest csak álmodhat, ráadásul a magyar fővárosban pont ellenkező irányba indították el a rendszer fejlesztését. Bemutatjuk a csehországi e-jegy rendszert!

Miközben a budapesti e-jegy bevezetése botránysorozatba fulladt, a T Systems láthatóan képtelen feladata elvégzésére közpénzből és magyar állampolgárokat vegzál saját hülyesége miatt, az élet nem állhat meg, ezért a dotoho.atlatszo blog most Tarlós István főpolgármester és Budapest lakosságának figyelmébe ajánl néhány kifogástalanul működő megoldást, amely tőlünk nem messze, parádésan teljesít. Csehországban az utazók egy részének már többé nem kérdés, hogy van-e apró a zsebében vagy, hogy melyik legközelebbi újságosnál lehet jegyet kapni a buszra vagy villamosra. A csehek 2014-től fokozatosan építik ki helyi szinten az e-jegyrendszert városaikban és terjesztik ki a kisebb települések felé.

A projektek közös jellemzője, hogy megyeszékhelyen, egy-két forgalmasabb szakaszon tesztelik a rendszert, majd bővítik az egész város, később a teljes megye területére ki. A Csehországban alkalmazott rendszert Nagy-Britanniából hozták be és mindenhol nagy sikert arat a lakosság körében. Nézzük a városi bontást!

Liberec

Az észak-cseh megyeszékhely volt az első cseh város, ahol a helyi tömegközlekedők érintésmentes bankkártyával is vásárolhattak már menetjegyet. 2014 júniusától vezették be egy helyi villamosvonalon, az utasok és a városba érkező turisták is nagyon szeretik. A rendszer három nagyobb szakaszban építették ki, fontos volt, hogy első alkalommal a város néhány főbb villamos vonalán leteszteljék a rendszer hibátlan működését. Miután a bankkártyás fizetési módot teljesen kiépítették a városban, ezután a megyeszékhely és más megyei városok közötti közlekedési útvonalakat akadálymentesítik folyamatosan. Az új technológia mellett a városban közlekedők a hagyományos papír jegyet és az sms alapú jegyet is megvásárolhatják utazásuk érvényesítéséhez.

Plzeň

A nyugat-cseh város az első, ahol a helyi tömegközlekedési hálózat teljes szakaszán lehet érintésmentes bankkártyával fizetni 2015 júniusától. Teljesen mindegy, milyen bankkártyád van, a rendszer nyílt, ezért ha Pilzenben túristáskodsz a magyar bankkártyáddal is tudsz néhány perces vagy egész napos jegyet vásárolni. Ezen kívül az utasok ún. pilzeni kártyával is fizethetnek, illetve arra bérletüket is rátölthetik internetes vásárlással, illetve sms alapú jegyeket is vásárolhatnak.

Mi ez a zárt és nyílt rendszer?

A bankkártyákon alapuló fizetési rendszert nevezzük nyíltnak, mivel bármilyen jövőbeli technikai újítás viszonylag olcsón és könnyen frissíthető rajta, könnyen kezelhető, felhasználóbarát. A zárt rendszerek olyan fejlesztések, amelyek kíválóak kártyaleolvasásra, de jó eséllyel egy nagyobb változtatás során az összes addigi fejlesztés kárba vész, a rendszer alapvetően rugalmatlan. A cikkben felsorolt példák alapján látható: Csehország a nyílt rendszereket részesíti előnyben és vezeti be országszerte, Magyarországon, Budapesten, ahol ráadásul még csak előzménye sincs egy ilyen alkalmazásnak, a személyre szóló, zárt rendszert favorizálják. A budapesti tervekben elvileg RIGO néven szerepel az érintésmentes kártyák szerepeltetése. Vannak kétségeink. A szakemberek a hibrid rendszert egyébként drágább megoldásnak tartják.

Ostrava


A videón az ostravai rendszer részletes bemutatóját láthatják, sajnos csak cseh nyelven.

Csehország Diósgyőrjében, a régi szocialista vasgyár városában, 2016 június végén vezették be, szakaszosan, az elektronikus jegyrendszert a városi tömegközlekedésben. Az ostravaiak bankkártyájukkal három féle jegyet vásárolhatnak: 10 perceset (14 korona), 30 perceset (20 korona), és egész napos e-jegyet (80 korona), de egyelőre még lehet használni a papíralapú jegyet és az sms-jegyet is. A hardvert vagyis a rendszer érvényesítő részét a Mikroelektronika nevű társaság végezte, míg a back office részét, vagyis az elszámolásért az XT-Card társaság a felelős. Mindezt a Koordinátor ODIS hangolta össze, amely a DPO, azaz az ostravai BKV és más fuvarozó vállalatok partnere is. A társaság bankja a ČSOB, a projektet egyébként támogatja a Visa is, amely egyébként Londonban is az ottani rendszer mögött áll.

2016 nyarán összesen 2139 terminállal indították a projektet, amelyet 613 járműre szereltek fel. A készülék pontos elnevezése: VEGA CVB25, amely minden EMV alapú bankkártyát elfogad. A teljes projektért nem egészen 50 millió cseh koronát fizettek, amelynek 85 százalékát az Európai Unió támogatta, míg 9 millió koronát a helyi BKV fejlesztésekre elkülönített pénzéből tettek bele. Liberec mellett a Morva-Sziléziai megye lesz az első vidéki terület, ahol a londonihoz hasonló megoldást alkalmazzák a helyi járatokon is. A tervek szerint 2018-ig Jablunkov, Třinec és Český Těšín településeken is átállnak az e-jegyre, ezeken a településeken már túl vannak a tendereztetésen, de felkészülnek Karvina, Orlovsky, Frydek-Mistek és Příborská kisvárosok is. Ostravában, a 2017 júliusi hírek szerint, egyébként is teljes a bankkártyás fizetési módszer sikere: egy évvel a rendszer bevezetése előtt ez a fizetési mód a legnépszerűbb és eltejedtsége folyamatosan növekszik a városban.

Prága

A cseh fővárosban egyelőre a teszt szakaszban járunk, az utasok 2016 nyarától vásárolhatnak bankkártyával jegyet néhány villamos és busz vonalon. Mivel az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a teszt sikeres volt, a prágaiak szeretik az érintésmentes üzemmódú fizetést a város vezetése a jövőben minden járművön ezt a jegyvásárlási módot fogja alkalmazni. Ez a jegyvásárlás a gyakorlatban így néz ki:

Ezen kívül, Prága a londoni példát is követni fogja, amely Ostravában már bevált. A következő évben az utasoknak lehetősége lesz a bankkártyára vagy a mobiljukra bérletet is feltölteni a prágai BKV-re, átadva ezzel a papíralapú jegyet és bérletet a múltnak. Prága városvezetése a többcsatornás rendszer kialakítását olyan alapnormának tekinti, amely kiépítésével már késésben van a vidéki cseh városokhoz képest.

A prágai rendszer is ún. tap-in/tap-out alapú lesz, amelynek előnye, hogy menetközben az utasnak nem kell foglalkozni a különböző tarifákkal, hogy mennyit és miért akar vásárolni, elég csak a kártyáját a rendszer kijelzőjéhez tartani fel-, illetve leszálláskor és a nap végén, az utazási adatokat feldolgozva a rendszer kiszámlázza és levonja a jegy árát. A cseh fővárosban a rendszer 2018-ban épül ki teljesen.

Prágában jelenleg egy zárt alapú rendszer is működik. A 2007-ben debütáló Opencard kártyát felváltotta a Lítačka elnevezésű és ugyanolyan funkciókkal rendelkező kártya. Ez a kártya bérletként működik, amelyet az interneten vásárolhatsz meg percek alatt és a városi metrómegállókban elhelyezett ún. validátoroknál érvényesíthetsz. Az éves bérlet ára nagyjából negyvenezer forintJegyet természetesen a cseh fővárosban is vehetsz sms-ért.

Brno

Šalinkarta a neve annak az e-jegyrendszernek, amely 2017 januárjától könnyíti meg Morvaország fővárosának Brno lakosainak életét. A brnoiak az év elejétől – az sms-es módszer mellett – már bankkártyával is megoldhatják a jegyvásárlást, ha tömegközlekedni akarnak. Az interneten keresztül egy e-shopban tölthet fel az utazó bankkártyájára negyedéves jegyet, ezt csekkolja az ellenőr is kontroll esetén. Brnoban 2017 második felétől már a járművekben is vehetsz bankkártyáddal jegyet Brnoban, amelyet felszálláskor egy érintésmentes bankkártyával tudsz megoldani, ha az erre kiépített rendszer kijelzőjéhez érinted az utazás során jegyként is működő bankkártyád. A tervek szerint 2018 folyamán nemcsak Brnoban, de Délmorva megye teljes területén kiépítik ezt a rendszert az autóbuszokon.

A brnoi városvezetés terveiben az is szerepel, hogy a város polgárai bankkártyájukkal a szemétszállítási díjat vagy a parkolási díjat is ki tudják fizetni. A brnoi BKV egyelőre nagyjából 2300 új terminált szerelt fel 45 millió korona értékben. Mivel a városvezetés a megye teljes területén át akar állni az e-rendszerre helyi járatain – legyen az vonat, busz vagy villamos – ezért további 32 millió korona értékben vásárolnak a jövében újabb terminálokat. Az összeg egy részét a város büdzséjéből fizetik ki, de a tervek szerint Eu-s támogatásra is számítanak.

London

A bankkártyás fizetést először a londoni tömegközlekedés vezetése alkalmazta Európában. Az angol fővárosban 2012-től alkalmazzák az érintésmentes fizetést a helyi autóbuszokon. 2014-től már minden járaton lehetett kártyával fizetni a helyi BKV-n, tehát a vasúton, villamosokon és a metrón is.

Karlovy Vary

A filmfesztiváljáról, gyógyvizéről és az orosz befektetőiről elhíresült észak-nyugat cseh megyeszékhely és a környező kisebb települések közötti buszjáratokon, illetve Karlovy vary, Sokolov és Chleb város belső járatain is bevezették az érintésmentes bankkártyával történő fizetést 2017 márciusától. A rendszer egyelőre tesztelés alatt áll. A fizetős terminálokat egyébként úgy alakítják ki, hogy azon más közlekedési kártyatulajdonosok, páldául azok, akik Karlovarsky kártyával rendelkeznek – ez hasonló zárt funkciós megoldás, mint a pilzeni Plzenská karta vagy a párgai Lítacka.

Az eddigi felmérések szerint a megyében az utasok 65 százaléka máris az érintésmentes kártyával oldja meg a jegyvásárlását, az országos, pozitív fogadás trendje tehát ebben a megyében is folytatódik. Nem diszkriminálják azokat sem, akik készpénzzel szeretnének fizetni, ezt a megye járatain kizárólag a sofőrnél tehetik meg. A felmérések szerint a megye lakosságának mintegy 70-80 százaléka már a különböző, készpénzmentes fizetési lehetőségeket hasznája a tömegközlekedés során.

Érdekesség: a csehek az érintésmentes kártyák használatában egyébként világelsők. A legújabb számok alapján 2017 első negyedévében 128 milliárd koronát spóroltak meg, amely mintegy 131 százalékkal magasabb, mint 2011 hasonló időszakában, amikor Csehországba alkalmazni kezdték ezt a fizetési módot. A bankok számára is ez egy örvendetes hír, hiszen minden egyes tranzakció után az ügyfél kereskedői díjat fizet, igaz a gonosz EU ezt a díjat jelentősen csökkentette az elmúlt években. A csehországi bankkártyák közül mintegy 90 százaléka érintésmentes, amely Európában egyedülálló arány, csak a lengyelek közelítik meg ezt a számot. Ha a csehek összes költését nézzük, akkor abból a csehek 65 százalékot már érintésmentes kártyával végeznek, amely arányt a világon rajtuk kívül csak az ausztrálok érik el.

Edit: A cikk élesítése után agent-k82 mikroblogger jelezte a tumblr-en, hogy Szolnokon már évek óta jegyként használják a bankártyát az utasok egyes járatokon. Akit érdekel, hogyan működik az egyérintéses bankkártyás jegyrendszer az alföldi városban, az tekintse meg a szolgáltatás népszerűsítő videóját.

Írta: Bőtös Botond

Akarsz róla beszélni? Kövesd olvasóink fórumát az Átlátszó-klub Facebook-oldalát!

Megosztás