Do toho

Bőtös Botond Visegrád (V4) blogja

Koronavírus

A kötelező maszkviselésre hivatkozva távolították el Konyev szovjet tábornok szobrát Prágában

A koronavírus világjárvány által kiváltott rendkívüli helyzetben egyre több kelet-európai politikus érzi úgy, hogy erőből, saját szempontok alapján dönthet el régen húzódó, megoldatlan ügyeket.

Nem volt rajta maszk. Ez a szabály mindenkire egyformán vonatkozik. Köztéren csak maszkkal vagy más védőeszközzel lehet tartózkodni,” – indokolta a szobor ellenzői szerint viccesen Ondřej Kolář Prága hatodik kerületének polgármestere Facebook oldalán Konyev szovjet tábornok szobrának eltávolítását.

A szobor hívei szerint viszont a jobbközép, liberális ellenzéki TOP09 politikusának hivatkozása a koronavírus csehországi megjelenése miatt március 16-án bevezetett országos vesztegzárra és a március 19-én a nyilvános köztereken mindenki számára kötelező maszk viselését előíró rendeletre, szimpla politikai cinizmus.

Csehországban évek óta közéleti vita tárgya a szovjet időkre emlékeztető katona szobra, amely a cseh főváros 6. kerületében áll. Pontosabban fogalmazva, már csak állt, mivel a szobrot április 3-án, pénteken délelőtt egy óriás daru segítségével eltávolították az Interbrigády térről. A munkálatokról a kerület polgármestere tudósította a közvéleményt Facebook oldalán. A tervek szerint a szovjet katonai szobrot a Huszadik Század Emlékezete Múzeumába szállítják át. Már ha a még meg nem épült múzeumnak a cseh főváros kijelöli a megfelelő helyszínt.

A magyarországi olvasónak háttérinformáció: a világjárvány elterjedése előtt több százan védték demonstrációk szervezésével a cseh főváros felszabadítójának szobrát. Prágában a legfrissebb adatok alapján több mint ezer embert fertőzött már meg a koronavírus járvány. A főváros és az ország lakossága március 16-a óta karanténban, ami azt jelenti, hogy a munkába járás és a boltok meglátogatásán kívül minden más tevékenység tilos közterületeken. A karantén valósága adott most szabad kezet a kerületi vezetésnek titkokba tartott szobordöntési akció levezénylése, miközben a munkások életét is veszélyeztették.

Miloš Zeman köztársasági elnök szóvivője Jiří Ovčáček a twitteren tiltakozott a minden előzetes figyelmeztetést vagy bejelentést nélkülöző akció miatt. „A Cseh Köztársaság szégyenei azok ellenzéki politikusok, akik titokban távolították el Konyev tábornok szobrát és ehhez nyilvánvalóan a koronavírus által keletkezett válsághelyzetet használták fel. Csak a szélsőséges emberek tapsolnak most ezeknek. A tisztességes emberek fel vannak háborodva, hogy 2020-ban lehetséges olyan valakit nyilvánosan megszégyeníteni, aki részt vett hazánk és az auschwitzi haláltábor felszabadításában,” írta az elnök szóvivője twitter-csatornáján.

A szobor péntek reggeli eltávolítása miatt az orosz nagykövetség tiltakozott a cseh külügyminisztériumnál. A nagykövetségi tiltakozó jegyzék szerint a prágai 6. kerületi akció „nem marad válasz nélkül az orosz fél részéről.” A tiltakozó szöveg a Facebookon is elérhető.

A Cseh Kommunista Párt (KSČM) elnöke is elítélte Konyev marsall szobrának péntek reggeli eltávolítását. „Szerintük ez a német fasizmus feletti győzelemre illetve a prágai felkelés és a második világháború áldozataira a méltóságteljes megemlékezés. Szégyenletes.” – irta a cseh kommunista párt elnöke twitterén.

A tábornok másodjára is meghalt” címmel a szobor eltávolítása után a helyszínről a Szputnyik orosz dezinformációs csatorna is bejelentkezett. Az élő tudósítás sokáig a szobor hűlt helyét mutatta, majd megszólítottak néhány közelben tartózkodó járókelőt.

Emlékezetes: miután 2019 augusztusában egy ismeretlen személy vörös festékkel leöntötte a szobrot, a prágai kerület polgármestere megtagadta a szobor megtisztítását és azt az utasítást adta ki, hogy álványozzák körbe a szobrot és takarják le egy ponyvával.

A szobrot végül néhány ember letakarította, akiket a kerület polgármestere „orosz trolloknak” nevezett.

Az eset nemzetközi diplomáciai botrányt okozott a Cseh Köztársaság és Oroszország között.

Az orosz külügyminisztérium a cseh politikát a fasizmust legyőző jelkép elleni háborút kirobbantó magatartásnak nevezte.

Oroszország prágai nagykövete az esetet a „Szovjetunió szabadságáért és a nácik elleni küzdelemben meggyilkolt Vörös Hadsereg katonái emlékezetének újabb meggyalázásának” értékelte.

Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter Prága 6. kerületi polgármesterének magatartását egy náci körzetvezető viselkedéséhez hasonlította.

Oroszország hivatalosan is megtorlással fenyegette meg Csehországot.

A letakart szobor ellenzői 2019 szeptemberében tüntetést szerveztek a szobor előtt a kerületi városvezetés ellen. A tüntetésen felszólalt Jiří Ovčáček, Miloš Zeman elnök szóvivője, Jaroslav Foldyna parlamenti képviselő (ČSSD), Stanislav Grospič (KSČM) és Lubomír Volný (SPD).

A polgármester a tüntetés után azt nyilatkozta, ha sokat halogatják a szobor eltávolítását, Konyev szobra a MÉH-telepen is végezheti. Kolář polgármester felháborítónak és tisztességtelennek tartotta az orosz miniszter szavait. Később azonban Prága 6. kerületi vezetése eltávolította a szobrot eltakaró borítást.

Az 1968-as csehszlovákiai szovjet bevonulás tavalyi botrányos évfordulója után szeptemberben döntött a kerület vezetése, hogy véglegesen eltávolítják a szovjet emlékművet a térről. A helyi képviselő-tanács döntése értelmében, a szobor eltávolításával párhuzamosan a kerület a Konyev szobor helyszínén egy Prága felszabadítására emlékeztető második világháborús emlékművet kap. A 6. kerület a terveknek megfelelően az új emlékmű kialakítását a fővárosi önkormányzattal és a cseh Védelmi Minisztériummal közösen tervezi meg.

A ledöntött Konyev marsall szobor Prágában 2020 április 3-án, péntek reggel. Fotó: Facebook, Ondřej Kolář.

A ledöntött Konyev marsall szobor Prágában 2020 április 3-án, péntek reggel. Fotó: Facebook, Ondřej Kolář.

A szovjet katona Zulpěk Krybus szobrász és Vratislav Růžička építész alkotása. Ivan Sztyepanovics Konyev a második világháború idején részt vett Lengyelország, Szilézia, Szászország és Prága felszabadításában. Érdekesség, de a cseh közvéleményben sokkal inkább köztudott információ, hogy Konyev egyébként az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc leverését vezető szovjet hadsereg parancsnoki pozícióját is betöltötte. Egy időben részt vett a berlini fal építési munkálataiban és részt vett Csehszlovákia 1968-as megszállásában is. A változatos életutat bejáró katona a bolsevik forradalom után csatlakozott a Szovjetunióhoz. Az 1950-es években a Varsói Szerződés országainak katonai főparancsnoki tisztségét töltötte be.

Óriási méretű bronzszobra 1980 május 6-a óta áll a cseh fővárosban. Az utóbbi években a szobrot vandálok többször megrongálták.

Vezető képünk 2020 április 3-án péntek reggel a prágai Konyev marsall szobor eltávolítása előtti pillanatokat örökiti meg. A darus autó már rögzítette a szobrot. Fotó: Facebook, Ondřej Kolář.

Írta: Bőtös Botond

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás