Do toho

Bőtös Botond Visegrád (V4) blogja

Lengyelország

Sokkolta a lengyeleket a katolikus papok könyvégetése, az egyház megvédte papjait

Nem ítélte el a lengyel katolikus egyház a hétvégi könyvégetést. A nagy közfelháborodást kiváltó eseményt szervező szélsőséges katolikus szervezet szintén reagált a kritikákra és visszatámadt. Emlékezetes: hétvégén egy ultrakonzervatív katolikus alapítvány úgy döntött, hogy könyvégetéssel védi meg híveinek lelki békéjét. Az eseményről beszámoltunk a Dotoho blog Facebook oldalán. A hír óriási felháborodást váltott ki.

Elégedetlenségét fejezte ki Wojciech Parfianowicz, a Koszalin-Kołobrzeg püspökség szóvivője a hétvégi könyvégetéssel kapcsolatban, amely Koszalin észak-lengyelországi településen történt Gdańsk várostól nem messze szombaton. A szóvivő nem ítélte el paptársai cselekedetét, csak az esemény kivitelezését kritizálta. Mint fogalmazott, „az okkultizmus és a mágia esetében beszélhetünk egy bizonyos lelki fenyegetésről.”

Kontextusból kiragadott fotók

A katolikus egyház szóvivője szerint szervezetük mindig rá fog mutatni a romboló lelki jelenségekre, amelyek befolyásolhatják az ember életét. „Tudom, hogy ez a szándék vezette a szervezőket is” – védte meg a lengyel katolikus egyház területi szóvivője a könyvégető papjait. Hozzátette: a papok nem mondták meg előre, milyen tárgyakat hozzanak elégetni.

„Az esemény az egyház által érzékelt probléma elleni konkrét eljárás volt, egy adott helyben és időben, tehát, hogy mi hangzott el és mi más történt még a helyszínen, nem tudjuk, a fotók kontextusból kiragadt jelenetekről készültek. Az erről szóló cikkeknek elfogult címeket adtak az újságírók” – állította keddi sajtótájékoztatóján az észak-lengyelországi püspökség szóvivője.

Hozzátette: az akció formáját nem tartja megfelelőnek, amely elterelte a média figyelmét az egyház által érzékelt valódi lelki problémákról.

Mindeközben a könyvégetésről szóló fotókat Facebook oldalán nyilvánosságra hozó „SMS a mennyországból” nevű alapítvány a felháborodott reakciók hatására alapítójuk nyilatkozatával reagált a tiltakozásokra:

„Egy olyan napról álmodok, amikor a mágiáról szóló könyvek miatt háborgók legalább feleannyira lesznek dühösek a meg nem született gyerekek meggyilkolása miatt.”

Mi tudjuk, hogy nektek mi a jó

„Nem könyveket égettünk el, hanem az okkultizmussal és a mágiával összefüggésben álló tárgyakat – az ilyen könyveken kívül, amuletteket és talizmánokat és más tárgyakat, amelyeket a hívek gyűjtöttek össze, mert eljött az idő, hogy rendet tegyünk” – ezt még hétfőn nyilatkozta Jan Kucharski, a helyi Szűz Mária templomának plébánosa a NaTeman liberális hírportálnak.

A plébános szerint az ilyen jellegű könyvek birtoklása a híveik számára lelki fenyegetést jelenthet.

„Tudjuk, mi az, ami károsítja a hívőket, és mi az, ami nem jó számukra, éppen ezért választottuk az evangelizáció ilyen formáját” – indokolta cselekedetüket a plébános. Hozzátette: „Természetesen az akció néhány ember számára sokkoló lehet, de akiknek szívében Isten lakozik, meg fogják érteni tettünket.”

Az interjúból meg megtudhattuk, hogy a szervezet a közeljövőben azért hasonló akciókat nem fog szervezni. A plébános elmondása szerint nem gondolták, hogy az esemény ilyen nagy felháborodást okoz.

Mérgező füstöt lélegezhettek be a gyerekek

Büntetőfeljelentést tettek a Rybnicki Alarm Smogowy környezetvédelmi szervezet aktivistái a lengyel ügyészségen az észak-lengyelországi katolikus papok ellen a hétvégi könyvégetéssel kapcsolatban. A környezetvédők közleményükben emlékeztették a lengyel közvéleményt, hogy a nyilvános hulladékégetés – a könyveken kívül egyéb tárgyakat is a tűzre dobtak – a lengyel büntető-törvénykönyv 183 paragrafusába ütközik.

A hulladékgazdálkodási szabályzat értelmében az ilyen tárgyakat csak az arra kijelölt speciális égetőműhelyekben lehet megsemmisíteni. Az aktivisták jelezték: a fotók alapján az illegális tevékenység lakóházakkal körbevett területen történt, és az esemény közvetlen közelében kisgyerekek is belélegezhették a mérgező füstöt. Az aktivisták szerint indokolt legalább az előzetes vizsgálat elindítása és adott esetben a bűncselekmény elkövetésének megállapítása.

Piotr Borawski, Gdańsk város liberális alpolgármestere a twitteren reagált az esetre. A politikus meglepőnek és sokkolónak tartotta az eseményt. Az alpolgármester felszólította a hatóságokat, hogy ellenőrizzék az engedély nélkül történt tűzrakás körülményeit.

Ifjúsági irodalmat égettek a katolikus papok

„Soha nem ismertem olyan embert vagy szervezetet, aki Harry Potter nevében gyilkolt, erőszakoskodott vagy lopott volna. A Biblia nevében viszont igen.”

Ez a felháborodott hozzászólás egyike volt annak a több ezer kommentnek, amelyet lengyel, de más nemzetiségű emberek is írtak a hétvégi, nagy visszhangot kiváltó könyvégetés kapcsán az esetről vasárnap beszámoló „SMS a mennyországból” elnevezésű katolikus alapítvány Facebook oldalán.

Az ultakonzervatív szervezethez tartozó katolikus papok, többek között, J.K. Rowling brit író Harry Potter könyvét, Stephenie Meyer amerikai író Twilight című könyveit égették el. A könyveken kívül a fotókon afrikai maszkot, porcelán elefántot, hindu szobrocskát és egy Hello Kitty esernyőt is látni a lángok között.

A Dotoho-poszt élesítésekor nem számítottunk ilyen elementáris jellegű felháborodásra. E cikk írásakor több mint hétszázan osztották meg hétfői beszámolónkat, amely eddig másfélszázezer embert ért el. Az eredeti lengyel bejegyzés közelít a tízezer megosztáshoz a Facebookon. A Dotoho bejegyzése alatt egy lengyel kommentelő szégyenkezett honfitársai miatt, akik szerinte lejáratták Lengyelországot.

A lengyel sajtóban hétfő délután azt írták, hogy az ultrakatolikus alapítvány vasárnapról hétfő reggelre frissítette Facebook-bejegyzését. A posztjukban boszorkányság, varázslat és a mágia-ellenes idézeteket helyeztek el, hogy a növekvő felháborodás hatására megmagyarázzák tettüket.

Állításuk szerint a katolikus híveknek nagy figyelmet kell szentelni arra, amit olvasnak, mert az ilyen témájú írások, könyvek befolyásolhatják gondolkodásukat, és világnézetüket.

„Hallgatunk Isten szavára” – kommentálták a szervezet akcióját a szervezők.

Tettüket később különböző bibliai, ószövetségi idézetekkel is megindokolták: „Az ő isteneiknek faragott képeit tűzzel égesd meg; az azokon lévő ezüstöt és aranyat meg ne kívánd, és magadnak el ne vedd, hogy tőrbe ne essél miatta; mert utálatosság az az Úr előtt, a te Istened előtt.” (Mózes V. könyve, 7:25 )

Ha a legjobb jóindulattal próbáljuk értelmezni az esetet, akkor is azt látjuk, hogy az „SMS a mennyországból” alapítvány papjai 2019-ben szó szerint értelmezték a Biblia tanításait. A hétvégi könyvégető akció a katolikus papság kora középkori vagy a rekatolizációs korszakára, illetve a nácik 20. századi könyvégetésére is emlékeztetett sokakat Lengyelországban, de Magyarországon is.

A vallási szélsőség veszélyei

A fanatizmus, bizonyos jelenségek egyoldalú értelmezése, a másságtól való félelem, és a vallási szövegek szövegek fundamentalista értelmezése a vallásgyakorlás patologikus formája. Ez a viselkedés azonban nem csak a katolikus és a keresztyén egyházakra jellemző, hanem minden vallás esetében megfigyelhető szokás.

Napjainkban hasonló patologikus tüneteket lehet érzékelni az iszlám vagy a keresztyén vallás híveinek beállító embereknél, politikusoknál, akik vallási szövegekkel indokolják a tömeggyilkos merényleteket vagy menekült emberek értelmetlen kínzását, éheztetését. Fontos azonban látni, hogy ezek az emberek az adott vallás kisebbségét alkotják.

A magát muszlimnak valló, tömeggyilkosságot elkövető terrorista vagy a könyveket égető keresztény papok alapján nem lehet sem az iszlám, sem a keresztény vallást egységesen elítélni.

A könyvégető esetről beszámoló Facebook posztunk alatt is több, magát vallásosnak tartó ember határolódott el a szélsőséges lengyel keresztények tettétől.

Lelki értelemben a konkrét eset a másság és a sajáttól eltérő vélemény el nem fogadását, illetve az azok elleni rejtett agresszióra utal. Csakhogy bizonyos feltételek és körülmények teljesülése esetén, a szimbolikus cselekmény valóságos antiszociális cselekedetté fejlődhet. Az ilyen agresszív fellépés jellemzően kisebbségek és másképp gondolkodók ellen történik.

Végül érdemes emlékeztetni Jézus azon tanítására, amely szerint a legnagyobb gonosz nem kívülről, hanem az ember lelkében születik meg.

A lengyel katolikus egyház sok belső problémával küzd. Ilyen például a papság soraiban országos méreteket öltő pedofil botránysorozat. Újabban a katolikus egyházzal sok helyen összefonódó Jog és Igazságosság (PiS) lengyel ultakonzervatív kormánypárt támadja a homoszexuálisokat és az isztambuli egyezményt. A lengyel katolikus egyház tehát jobban tenné, ha vélt „külső ellenségek” elégetése helyett inkább saját, belső soraikból származó gonosszal számolna le.

A vezető képen a lengyelországi könyvégetés pillanatait látják Koszalin városban, 2019 március 31-én. Fotó: Fundacja SMS Z NIEBA, Facebook.

Írta: Bőtös Botond

Megosztás