Do toho

Bőtös Botond Visegrád (V4) blogja

Történelem

A hungarus-tudat bolsevik változata – száz éve alakult meg a Szlovák Tanácsköztársaság

Nem a Horthy Miklós vezette Nemzeti Hadsereg, hanem Kun Béla Vörös Hadserege próbálta meg a körvonalazódó trianoni béke részleges revízióját és Szlovákia geopolitikai orientációjának – Prága helyett Budapest – megváltoztatását. A Szlovák Tanácsköztársaság megalakulása a magyar kommunisták forradalmi exportja mellett az első világháborús összeomlásban elvesztett területek visszaszerzéséről szólt.

A június 16-án száz évvel ezelőtt kikiáltott Szlovák Tanácsköztársaság több szempontból is a magyar és a régiós történelem egy nagyon izgalmas fejezete. Annál is inkább, mert a magyar történelmi nagy elbeszélésben (grand narrative) elhanyagolt eseményt a historizáló és a nacionalista történészek politikai okokból gyakran átértelmezik vagy félreértik vagy nem értik.

A Szlovák Tanácsköztársaság megalakulását kiváltó katonai konfliktus más elnevezéssel hagyományozódott a magyar, a cseh és a szlovák történetírásban. Magyarul az Északi hadjárat elnevezést ismerjük, a cseh szakirodalom magyar-csehszlovák háború, a szlovák szakirodalom magyar-cseh-szlovák háború elnevezéssel illeti az 1919 nyári események katonai és politikai események leírását. Feltűnő, hogy a cseh és a szlovák változat kifejezetten két-három nemzet közötti háborúról beszél.

Cikkemben amellett érvelek, hogy a Szlovák Tanácsköztársaság sorsa a közép-európai régió két hatalmi központjának (Prága és Budapest) eltérő nemzeti koncepciójából (csehszlovák vs hungarus) származó konfliktusról szólt és a szlovák területek geopolitikai irányáról döntött. Az eseményről szóló történészi diskurzusról angolul, szlovákul, csehül és magyarul is olvastam szakirodalmat.

De még mielőtt belekezdenék a politikai és történelmi részletek ismertetésébe, fontos lenne röviden felvázolni néhány elméleti kiindulópontot. A Szlovák Tanácsköztársaság háttere ugyanis elválaszthatatlan a helyi regionális és nemzeti identitás folyamatos változásától. A kritikai vizsgálathoz a nacionalizmus-kutatás területéről ismert két brit történész Benedict Anderson és Eric Hobsbawm megállapításait tartom iránymutatóak.

Benedict Anderson alaptézise szerint a nemzet olyan „elképzelt politikai közösség, amelynek határait és szuverenitását egyaránt veleszületettnek képzelik el.” Tehát egy nemzet csak addig létezik, amíg a nemzet tagjai úgy gondolják, hogy emberek egy olyan nagyobb csoportjához tartoznak, akiknek többségét egyébként személyesen nem ismerik és soha nem is fogják megismerni.1

Hobsbawm a nemzet kialakulását egy előfeltételhez köti, és ez egy megfelelő létszámú közösség, amely tagjai ha egy nemzet részének tartják magukat, azt kívülről nézve is nemzetnek fogják tartani. A nemzet fogalma alatt tehát Hobsbawm szerint egy emberi közösséget értünk, amely a kollektív akarat megnyilvánulásával keletkezik és marad fent egy közös egységet alkotva.2

Hungária3 északi területén a 19. század utolsó harmadától számítva kétféle nemzetkoncepció állt egymással szemben. A prágai központú cseh és szlovák népet magába foglaló csehszlovák nemzet, illetve a magyar és szlovák népet részben összefogó középkori eredetű hungarus-tudat. Előbbi egy kultúrnemzet koncepcióját fogalmazta meg, utóbbi a Szent István királyságának területén élő különböző vallású és nyelvű népek államtudatát jelölte.

A 20. század elején a Monarchia szlovák népét a birodalom békeszerető, dolgos, istenfélő és elsősorban Hungáriához lojális elemként jellemezték.4 A szlovák nép egy részének hungarus kötődése azonban az állam és nem a 19. századi modern „nemzeti ébredés” időszakában a hungarus-tudatot fokozatosan kiszorító modern magyar nemzet elképzelése felé létezett.

A korabeli etnikai nacionalista magyar elit sem tekintett önálló nemzetként a szlovákokra. A szlovák értelmiség és nacionalista elit végérvényesen szembe került a magyar nacionalista elittel. „A magyarokkal való ezeréves házasság nem sikerült, külön kell válnunk” – mondta ki Andrej Hlinka szlovák nacionalista politikus 1918 májusában Liptószentmiklóson.

Másrészt, a csehszlovák nemzet koncepciója, annak reprezentációs elemeinek ismerete Felső-Hungáriában csak részleges volt. Az első világháború, majd a csehszlovák katonaság Kárpát-medencei betörése idején egy nem demokratikus körülmények között élő, jogaikban korlátozott, gazdaságilag, földrajzilag bezárkózó, nemzeti öntudatukban bizonytalan szlovákságot képzeljünk el.

A csehszlovák hadsereg hiába volt jelen a mai Szlovákia területén 1918 őszétől, de a közigazgatás és a közgondolkodás egy része hungarus-szellemben működött tovább. Ez a jelenség leginkább a keleti területeken volt látványos. Évtizedekkel a csehszlovák hatalomátvétel után is rengeteg szlovák származású ember a csehszlovák demokratikus választásokon ellenzéki magyar pártokra szavazott.

Hungária felbomlása (1918-1919)

„Vzhůru na Maďary!” - Gyerünk a magyarokra! Adta ki a jelszót az I. csehszlovák prágai gyalogsági tüzérezred a magyar frontra való indulás előtt, 1919 január 1-én. Fotó forrása.

„Vzhůru na Maďary!” – Gyerünk a magyarokra! Adta ki a jelszót az I. csehszlovák prágai gyalogsági tüzérezred a magyar frontra való indulás előtt, 1919 január 1-én. Fotó forrása: Wikipédia.

A Monarchia katonai összeomlását és az első világháborús bukást általános társadalmi elégedetlenség – munkanélküliség, élelmiszerhiány, sztrájkok – követte. A szlovákokat – és más nem magyar népeket – lenéző korabeli etnikai nacionalista, háború-párti magyar elit (Tisza István és köre) teljes mértékben kompromittálódott az első világháborúban.

Hungária nem magyar etnikum által lakott peremterületeire benyomultak az első cseh, szerb és román katonák. Megkezdődött a Monarchia keleti felének területi újrarendezése. Ebben a légkörben tört ki Budapesten az Őszirózsás Forradalom és kiáltották ki a köztársaságot. De a szociáldemokraták sem tudták feltartóztatni az ország szétesését.

Érdekesség, hogy a nacionalista narratívában „hazaárulónak” minősített Károlyi Mihály miniszterelnök a Monarchia lejáratódott jobboldali elitjéhez hasonlóan képtelen volt elengedni Hungária területi egységének fenntartását. Károlyi nacionalizmusát jól jellemezte a Lansing amerikai külügyminiszterhez írott levele „az ezeréves Magyarország darabokra szaggatásáról,” amely ellen – Apponyi grófhoz hasonlóan – történeti érvekkel próbált érvelni.

Beszédes adalék, hogy Károlyi magyar sovinizmusa és tájékozatlansága nem tért el jobboldali kortársaitól, amikor levélben a szlovákokat következetesen szlovénoknak nevezte.

Károlyi Mihály miniszterelnök és a magyarországi közhangulat 1918 novemberében – padovai fegyverszünet, belgrádi konvenció – még úgy számolt, hogy nagyobb területi veszteségek nélkül megúszhatják a nagy háború lezárását.

A háború végén eluralkodó békevágy általános hangulatában kijózanító hatású volt az 1919 március 20-án átvett Vix-jegyzék. Ez addigi állapothoz képest mintegy 50-80 kilométerrel beljebb állapította meg a magyar katonai és közigazgatási fennhatóság határait és olyan területeket is odaítélt a formálódó szomszédos országoknak, amelyet többségében vagy szinte teljesen magyar anyanyelvű emberek lakták.

A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása

Helyzet 1919 március 31-én. Kép forrása: D. Breit József: A vörös háború története.

Helyzet 1919 március 31-én. Kép forrása: D. Breit József: A vörös háború története.

A soknemzetiségű Hungária már nem létezett, az etnikailag homogén új Magyarország még nem jött létre 1919 tavaszán. A Vix-jegyzék árnyékában időközben a központi, magyarok lakta országrészben a szocialista világforradalom kirobbanásának társadalmi feltételei megvalósultak.

A magyar lakosságnak nemcsak szociális feszültségekkel, de a nagyhatalmi státusz, a nem magyarok lakta területek és a magyar lakosság egy részének elvesztéséből fakadó nacionalista frusztrációval is szembe kellett nézni.

E feszült időszakban a megmaradt ország integritását, és a magyarok által is lakott elvesztett területek egy részének katonai erővel történő visszaszerzését egyedül a Kun Béla vezette kommunista párt tudta biztosítani. Létrejött a Magyar Tanácsköztársaság.

A magyar kommunistáknak nemcsak a városi munkásságot, a proletár réteget, de a fenti okokból frusztrálódó jobboldali nacionalisták jó részét is sikerült aktivizálni. A katonákat az egykori országterület helyreállításának lehetősége motivalta.

Ekkor ajánlhatta fel szolgálatait Horthy Miklós későbbi kormányzó Kun Bélának, de a népbiztos elutasította. A korszakkal alaposan foglalkozó Csunderlik Péter történész szerint a Horthy-felajánlkozás szerint kétséges, mivel az állítás egyetlen forrása Kun Béla előszava a Riadó című 1932-es Szamuely-kötethez.5

Horthy hamarosan az antant-hatalmak oldalán találta magát, de érdemi katonai és társadalmi támogatottság híján a kommunista hatalom bukására rendezkedett be. Mindazonáltal történelmi tény, hogy a későbbi Nemzeti Hadsereg több magas rangú katonája a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben harcolt.

A „dicsőséges Északi hadjárat”

1919 június 7-én Budapesten Kassa visszafoglalásának örömére a kommunista vezetés alatt álló országban soha nem látott tömeg gyűlt össze az Országház-téren (későbbi Kossuth-tér). Az iskolákban ingyen kifliket oszogattak a gyerekeknek. Budapesten egész napos ünnepet tartottak, amely a Városi Színházban (ma: Erkel Színház) fejeződött be. Fotó.

1919 június 7-én Budapesten Kassa visszafoglalásának örömére a kommunista vezetés alatt álló országban soha nem látott tömeg gyűlt össze az Országház-téren (későbbi Kossuth-tér). Az iskolákban ingyen kifliket oszogattak a gyerekeknek. Budapesten egész napos ünnepet tartottak, amely a Városi Színházban (ma: Erkel Színház) fejeződött be. Fotó.

A Vix-jegyzéket a kommunisták casus bellinek tekintették. Kun Béla gazdasági okokkal indokolta az új és ütőképes hadsereg felállítását Mindenkihez!” című kiáltványában. A Tanácsköztársaság tényleges vezetője szerint az új határok nem biztosítanák a magyar lakosság fennmaradását.

„Egy ilyen helyzetben a magyar forradalom az egyetlen üdvözítő megoldás: a proletárdiktatúra, a munkások és a szegényparasztok kormánya.”

A Tanácsköztársaság tehát alapvetően területi konfilktusba keveredett új szomszédaival, Csehszlovákiával és Romániával, és különböző hadszintereken területi célokért indított el fegyveres harcot.

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a napjainkban állami ideológiává emelt nacionalista történelemszemlélet rendszeresen hangoztatja, hogy „Magyarország, Törökországgal ellentétben nem indított harcokat a saját területe védelmében.” Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója megfeledkezett az első világháborút követően kitört honvédő háborúról, amit a magyar baloldal vezetett. Ráadásul Schmidt azt a Horthyt ruházta fel első világháborús centenáriumi kiállításán „országmentéssel”, aki a katonai ellenállás pillanatában az ellenfél oldalán kivárt.

A kommunista eszme közép-európai megjelenése ugyanakkor a győztes hatalmakat és az új államalakulatok vezetését is megijesztette. Az Orosz es a Magyar Tanácsköztársaság további szocialista forradalmak kirobbantásában voltak érdekeltek. Bécsben és Németország több városában anarchista felkelések törtek ki 1919 áprilisában. A fejlemények ellentétben álltak a győztes nagyhatalmak és az utódállamok elitjének érdekeivel. Csehszlovákia és Románia engedélyt kapott Magyarország részleges elfoglalására.

Április 16-án a Magyarország elleni csehszlovák-román-jugoszláv intervenciós készülődést a románok nyitották meg, akik végül eljutottak a Csapig és a Tiszáig. Ezt a román előrenyomulást kihasználva a csehszlovákok eljutnak Miskolcig. A Vörös Hadseregnek sikerült a román offenzívát megállítani és május 20-án a magyarok fegyvernyugvást írnak alá a románokkal.

De a magyar Vörös Hadsereg nemcsak védekezett. A kedvező katonai pillanatot ki kellett használni, támadni kellett – de melyik irányban? Kun Béla és a magyar hadsereg előtt három lehetőség állt.6

  • A déli (jugoszláv-francia) front. Ez az irány nem sok sikert ígért. A három-három szerb és francia hadosztály túlerőben volt a magyarokkal szemben, ráadásul politikailag sem lett volna túl sok értelme az antanthatalmakat provokálni, megtámadni. Ráadásul – a csehszlovák katonai szakirodalom szerint – a magyar katonáknak nagy respektje volt a szerb katonák között.
  • A keleti (román) front. Ez az irány már ígéretesebbnek tűnt, mint a déli, de a magyar hadseregben élénken emlékeztek a Tiszánál bekövetkezett vereségre. Másrészt a magyar hadsereg nem rendelkezett elegendő eszközzel, ami a Tisza folyón való átkelést biztosította volna. Harmadrészt az Erdélyben állomásozó román hadsereg létszáma a teljes magyar hadsereg létszámával volt egyenlő.
  • Az északi (csehszlovák) front. A Kun Bélához eljutott jelentések szerint a csehszlovák hadsereg gyenge szervezettségű volt a szlovák területeken, ráadásul katonáik egy jelentős része szimpatizált a magyar bolsevikokkal, ami a csehszlovák harci morált rontotta. Kun végül ezen a fronton rendelte el az ellentámadást. A Vörös Hadsereg a mai Szlovákia területének egyharmadát foglalta el.

Moszkvában tisztában voltak a térség etnikai viszonyaival, nem véletlen az sem, hogy Csicserin szovjet külügyi biztos táviratban kérdezte Kun Bélától „nem kellene-e a szlovák önrendelkezésnek helyt adni, hogy ne szítsuk újra a cseh nacionalizmust?” Kun válaszában jelezte:

„A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltására minden előkészület megtörtént. A mi nemzetiségi politikánk lenini.”

A magyarországi kommunisták, moszkvai ajánlások alapján, június 16-án, Eperjesen (Prešov), kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot.

Mi ez a Szlovák Tanácsköztársaság?

Richard Pavlovič, a Kassai Állami Levéltár igazgatója a Szlovák Tanácsköztársaság idején kiadott magyar és szlovák nyelven kiadott rendeleteket mutatja a Kassai Állami Levéltár kutatótermében. Fotó: TASR

Richard Pavlovič, a Kassai Állami Levéltár igazgatója a Szlovák Tanácsköztársaság idején kiadott magyar és szlovák nyelven kiadott rendeleteket mutatja a Kassai Állami Levéltár kutatótermében. Fotó: TASR

A Szlovák Tanácsköztársaság szervezetileg mindenben megfelelt az állami kritériumoknak, noha az állam létezése a Magyar Tanácsköztársaság sorsától függött, Kun Béláék bábállama volt. Bár a Vörös Hadsereg nagy és összefüggő területeket foglalt el a mai Szlovákia déli és keleti területén, a fix határokkal nem rendelkező, 21 napig fennálló új államot Budapesten és Moszkván kívül más állam nem ismerte el.

Az új államot a 11 népbiztosból álló Forradalmi Kormánytanács vezette, amelynek élén Antonín Janoušek cseh kommunista állt. A Szlovák Tanácsköztársaság jogrendjét, beleértve az ideiglenes alkotmányt és a forradalmi bíróságok rendszerét is, a szovjet mintát követő Magyar Tanácsköztársaságtól vették át.

A vállalkozásokat és a gazdasági életet versenyhatóságok működteték.

Fontos körülmény, hogy a mai Szlovákia területén ekkor tartották az első általános választást. Minden 18. életévét betöltő férfi és nő szavazati jogot kapott. Igaz: a papság, a kereskedők és a bérmunkásokat foglalkoztató emberek megtagadták a választásokat.

Az új állam nem hivatalos fővárosának Kassát tartották, mivel itt volt a legtöbb, még a Monarchia idején létrehozott intézmény, amelyben adminisztratív jellegű munkát lehetett végezni. Kassán nagy számú, szervezett és magyarul beszélő munkásság élt, ami a magyar kommunisták számára megkönnyítette a szervező munkát.

A Szlovák Tanácsköztársaságot tehát azért kiáltották ki a szlovák többségű Eperjesen, hogy a Magyarországhoz kötődő politikai vezetés ezzel a lépéssel is a a Szlovák Tanácsköztársaság “szlovák jellegét” hangsúlyozza.

A Szlovák Tanácsköztársaság kormánya először június 20-án ülésezett. Rendeletek útján kormányoztak. Megszervezték a területén működő minden gyárban a szakszervezeteket, a helyi kommunista párt szervezeteit, a Vörös Hadsereg helyi egységeit és a hadseregtől független Vörös Őrséget, azaz az állam rendőrségét is.

A Lenin-fiúk a Szlovák Tanácsköztársaságban is azonnal munkába álltak. Csakhogy itt a rendszer ellenfelei az antikommunistákon kívül az antihungarista elemek voltak. Kivégzéseket hajtottak végre és több száz embert letartóztattak. Az áldozatok és a letartóztatottak többsége szlovák nemzetiségű és a csehszlovák hadsereget éltető polgár volt. Ez a tény mutatja, hogy a megalakuló új állam kit tekintett ellenfelenek, illetve azt is, hogy magyarországi kollegáik tevékenysége nem volt brutálisabb, mint máshol a korszakban.

Antonín Janoušek

A kladnoi Svoboda 1918 október 5-i különleges számában arról olvashattak, hogy Ausztria-Hungária és Németország tűzszünetet kért és eleget tesznek Wilson 14 pontjának. Kép forrása: Kladensky deník.

A kladnoi Svoboda 1918 október 5-i különleges számában arról olvashattak, hogy Ausztria-Hungária és Németország tűzszünetet kért és eleget tesznek Wilson 14 pontjának. Kép forrása: Kladensky deník.

Ki volt ez a Magyar Tanácsköztársasággal együttműködő cseh kommunista és hogy került a Szlovák Tanácsköztársaság élére? Janoušek a Prágához közeli Nymburkban született. A Csehszlovák Szociáldemokrata Párt tagja 1895-től, az Új Délcseh Munkás (Nový jihočeský dělník) és az Új Kor (Nová doba) újságok szerkesztője 1906-tól.

Lelkes kommunistaként 1918 végén Magyarországra utazott és a Budapesten megjelenő Kladenská Svoboda szociádemokrata újság szerkesztőjeként kezdett dolgozni. Ez az újság a csehországi Kladnoban jelent meg 1914 és 1918 között, de Budapesten szerkesztették. A Kassai Vörös Újság (Košické Červené noviny) alapítója, és a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) cseh és szlovák szekciójának társalapítója, elnöke.

Igen, jól olvassák: a csehországi Kladnoban terjesztett Budapestről importált magyarországi baloldali propaganda a Magyar Tanácsköztársaság tudatos külpolitikai lépése volt. Kun Béla kormánya ezzel szerette volna a Prága-környéki ipari centrum, Kladno város öntudatos proletárjait a szocialista világforradalom ügye mellé állítani, és a „burzsoá” csehszlovák kormány és állam ellen fordítani.

A magyar kommunisták ezzel egy újabb frontot nyitottak Csehszlovákia irányába. Délen, a szlovák területeken katonailag, északon, a cseh területeken ideológiailag fenyegették a csehszlovák nemzetállam megalakulását.

Janoušek azt feltételezte, hogy Masaryk és a csehszlovák kormány Károlyihoz hasonlóan könnyedén lemond. Ilyen és ehhez hasonló tartalmú levelekkel kezdte el bombázni Tomáš Garrigue Masaryk csehszlovák köztársasági elnök lányát:

„Kedves doktornő, amit édesapja felépít, azt én lerombolom. Lerombolom, mert az épület a régi kapitalista-imperialista mocsárra épül. Ezért okoz örömet a rombolás. A kommunista propaganda megfogta a csehszlovák katonákat, a csehszlovák hadseregben jön a fordulat. A szocialista forradalom nem áll meg a határoknál, és mindannyiunk érdeke, hogy Csehországban és Szlovákiában is vérontás nélkül következzen be.”

Ferdinand Peroutka jelentős cseh újságíró és író, politikai gondolkodó, aki az 1948-as kommunista hatalomátvétel idején az Egyesült Államokba emigrált a korszakról írt alapművében megjegyezte: amikor a magyarok megtámadták a formálódó Csehszlovákiát, a cseh baloldal kétségbeesett helyzetbe került. Képviselőjük szerint a cseh baloldal nem volt olyan „fejlett és eltökélt” állapotban, hogy forradalmat robbantson ki a hátországban. A cseh kommunisták külön levélben kérték Kunt, hogy állítsa le a déli offenzívát, mert az csak a csehszlovák nacionalizmust erősíti.7

Máshol erről a kérésről azt olvasni, hogy a cseh kommunistákat is „nemzeti szempontok” vezették és a tárgyalásokkal csak megpróbálták az időt húzni, hogy a francia tisztikar megerősítse a cseh hadsereget egy újabb magyarországi támadás előkészítésére.8

A teljes képhez hozzátartozik Janoušek támogatottsága a hátországban. Amikor 1920-ban kandidált a csehszlovák elnöki pozícióért Masarykkal szemben, a Masaryk 411 szavazatot, a német jelölt 61 szavazatot, Janoušek mindössze két szavazatot kapott.

Visszatérve az előző gondolathoz, itt érdemes még megjegyezni: a Kun Béláék szintén bizakodhattak egy esetleges Oroszország felől érkező segítségben. Kun azzal számolt, hogy a Besszarábiával egyesülő (1918 április 9.) Románia és Oroszország közötti konfliktus megosztja a román hadsereg erejét, ezzel Magyarországról hatékonyabban tudnak támadni a keleti (román) fronton is. Történtek csapatátcsoportosítások és kisebb harcok is a románok és az oroszok között, de a hadi helyzeten nem változtatott érdemben ez az elterelés sem.

„Ugye elvtársak, hogy nem is olyan rossz dolog ez a proletárdiktatúra?”

Forrás: Tolnai Világlapja XIX. évf. 26. sz. 1919. június 28. 10. o.

Forrás: Tolnai Világlapja XIX. évf. 26. sz. 1919. június 28. 10. o.

Ezzel a kikacsintással kezdte Kun Béla 1919 június 10-én a kassai Városháza erkélye előtt összegyűlt hatalmas tömeg előtt ünneplő beszédét. Kassát a Magyar Tanácsköztársaság vezetőjének felszólalása előtt négy nappal foglalta vissza a magyar Vörös Hadsereg a csehszlovák hadseregtől. A kassai lakosság kitörő örömmel fogadta a Budapestről érkező kommunistákat, olvashatjuk a korabeli riportokban.

Természetesen Kun Béla nem „nemzeti” politikus volt a szó horthyista értelmében, hanem a munkások és parasztok érdekeit képviselő, nem etnikai alapon politizáló magyar kommunista. Világos, de a kor realitásait figyelembe véve, utópisztikus elképzelése volt a szomszéd népekkel való együttélésről. Kun nem a kis államok szövetségét szerette volna elérni, hanem a proletariátus lehető legszélesebb alapon álló föderációját.

Kun a nemzeti érzés hangsúlyozása helyett az osztályszempontok elsőbbségét vallotta, de ennek az elvi okokon kívül praktikus jelentősége is volt. Kun tudta, hogy taktikai okokból nem hangsúlyozhatja a nemzeti érzést a nem magyar származású emberek előtt, mert ez a gondolkodás jelentette az előző rendszer és az ország integrációjának végét is. Másrészt Kun látta azt is, hogy a hazafias célok bátrabb kidomborítása elősegítheti a magyar Proletárdiktatúra társadalmi bázisának kiszélesítését is.

Böhm Vilmos, a Vörös Hadsereg legfelsőbb parancsnoka később elismerte, hogy a magyar kommunisták és nacionalisták egy dologban egyetértettek: a szomszédoknak ítélt területek visszaszerzésében. A Vörös Hadsereg és a kormány terve az volt, hogy azokat a területeket, amelyek a békeszerződés előtt ideiglenesen elfoglalták idegen hadseregek visszaszerzik gazdaságuk és a nép megélhetése javára, így a békekonferenciát kész helyzet elé állították volna.

„Bár a forradalom külső formájában magára vette a szociális forradalom formáit, belső formáját, kirobbanását tekintve viszont nemzeti-bolsevik volt.”9

Hasonlóan látta a cseh Peroutka is: „Az esemény világosan mutatja, hogy a magyar bolsevizmus nemzeti jelleggel bírt, és valójában a sértett nemzeti büszkeség terménye volt.”

Fontos körülmény, hogy azt is tudjuk, hogy a magyar Vörös Hadsereg ott ért el sikereket, ahol magyar nyelvű vagy szlovák nyelvű és hungarus-tudatú emberek éltek. Ez a mai Szlovákia keleti területei és Kassa városa voltak. Ma már a szlovák és a cseh történetírás is elismeri, hogy Csehszlovákia megalapításának nem minden szlovák örült, a csehszlovák nemzet elképzelése nem terjedt el ezen a területen.

Azázél bakkecskéje10

Végül győzedelmeskedett a katonai túlerő. A csehszlovák hadsereg élén az olasz vezetést lecserélték franciára. Maurice Pellé francia tábornok és 1919-1921 között a csehszlovák fegyveres erők parancsnoka a román, a jugoszláv és a francia seregek segítségét kérte. A szövetségesek tanácsa összehangolt támadással fenyegette meg Kun Bélát.

A nagyhatalmak a háborús feleket tárgyalásokra szólították fel. A csehszlovák-magyar béketárgyalások 1919 június 25-én kezdődtek Pozsonyban és július elsején megállapodtak. Kun Béla szorult külpolitikai helyzetben három nappal később, tiszteletben tartva az antant által kijelölt demarkációs vonalakat, visszavonta a Szlovák Tanácsköztársaság kormányát és Vörös Hadseregét Miskolcra.

A korabeli rendkívül feszült helyzetet jellemzi, hogy a csehszlovák zavartalan hatalomátvételt egy Kassán július 2. És 7. között működő amerikai katonai misszió ellenőrizte. Erre már csak azért is szükség volt, mert a Szlovák Tanácsköztársaság területének kialakulása majd kiürítése során több véres megtorlás is történt. A szlovák nemzetiségű áldozatokat a Szlovák Tanácsköztársaság Lenin-fiúi Prága-szimpátiájuk miatt gyilkolták meg.

A terület kiürítése során a Vörösök a letartóztatott antikommunista vagy antihungarista foglyokat Hatvan városába szállították, ahol gyűjtőtábort állítottak fel számukra.

A katonáknak száz agitátor magyarázta a visszavonulás okát, amely hivatalosan ezzel a szöveggel került jegyzőkönyvbe:

„A csehszlovákoktól elfoglalt területek helyett a proletárhaza megkapja a jóval termékenyebb, tiszta magyarlakta és területben is nagyobb Tiszántúlt, ahonnan a román bojárok rablóhordáinak az entente parancsára ki kell vonulniuk.”

Július 7-én a Szlovák Tanácsköztársaság megszűnt. Cserébe a román hadsereg pedig 1920-ban végül visszavonult a Tiszántúlról.

Szlovák oldalon 1018 katona esett el a magyar-csehszlovák harcokban.

A nyugati hatalmakkal ápolt kiváló kapcsolat és nem a saját erő döntött Csehszlovákia javára”, állapította meg önkritikusan a cseh Ferdinand Peroutka korábban már idézett művében.

Szlovák területeken évtizedeken át nemhogy a csehszlovák, de a szlovák nemzet elképzelését sem fogadta el sok szlovák anyanyelvű, de hungarus-tudatú ember. Ők a közös államiság hagyománya miatt inkább magyar iskolába iratták gyerekeiket, magyar pártokra szavaztak.

A mai Szlovákiában a Szlovák Tanácsöztársaság emlékezete nem túl erős, és inkább Hungária területi integrációjának megőrzésére tett egyik magyar kísérletnek tartják.

Az etnikai szempontokat figyelmen kívül hagyó területi rendezés ellen Magyarországon nem a „darutollasok”, hanem a már száz éve is a magyar nemzetből szinte teljesen kirekesztett kommunisták próbálták meg a lehetetlent: ellenállni a nagyhatalmi döntésnek.

Kun Béláék honvédő harcai szükségszerűen buktak el a szomszédos országok többszörös katonai túlereje, a kedvezőtlen antikommunista nemzetközi helyzet és a magyar ellenforradalmi hátország aknamunkája miatt.

Horthy Miklós „nemzeti hadserege” a honvédő háború bukása és a román hadsereg visszavonulása után és a nyugati nagyhatalmak engedélyével lépte át a demarkációs vonalakat és kezdte meg a „rendcsinálást.”


1. [Anderson, Benedict: Elképzelt közösségek. Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről. L’Harmattan – Atelier. Budapest, 2006. 21-23. old.]

2. [Hobsbawm, Eric J.: Nations and Nationalism since 1780 – Programme, Myth, Reality. Cambridge: Cambridge University Press, 1990. 2nd edition.]

3. [Hungária: a mai magyar beszélt nyelvben elterjedt “történelmi Magyarország” vagy “Nagy-Magyarország” elnevezéssel jelzett földrajzi egység latin eredetű megfelelője. Használatát az 1920 június 4.-i előtti időszakban tartom indokoltnak, mert a magyar nyelvben a latin forma bevezetésével különbséget tudunk tenni a trianoni békeszerződés előtti soknemzetiségű állama és a jogutódjaként feltüntetett etnikailag homogén Magyarország között.]

4. [ Slováci: „najvlasteneckejší Uhri” alebo „slobodný národ”? Sociálne reprezentácie Slovákov v maďarskej tlači v rokoch 1914-1918. Vörös, László. In: Ako skúmať národ. Deväť štúdií o etnicite a nacionalizme / Dráľ, Peter Findor, Andrej. Brno, Tribun EU 2009. 79-105. old.]

5. [Csunderlik Péter: „A Vörös farsangtól” a „Vörös Tatárjárásig” Napvilág, 2019. 279. old.]

6. [Ježek, Zdeněk: Boj o Slovensko v letech 1918-1919. Praha, 1928. 97 old.]

7. [Ferdinand Peroutka: Budování státu I-IV. Lidové noviny, 1991]

8. [Klimek, Antonín: Vítejte v první republice. 1918-1938. Praha : Havran, 2003. 301 old.]

9. [Böhm Vilmos: Két forradalom tüzében. Népszava Könyvkiadó, Budapest. 1946. 382 old.]

10. [Bibliai hasonlat a bűnbakkeresésre. A Magyar Tanácsköztársaság leverése után az ellenforradalmi Horthy-rezsim hivatalos propagandája a magyar kommunistákat vádolta az első világháború elvesztése és a trianoni békeszerződés miatt.]


Vezető képünkön a Magyar Tanácsköztársaság idején kialakult hadi helyzetet látják. Az északi fronton piros színnel a Szlovák Tanácsköztársaság területe. Forrás: Kovács Ádám, and Hungarian Soviet Republic 1919 RO.svg, Wikipédia.

Írta: Bőtös Botond

Megosztás