Bőtös Botond az „Alt-right nem fenyegetés, hanem valóság Magyarországon” című cikkében azt állítja, hogy „ahogy Trump, úgy Seres is megpróbálkozik az alt-right és az »alt-left« összemosásával..”

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

 

Eszmetörténetileg és célját tekintve az egykori marxista leninisták, illetve az egykori (klasszikus) fasiszták egymás ellentétjei. Az apály és a dagály is ellentétek. Ez nem összemosás, hanem szétválasztás. A fasiszták az „őserdőbe”, a legerősebb uralma alá akarja vezetni a társadalmat, a bolsevisták a felvilágosodás tökéletes, kapitalizmus mentes változatába.

Az előbbi a felvilágosodás, vele a kultúra perverz gyűlöletével volt átitatva, a másik ezzel szemben kisajátította a felvilágosodást és a kultúrát. Mindkettő eredménye rémuralom volt. Ugyanez vonatkozik mai rejtekező utódjaikra. De ez nem összemosás, mert két teljesen eltérő indíttatású rémuralomról van szó.

„A különbség mégis ott érhető tetten, hogy az antifasiszták nem dicsőítik a népirtásokat vagy a rabszolgaság rendszerét és nem gondolkoznak etnikailag tiszta, fehér (vagy bármilyen más bőrszínű) államokban, emberek deportálásában és fizikai megsemmisítésében. És nem követnek el merényleteket az ISIS technikáját másolva sem.”

Az antifasiszták nem dicsőítik tehát azt, amit a fasiszták, azaz az antifasiszták abban különböznek a fasisztáktól, hogy nem fasiszták. Az érvelés szerkezete: Ha A fasiszta, akkor B abban különbözik tőle, hogy nem teszi ugyanazt mint a fasiszta. Egyébként: a polgári demokraták (legyenek baloldaliak vagy jobboldaliak, konzervatívok vagy liberálisok), ugyancsak nem dicsőítik a népirtásokat és a rabszolgaság rendszerét stb. Nyilván ők se fasiszták, noha bizonyára jó lenne rájuk bizonyítani.

Akkor maradnának a bolsevisták, kommunisták, és az „alt-left”, mint a makulátlan humanizmus megtestesítői. Csak ők az antifasiszták. A pártállamban ez is volt a főszólam.

„Éppen ellenkezőleg: az antifasiszta mozgalom jelenleg az a legerősebb utcai jelenlét, amellyel a rasszista és neonáci csoportok találkozhatnak.”

Ez igaz. A kommunista utcai jelenlét 1917 óta az egész világon mindig is nagyon erős volt, általában erősebb, mint a fasiszta, különösen olyan korban, amikor a fasizmus már nem volt a domináns korszellem, és csak a kapitalizmuson alapuló polgári demokrácia létezett az euro-atlanti világban. A kapitalizmuson alapuló polgári demokrácia már ilyen: megtűri maga körül bizonyos határig az ellene lázadó fasiszta mozgalmakat. Ezért valójában – ugy-e – a polgári demokrácia valójában fasiszta. De mert megtűri a bolsevistákat is, ezért valójában – ugy-e – a polgári demokrácia bolsevista. Ma pedig megtűri a rejtekező mutánsaikat.

És az is igaz, amit a HVG-ben is írtam: a fasizmus ellen még a bolsevistákkal is össze lehet fogni. Nehéz kereszt ez a polgári demokratának, de eddig még túlélték. Mint például az összefogás eredményeként átmenetileg megerősödött Szovjetuniót.

„Tényleg olyan rosszul állunk Magyarországon, hogy az etnikai tisztogatásokra törekvő szélsőjobboldaliakkal hasonlítjuk össze azokat, akik a társadalom megosztását és a gyűlölet terjesztését próbálják megakadályozni?”

Ez is szép, akárcsak az esernyő és a varrógép találkozása a boncasztalon. Seres nem minden demokratát állított szembe a fasisztákkal, hanem a szélsőbaloldaliakat. A társadalom meg eleve megosztott, nem kell külön megosztani. Ez egyébként nem baj: különbözünk. A polgári demokráciában ezért a megosztottság természetes. Az „alt-right” a fasizmusra törekedve a polgári demokrácia szélsőséges megosztásra törekszik, és nem általában a megosztására. Ahogy a szélsőbaloldali mozgalmak a  bolsevista/népidemokratikus hatalomra törekedve törekszenek a polgári demokrácia szélsőséges megosztására. Mindegyik más kiindulópontból és más célokkal.

Ez se összemosás. A gyűlölet terjesztését a kapitalizmuson alapuló, azt fokozatosan javító polgári demokraták is próbálják megakadályozni.

Következésképp az „etnikai tisztogatásokra törekvő szélsőjobboldaliakat” se Seres, se én nem hasonlítom össze általánosságban mindazokkal a demokratákkal, akik ellene vannak a gyűlölet terjesztésének, hanem azt állítjuk, hogy – a szélsőbaloldaliak nem polgári demokraták (ami egyrészt tény, másrészt eddig másfajta demokrácia, mint a kapitalizmuson alapuló polgári élhetően nem létezett); – a szélsőbaloldaliak a szélsőjobboldaliak ellentétei az eszmetörténeti kiindulásaik és ebből következő céljaik következtében, ami ugyancsak tény; – a szélsőbaloldaliak eddig törekvései, ha eredménnyel jártak, szintén borzalmasak, elég, ha ma Venezuelára vetjük vigyázó tekintetünket.

Ha ez nem tény, akkor persze nem is tudom, mi lehet tény. Hogy teszem azt: a kapitalizmus nélküli kommunizmus igazságos társadalom? Ez is tény lenne?

Rendben, de akkor nélkülem. De mert én vagyok, és velem együk még sok hasonszőrű, aki a kommunizmust nem akarja, és a kapitalizmust csak javítani akarja, de nem megdönteni, akkor engem – meg a többi kisajátítandót – a kommunizmus magvalósítása érdekében előbb valamilyen módon ki kell iktatni, mert különben porszem csúszik a kommunista békesség gépezetébe.

Persze Acél György is megmondta még halála előtt a tutit (szabadon emlékezve): „A népi demokrácia a kommunizmus helyét foglalta el.” Magyarán: a kommunista eszmékhez (a kisajátítók kisajátításához, a proletárok diktatúrájához, a burzsoázia befolyásának megszüntetéséhez, az „ez a harc lesz a végsőhöz”) a népi demokráciáknak, vele annak a csődtömegnek, amit okoztak, semmi közük nem volt. Acélnak sem. Ez se kutya, amit a gondolat kristályosan átlátható, kiérlelt tisztaságát illeti.

Ezt nevezik köznyelven szerecsenmosdatásnak, a politikában revizionizmusnak.

Van ennek fasiszta formája is, amivel nem a fasizmust mosom össze a népi demokráciákkal, hanem megállapítok egy, a szélsőbal revizionizmus számára kínos tényt. A kapitalizmust a polgári demokrácia fokozatosan, számos zsákutcába tévedve, gyávasággal és tanácstalansággal fűszerezve fékezi meg. Eszközeivel, a politikai ellentétek legitim küzdelmével, a szólásszabadság és általában a politikai egyenlőség, a jobb- és a baloldaliság, a liberalizmus és a konzervativizmus vetélkedésével. Ez a világ eddig mindig a legjobbnak bizonyult, „még ha a legrosszabb is”. Menekülni mindenki mindig elsősorban oda menekül, ahol ez úgy, ahogy, de megvalósul.

Nyilván, ez a gondolkodás még a fasisztákénál is veszélyesebb. Ahogy az is, ha valaki a kultúrát is hivatkozásként kezeli. Hogy ugyanis előfordul, hogy kulturálisan (tehát nem pusztán műveltségünkben, hanem szokásainkban, jogfelfogásunkban stb.) különbözünk, és az is előfordul, hogy ez a különbség áthidalhatatlan.

Hiszen TGM nyilvánosan az arcomba vágta: „A kultúrára hivatkozni a legújabb fasiszta trükk!” Azóta is hálás vagyok neki ezért.

Írta: Ungváry Rudolf

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]